Gyermeknap Csapon

2010. június 4., 10:00 , 490. szám
A Cók-Mók Bábszínház előadása

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szervezet Csapi Alapszervezete május 30-án gyermeknapot szervezett a Csapi Széchenyi István Középiskolában. A vidám rendezvényen színes programok vártak kicsiket és nagyokat. A műsort Szabó Lívia koncertmester és a Melnyik Enikő vezette "Harmónia" énekegyüttes nyitotta meg. A vendégeket Balogh Lívia alapszervezeti elnök és Maha László iskolaigazgató köszöntötte. A kézművessátrak alatt idén is sok mindenben próbálhatták ki magukat a gyerekek. Hidi Endrével, a Révész Imre Társaság tagjával, Ukrajna érdemes népművészével korongozhattak, Sütő Mária nyugalmazott tanárnővel gyurmázhattak, beregszászi vendégtanárokkal szőhettek, Báthory Mária és Molnár Tünde alsó tagozatos tanárokkal origamizhattak és festhettek a nebulók. Az egyik legnépszerűbb program az arcfestés volt, ahol a 8. B osztályos diákok varázsoltak cicákat, lepkéket és mesehősöket a gyermekarcokból. A felnőttek közben ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérésen vehettek részt dr. Szabó Erika főorvos asszony jóvoltából. Minden korosztályt magával ragadott a Kész Barna történész által vezetett salánki íjászkör, melynek jóvoltából mindenki kipróbálhatta a korhű magyar nemzeti fegyverekkel való bánásmódot. Hangos örömujjongás kísérte a Cók-Mók Bábszínház Kincs, ami nincs című interaktív előadását.

A délutánig tartó rendezvényen, melynek Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke is vendége volt, számos megmérettetésre is sor került. Szaniszló Marianna, a helyi KMPSZ-alapszervezet elnöke az osztályok közötti versenyben osztott díjakat. A bemutatkozók után a zsűri az alsó tagozatosok körében a 4. B-t, a felső tagozatos kategóriában a 8. B-t tartotta a legkreatívabb osztálynak. Az asztaliteniszversenyeket, futballversenyeket és az ügyességi vetélkedőket Komonyi Lajos, Komonyi Szvetlána és Pősze Ferenc, az iskola tanárai szervezték nagy sikerrel. A kisebbek aszfaltrajzversenyén is mindenki részesült ajándékban.

A rendezvény sikeréért köszönet illet minden alapszervezeti választmányi tagot, pedagógust és kézművest, akik örömmel jönnek évről évre, hogy nemes ügyet szolgáljanak. A Szülőföld Alap és a Dorcas jótékonysági szervezet támogatásának köszönhetően egy gyermek sem ment haza kisebb-nagyobb ajándék nélkül. Az idei gyermeknapnak a szórakoztatáson kívül célja volt többek közt az is, hogy közösségként együtt legyenek tanárok, szülők, gyerekek, hogy érezzék a magyar iskola jelentőségét, lássák értékeit. B. L.