Az asszimiláció árnyékában

Szélesen hömpölyög a Tisza a Nagyszőlős fölé tornyosuló Fekete-hegy tövében a nagy folyón átívelő hosszú-hosszú híd alatt, melytől nem messze kétfelé ágazik a járási központból az ugocsai Tiszántúlra átvezető főút: az egyik elágazás Királyháza, a másik pedig Nevetlenfalu és a román határ felé viszi tovább az utast. Az utóbbi út mentén, nem messze az elágazástól, egy 1658 lelket számláló, 33 százalékban magyarlakta község, Tekeháza terül el a szőkének mondott nagy folyó mentén, mely folyam katasztrofális áradásai 1998 novemberében, majd 2001 márciusában is romba döntötték a falut, s meggyötörték a lakosságot, mely csak lassan heverte ki az árvizek pusztításait. De mit is tudunk a település távolabbi múltjáról?

Az oklevelek elsőként 1372-ben tesznek említést a helységről. Nevének eredetére vonatkozóan egy tipikus népetimológiás magyarázat is létezik, mely szerint valaha a falu mellett egy darabon kiirtották az ártéri erdőt, tekepályát létesítettek a területen, oda jártak kuglizni a környékbeli földesurak, s a tekézésről nevezték el a községet. A valóságban, persze, egészen másképp történt meg a névadás, a települést első birtokosáról, egy Teke nevű földesúrról nevezték el, a török eredetű régi magyar Teke személynév pedig a "kecskebak" jelentésű török teke köznévből származik. A falu egyébként már a XIV. század végén a Perényiek nyalábvári uradalmának a része lett, s az maradt a következő két évszázad során is. A reformáció 1542-ben érte el a falut, s a római katolikus gyülekezet református egyházközséggé alakult át. Az 1640-es években azután nagy veszedelem csapott le a hagyomány szerint akkor még a Tisza jobb partján elterülő településre, katasztrofális árvíz öntötte el a területet, melynek folytán a lakosság átköltözött a bal partra, s görgőkre szerelve, majd tutajra rakva, a hajdani fatemplomot is átvontatták a falu mai helyére. 1676-ban új, 400 ülőhelyes szentegyházat emeltek, ugyancsak fából, az 1700-as években pedig felépült a ma is látható kőtemplom. Közben görög katolikus vallású ruszinok települtek be a helységbe, mely így kétnyelvű lett, s a betelepülők 1797-re építették fel ma is álló, kőből emelt szentegyházukat az 1775-ben emelt fatemplom helyén. A második világháborúban hét, Tekeházáról behívott katona esett el a fronton, míg a sztálini hatalom 62 munkaképes korú helybeli magyar férfit hurcolt el a Gulagra, akik közül 19-en odahaltak, s a szovjetrendszer retorziói ezzel még nem értek véget. 1947-ben erőszakkal pravoszlavizálták a görög katolikus gyülekezetet, 1962-ben pedig bezárták a református templomot, majd 1983-ban összetörték és elégették a szentegyház belső berendezését, hogy ravatalozóvá alakítsák át az Isten házát. 1989-ben azonban – a peresztrojka szabadabb légkörének köszönhetően – újjáalakult

a görög katolikus hitközség, a reformátusok pedig visszakapták templomukat. Nem indult viszont újra az 1970-es évek elején megszűnt magyar tannyelvű általános iskola, így a helybeli magyar gyermekek is kénytelenek ukrán iskolába járni, ami nem tesz jót nemzeti öntudatuk kialakulásának.

– A 2001-es árvíz tönkretette a volt községházát, így a községi tanács bérbe vette a faluközpontban található üzletház emeleti részét, átépítették a közfalakat, újrapadlózták a helyiségeket, majd bevezették a gázfűtést – tekint vissza a közelmúltba Kolozsváry Sándor, 2006 óta hivatalban lévő polgármester. – 2008-ban azután megvásároltuk a községi tanácsnak otthont adó épületrészt, a gyakori beázások elkerülése végett átfedtük az épületet, átszerkesztettük az emeleti rész elektromos vezetékeinek a hálózatát, elvégeztük a belső tatarozási munkálatokat, tavaly pedig újakra cseréltük az ablakokat. Szeretnénk még elvégezni az épületrész külső tatarozását, a gyűlésterem kialakítását (jelenleg a polgármesteri irodában bonyolítjuk le a tanácsi üléseket), s jó lenne bevezetni a vizet, csak az a baj, hogy ez jelentős összegbe kerülne. Emellett pedig megígértük a KMKSZ helyi alapszervezetének, hogy külön helyiséget biztosítunk a teleház számára, mely jelenleg a földmérő irodájában működik.

Siralmas állapotban leledzik a kultúrház épülete, mely a közművelődési intézmény mellett otthont nyújt a postahivatalnak, valamint a községi könyvtárnak is. Tavaly részben megjavítottuk a tetőzetét, ám ez, sajnos, nem oldotta meg a tető problémáját, lévén, hogy az egész tetőszerkezet tönkrement, ám sajnos, nincs pénzünk a helyreállítására. Emellett pedig szükség lenne még a padlózat és a nyílászárók cseréjére, valamint a villanyvezetékek hálózatának a felújítására. Tavaly elkészítettük az épület felújításának a költségvetési tervét, mely szerint – 2009-es árak mellett – 501370 hrivnya szükségeltetett volna a munkálatok elvégzésére. Idei árak mellett ma még több pénzre lenne szükség. Jó lenne, ha találnánk egy vállalkozót, aki üzemeltetné és helyreállítaná a művelődési házat, mert a költségvetésből nem jut pénz a felújítására. Emellett pedig fűtés sincs a kultúrházban, nincs bevezetve a földgáz, míg a postát és a könyvtárat sikerült bekapcsolni a gázvezeték-hálózatba.

Az óvoda és az orvosi rendelő tönkrement a 2001-es árvízben, ám a Donyeck Megyei Tanács támogatásának köszönhetően még ugyanabban az esztendőben felépült az új gyermek-, illetve az egészségügyi intézmény, melyekbe be van vezetve mind a gázfűtés, mind a víz, csak az a probléma, hogy bár a fogorvosi szakrendelőt is kialakították az építkezés során, sem a szükséges berendezéssel, sem a szükséges szakemberrel nem rendelkezünk. 2001-ben a falu középiskoláját is elmosta az áradat, ám a tantermeket még ugyanabban az évben kialakították, miközben a földgázt és a vizet is bevezették az épületbe. Azóta sem épült fel viszont a tornaterem, s a dísztermet sem alakították még ki. A szükséges anyagiak hiányában 2002 óta áll az építkezés.

A közvilágítás az utcák mindegyikében működik, s részben a községi tanács, részben a lakosság fizeti az áram díját. Tavaly felújítottuk az egyik mellékutcánk közvilágítási rendszerét, az idén pedig egy másik utcában folytatjuk tovább a munkálatokat. Nagy segítséget kapunk a járási villanyteleptől, mely új villanyoszlopokat rakott, illetve rak le az említett utcákban. Az útviszonyokról viszont jobb nem beszélni, pedig a község területén működik a járási aszfaltbeton gyár, ám sajnos, még azt sem sikerült elérnünk, hogy Tekeházán jegyezzék be a hivatalosan Nagyszőlősön bejegyzett üzemet, s a mi költségvetésünkbe folyjon be a cég jövedelemadójának a törvényileg meghatározott hányada.

A munkaképes lakosság mintegy 30 százaléka munkanélküli. Akik dolgoznak, azok több nagyszőlősi üzemben – többek között a Csekotex és a Sanders könnyűipari cégeknél, illetve az Automotive Ukraine vállalatnál –, valamint Királyházán, a vasútállomáson és a mozdonyszínben vállalnak munkát. Van 14 farmergazdaságunk, többségük két-háromhektáros, s a nagyobbak is csak nyolc-kilenchektáros kisbirtokok, a kolhoz volt tagjai pedig 2,9 hektáros parcellákat kaptak a mezőgazdasági nagyüzem felosztása során. A gazdák főleg szemeseket termesztenek, ám nagy problémát jelentenek az elszaporodott vaddisznók, melyek súlyosan károsítják az ültetvényeket, s még a közeli Romániából is jönnek át kondák, hogy a belföldiekhez hasonlóan letarolják a kukoricásokat. A járási, a megyei, sőt az országos vezetéshez is fordultunk már az ügyben, ám mindenütt csak azt a választ kaptuk, hogy a vaddisznók (a vadászidényt leszámítva) védelem alatt állnak. A gazdákat viszont – úgy látszik – senki sem védi... (Talán azzal lehetne megoldani a problémát, ha az állam drótkerítéssel venné körül a megművelt területeket, és nem halálos erősségű áramot vezetnének a kerítésbe, hogy elriasszák a vadakat – a szerző.)

Elterjedt a zöldségtermesztés, sokan termesztenek uborkát és paradicsomot mind szabadföldön, mind fólia alatt, s tavaly elég jó évet zártak a gazdák. Ám az idén a katasztrofális májusi időjárás is érzékeny veszteségeket okozott, a Tiszakeresztúri Mikaland Vállalat pedig, mely eddig minden évben felvásárolta a termést (amellett pedig öntözőberendezéssel, hálóval, vetőmaggal segítette a termesztőket, akik a felhasznált anyagok árát terményben fizették ki), most gazdasági nehézségekkel küszködik, s ebben az esztendőben még nem kötött szerződést a gazdákkal a zöldségek átvételére. Viszonteladók pedig nem jönnek a községbe.

– Tejet, tejterméket hordanak-e a tehéntartó gazdák a közeli Nagyszőlős piacaira? – érdeklődöm.

– Megcsappant a tehénállomány, így a gazdák nagyon kevés tejet szállítanak be a járási központba, inkább csak saját részre fejik a teheneiket – válaszol beszélgetőtársam.

– A KMKSZ 1989-ben megalakult helyi alapszervezete jelenleg 300 tagot számlál – tájékoztat Kócsi Ernő, az alapszervezet elnöke. – Az 1990-es években nagy lendülettel dolgoztunk, a református temetőben emlékművet állítottunk a sztálini terror áldozatainak a tiszteletére, dalárdát, illetve kirándulásokat szerveztünk, ám a 2001-es árvíz után nagyon közömbösek lettek az emberek a közösségi rendezvények iránt. Ezért is alakult meg tavaly a nőszövetség a református egyházközség és a KMKSZ-alapszervezet közös gyermekeként, hogy egy kicsit megmozgassa az embereket, ami nagyon nehéz feladat. Azért minden évben megemlékezünk az anyák napjáról (az idén különösen jól sikerült a nőszövetség szervezésében lebonyolított rendezvény), március 15-ről, augusztus 20-ról, novemberben pedig a sztálini lágerekbe elhurcoltakról, s a tiszaújlaki Turul-ünnepségen is megjelenünk. A múlt évben, a községi tanáccsal együtt, pályázatot nyújtottunk be a Szülőföld Alaphoz a falusi futballpálya létrehozására, amit megnyertünk, s már részben el is készült a sportlétesítmény.

– Milyen a helyzet az anyanyelvi oktatás terén?

– Húsz éven keresztül próbáltuk beindítani a magyar iskolát, ám a szülők hibájából ma sincs magyar első osztály – válaszol Kócsi Ernő.

– Sok a vegyes házasság, és kevés a magyar gyermek – kapcsolódik be a beszélgetésbe Gérus István, a KMKSZ-alapszervezet pénztárosa. – Arra még lenne lehetőség, hogy anyanyelvű elemi iskolát nyissunk, de a 4. osztály elvégzése után a gyermekeket Nagyszőlősre kellene eljuttatni, a Perényi Zsigmond Középiskolába (ami egy mikrobusz üzembeállításával nem leküzdhetetlen feladat – a szerző), mert nem lenne elég tanuló a magyar általános iskola beindítására. Jó, hogy a református egyházközség felkarolta az oktatás ügyét, és hetente egyszer, a vasárnapi iskola keretében, magyar nyelvet és irodalmat tanítanak a gyermekeknek a parókián.

– A református gyülekezet 276 tagot számlál – magyarázza Csukrán Irén presbiter. – A lelkészünk, Peleskei Béla hetente négyszer jár ki hozzánk Feketeardóból, kedden tartja meg a konfirmációi előkészítőt, illetve a hétköznapi istentiszteletet, szerdán a bibliaórát, csütörtökön – Kócsi Oszkár kántorral együtt – a magyarórákat, vasárnap pedig a vasárnapi istentiszteletet. Természetesen hitoktatás is folyik a gyülekezetben, a foglalkozásokat Veress Judit vallástanár vezeti le.

Miután 1989-ben visszakaptuk a templomunkat, új berendezési tárgyakat készíttettünk az elpusztított régiek pótlására, az 1998-as árvíz után megemeltük a szentegyház padlózatát, a 2001-es áradatot követően pedig körüllambériáztuk a templom belsejét. Emellett kívül-belül kimeszeltük, átfestettük az épületet, majd a múlt évben elkészíttettük az új toronyablakokat (bár még nem állítottuk be azokat a régiek helyébe), üzembe állítottuk a villanyharangozót, és kicseréltük a bejárati ajtót. Már az első árvizet követően hozzáláttunk az új parókia felépítéséhez (a régiben óvoda működött, de elmosta a 2001-es áradat), s tető alá is került az épület, bevezettük a gázfűtést, valamint a vizet, majd kialakítottuk a földszinti helyiségeket, köztük a gyülekezeti termet. Itt bonyolítjuk le a különböző egyházi rendezvényeket, foglalkozásokat, az emeleten pedig lelkészlakást tervezünk létesíteni. És ha már a tervekről beszélünk, megemlíteném, hogy szeretnénk kirándulásokat szervezni a gyülekezeti tagok számára, hogy jobban megismerjük szülőföldünket.

Lajos Mihály