Szép határon túli teljesítmény Budapesten

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

2010. június 4., 10:00 , 490. szám

2010. május 29-én tizenharmadik alkalommal került sor a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjére.

Ahogyan a korábbi esztendőkben, 2010-ben is többfordulós válogatóverseny után jutottak el a diákok a Kárpát-medencei döntőre. Minden magyarországi megyéből, a fővárosból, valamint öt határon túli magyarlakta területről, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és a Muravidékről érkeztek tanulók, felkészítő tanárok és meghívott vendégek a budapesti fordulóra - hangsúlyozza beszámolójában dr.Antalné Szabó Ágnes, a verseny főszervezője. Kárpátalja képviseletében nyolcfős csapat vehetett részt az általános iskolások számára kiírt megmérettetésen, akiket két pedagógusunk, a beregrákosi Tóth Margit és a tiszabökényi Tegze Edit kísért el a hosszú útra.

A szombati verseny résztvevőit levélben köszöntötte dr. Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő, az új magyar kormány kijelölt oktatási államtitkára, majd Dezső Tamás, a Bölcsészettudományi Kar dékánja és dr. Kiss Jenő, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke üdvözölte meleg szavakkal a jelenlevőket. A megnyitón felolvasták dr. Grétsy László tanár úr búcsúlevelét is, aki a továbbiakban nem tudja vállalni a zsűrielnöki teendőket. A zsűrielnöki feladatokat 2010-től dr. Keszler Borbála professzor asszony, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságának elnöke látja el.

A megnyitón a hagyományoknak megfelelően Simonyi Zsigmond-serleggel jutalmazták a kiemelkedő pedagógiai munkát végző iskolákat. Arany Oklevelet vehettek át a legkiválóbb felkészítő tanárok, közöttük Huszti Kacsur Andrea, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola tanára, akinek immár négy dákja vívta ki a részvétel jogát e rangos megmérettetésen.

A megnyitó után következett maga a helyesírási verseny. A diákok évfolyamonként más-más teremben feladatlapot töltöttek ki és tollbamondást írtak.

A díjkiosztó ünnepségen egyetlen diák, felkészítő tanár sem maradt könyvjutalom, emléklap és oklevél nélkül, a legkiválóbbak értékes könyvcsomagokat vehettek át. A szervezők a verseny egész ideje alatt azt hangsúlyozták, hogy mindenki győztesnek érezheti magát, aki eljutott a budapesti döntőre. Az eredmények igazolták is ezt, hiszen gyakran alig fél ponton múlt egy-egy helyezés. A verseny azt is megmutatta, hogy a magyarországi és a határon túli diákok egyenrangú társként vesznek részt ebben a nem könnyű helyesírási versenyben. Öt határon túli diák jutott be a helyezettek közé, és a verseny történetében először egy határon túli diák lett az első az egyik évfolyamon. A 7. osztályosok versenyét egy tehetséges felvidéki, felbári tanuló, Somogyi Pál nyerte meg nagyszerű teljesítményével.

A legjobb teljesítményt elért határon túli diákok dicsérő oklevélben és különdíjban részesültek. A díjazottak között volt Kacsur Annamária, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola 6. osztályos diákja. (Kárpátalja/mnyt.hu)