Civilizációk háborúja

Szinte egy időben történt, hogy a bíróság Donyeckben megfosztotta hősi címétől Suhevicset és Banderát, míg Lemberg, Ternopil és Ivano-Frankivszk városi tanácsai tiszteletbeli polgárokká avatták őket, emlékeztet az Ukrajinszka pravda című internetes hírportálon megjelent írásában Mihajlo Nyicsoga, aki arról közöl elemzést, mindez miféle tudathasadásos helyzet eredménye. Az alábbiakban e cikk néhány gondolatát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Ugyanazokat az embereket ugyanazokért a tettekért az egyik esetben hősnek tekintik, a másikban bűnözőnek. Méghozzá nem a személyes preferenciák, hanem az állami intézmények döntéseinek szintjén. Ha Moszkvától vagy Tbiliszitől, esetleg Teherántól és Wasingtontól hallanánk egy jelenség ilyen merőben ellentétes megítélését, nem csodálkoznánk rajta, hiszen nyilvánvaló, hogy ellenfelekről van szó. De Donyeck és Ternopil nem két ellenséges országban található, hanem ugyanabban. Akkor viszont ezt az esetet az állami skizofrénia súlyos megnyilvánulásának kell tekintenünk. A személyiség skizofrenikus kettészakadása állami szinten abban az esetben következik be, ha egy országban két különböző civilizáció él együtt.

Ez a megközelítés - vagy amint tudományos körökben emlegetik: civilizációs paradigma - Samuel Huntington The Clash of Civilizations, avagy A civilizációk összecsapása című könyvének 1996-os megjelenését követően vált népszerűvé a politológiában. Azután, hogy a kommunizmus és kapitalizmus konfliktusa megszűnt létezni, a szerző az efféle összeütközésekben, összecsapásokban vélte felfedezni a jelenkor alapvető konfliktusát.

Civilizációt egyaránt képezhet országok egy csoportja, ilyen például a modern nyugati civilizáció, de akár egyetlen ország is, mint például Kína. Olyan helyzet is kialakulhat, amikor egy országban két civilizáció létezik egyidejűleg. Huntington hasadtaknak nevezi az olyan országokat, mint Szudán, India, Srí-Lanka, Malajzia, Ukrajna. Azonban a hasadás vonalát és természetét mélyebb elemzés nélkül, s ezért tévesen határozza meg.

Huntington szempontjából az Ukrajnát kettéhasító konfliktus a nyugati és a pravoszláv civilizáció között feszül, mégpedig oly módon, hogy a nyugati civilizációt az országban a görög katolikusok által lakott régiók képviselik. Ezért a szerző szerint a konfliktus határvonalának a Galíciát és Volhíniát Ukrajna egyéb térségeitől elválasztó vonal mentén kell húzódnia.

Bizonyítékként Huntington az 1994-es elnökválasztás szavazási eredményeit hozza fel. Akkor a hasadás vonala Kijev és Cserkasszi megye keleti, valamint a Cserkasszi és Vinnica megyék déli határa mentén húzódott, azonban nyilvánvaló, hogy ezekben a megyékben nem az uniátusoké a meghatározó felekezet.

Még szemléletesebbek a 2004-es és a 2010-es elnökválasztások adatai. Az eredmények egy állandó vonalat rajzolnak ki, amely szerint Ukrajna "nyugati" része magában foglalja Csernyihiv, Szumi és Poltava megyéket is, amelyek földrajzilag és vallásilag is kilógnak a Huntington által megrajzolt határok közül.

Ennek a megoszlásnak az állandósága már elég ok arra, hogy elemezzük a természetét. Nyilvánvaló, hogy nem vallási megoszlásról van szó. Ugyanolyan pravoszlávok laknak a törésvonal mindkét oldalán. Huntington szerint a hasadási vonaltól keletre található a pravoszláv civilizáció, ám pontosabb lenne azt orosz avagy eurázsiai civilizációnak nevezni. Jelenleg Oroszország, a muszlim lakosságot is beleszámítva, specifikus, önálló civilizációt képez, amelybe ugyancsak beletartoznak a Szovjetunió egykori közép-ázsiai köztársaságai, amelyek független államokká váltak, de nem hagyták el Oroszország kulturális térségét. Ezért helytelen a vallási meghatározása ennek a civilizációnak. Ez a civilizáció a pravoszlávok mellett muzulmánokat és nagyszámú ateistát is magában foglal, ami az SZSZKSZ vallásellenes politikájának következménye. Az eddigiekből logikusan következik, hogy az ukrajnai civilizációs hasadásnak nincsenek vallási jegyei.

Az ukrán területeken honos és az oroszországi politikai kultúra közötti különbségek nyomai a régmúlt időkben is, egészen a középkortól kimutathatók. A közöttük húzódó határvonal nagyon pontosan megrajzolható számos kritérium alapján, amelyek közül a legnyilvánvalóbb az elektorátusi földrajz. Minden országos választás eredményei 2004 és 2010 között ugyanazt a határvonalat mutatják.

Ez a vonal egybeesik a Rzecz Pospolita 17. századi határaival. Az egybeesés felfedezői rámutatnak, hogy a Rzecz Pospolita nem volt ugyan egy ideális társadalom, de egy más civilizációt képviselt, mint a cári Moszkva. A lényeg, hogy az itteni emberek hosszú időn keresztül éltek Oroszország és a Szovjetunió határain kívül, míg Ukrajna déli és keleti részének lakói kizárólag Oroszországban és a Szovjetunióban éltek.

Még érdekesebb földrajzi összefüggés, hogy a szavazási térkép egybeesik a legutóbbi népszámlálás alapján az ukránt anyanyelvként használók populációját feltüntető térképpel. Azt, hogy a megoszlás nem véletlenszerű, igazolják azok a kutatások is, melyek szerint Ukrajnában a politikai hovatartozás nem a pártprogramok, hanem a nemzeti érzelmek alapján dől el.

Még egy adalék a határvonal kérdéséhez: egy májusi közvélemény-kutatás szerint a központi és a nyugati megyék, valamint a főváros lakóinak 69, 61, illetve 60 százaléka támogatná Ukrajna esetleges csatlakozását az EU-hoz. Ugyanakkor a keleti és a déli régiókban aktívabbak voltak (35, illetve 31 százalék) az EU-tagság ellenzői.

Két civilizáció - adott esetben a nyugati és az eurázsiai - konfliktusában egy országon belül a fejlődés következő változatai lehetségesek:

1. az eurázsiai civilizáció maga alá gyűri a nyugatit;

2. a nyugati civilizáció gyűri le az eurázsiait;

3. fennmarad közöttük az egyensúly állapota;

4. a szembenálló civilizációk mindegyike létrehozza a maga külön államát.

Az első a legkönnyebben prognosztizálható és legvalószínűbb variáns, amennyiben megegyezik az utóbbi mintegy háromszáz évben tapasztaltakkal, bár az eurázsiaiak pozíciói számottevően meggyengültek a korábbiakhoz képest.

A második variáns két körülmény miatt is a legkevésbé valószínű lehetőségként jön számításba. Először is, mivel a nyugatiaknak nincs számottevő létszámbeli fölényük Ukrajnában. Másodszor, mivel teljesen képtelenek az együttes és precíz cselekvésre.

A gyakorlatban a harmadik variánst, azaz az egyensúly kialakítását, a hatalomnak a két kultúra képviselői közötti megosztása révén lehetne megvalósítani.

A negyedik variánst viszont, a külön államok létrehozásának lehetőségét a két civilizáció egyike sem hajlandó megvizsgálni, mivel még tudat alatt is úgy hiszik, hogy képesek a másik fölé kerekedni, s megszerezni a dominanciát az ország egész területe felett.

Mindenki az egységes Ukrajna pártján áll. Meglehet, valamelyiküknek igaza van, de az egyik fél dominanciája mindenképpen erőszakos lesz. Egyikük sem képes meggyőzni a másikat. Sőt mi több: már senki sem akar meggyőzni senkit.

Tudatosan az egyik civilizációnak a másik általi erőszakos kiszorítását választjuk. A mérleg egyik serpenyőjébe az erőszakon alapuló, ám egységes állam megőrzésének lehetősége kerül, a másikba két, civilizációját tekintve egynemű, konfliktusoktól kevésbé gyötört állam létrehozásának beteges folyamata. Ma senki sem képes megjósolni, merre billen majd a mérleg nyelve, csak az válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy így élni tovább lehetetlen.

hk