Gyémántlakodalom Rahón

2010. június 4., 10:00 , 490. szám

Manapság nagyon ritkán lehet találkozni olyanokkal, akik több mint fél évszázada egymásnak ígért hűségben és szeretetben élnek. Éppen ezért nagy öröm, ha egybekelésük 60. évfordulóját, vagyis gyémántlakodalmukat ünneplő házasokkal találkozik az ember.

Így volt ez május utolsó vasárnapján a rahói római katolikus egyházközségben. Pachir Sándor és Petróczi Mária-Lenke 60 évvel ezelőtt ígértek egymásnak hűséget ugyanebben a templomban. Ezen a vasárnapon azért jöttek újból Isten oltára elé, hogy megújítsák azt a fogadalmat, amelyhez hat évtizeden keresztül hűségesek voltak. Újból stólával átkötött kézzel ismételték az esküt megújító szavakat, amihez egészen biztosan továbbra is kapják majd Isten bőséges áldását.

Az áldás után egy emléklapot, valamint egy emléktányért és virágot ajándékoztunk a jubiláló házaspárnak.

Jubiláló testvéreink így imádkoznak:

Mindenható Irgalmas Isten! A Te akaratodtól függnek életünk percei. Te őriztél és tartottál meg minket 60 éven át a házasság szentségében. Sokasítsd meg irántunk irgalmadat, és engedd, hogy oltalmad alatt továbbra is áldjuk szent nevedet, amely áldott mindörökkön örökké. Ámen.

Lenke néni, Sanyi bácsi, Isten éltesse Önöket sokáig!

Mikulyák László rahói plébános