Szentmártoni János: Hajtépés

2010. június 25., 10:00 , 493. szám

Ha hajamból kitépnél egy szálat,

és nyakadon hordanád, mint a sálad,

vagy épp fűznél rá hangyányi gyöngyöket,

miket hajnalban harmat öltöget,

vagy használnád jó köldökzsinórnak,

mikor vízszagú földbe adagolnak;

ha hajamból kitépnél egy szálat,

és csuklódra kötnéd mint papírállat

ugrabugra szélbe lejtő kötelét

- mi már-már a fénysugárhoz közelít -,

hogy ne kelljen félned, mit hoz a holnap:

ha már nem leszek - mögötted lobogjak;

ha hajamból kitépnél egy szálat,

vagy nem is egyet, többet, jó néhányat,

s markolnád, intenél, mint lombkereszttel,

üvöltenéd, hogy többé ne eressz el,

s kifosztott gyökerekbe kapaszkodnál,

csontok közt kutatva azt, aki voltál;

ha hajamból kitépnél egy szálat,

néznéd, kezedben hogyan őszül, szárad,

s közös tükrünk gombjára csavarva

rádöbbennél, mi a percek hatalma,

- akkor is elfogynék: markodból homok,

mint tenger mosta partról a lábnyomok.

Szentmártoni János - a fiatalabb magyar líra egyik jeles képviselője - Hajtépés című versére rápillantva, azt hihetnénk, hogy itt valami civódás, valami csetepaté kerül terítékre. Ugyanis a hajtépés nem mondható mindennapi, s főként nem szokványos, természetes cselekvésnek. Talán eszünkbe se jutna, hogy ezt a cselekvést kapcsolatba hozzuk a szeretettel, szerelemmel, féltéssel, ragaszkodással. Pedig Szentmártoni János ebben a versében épp ez utóbbi érzelmek meglétéről szól: arról a bizonyosságról, hogy a versbeni beszélőhöz ragaszkodó személy megtehet bármit, akkor sem kerülhető el a végleges elszakadás. Hajszálból fonhatunk csuklónkra mágiával varázsolt karkötőt, lehet a hajszál sálunk, gyöngyfüzérünk, "köldökzsinórunk" vagy bármi egyéb varázseszközünk - az elmúlás és elszakadás elkerülhetetlen. Ám hiába szembesít a Hajtépés meg a költő minket azzal, amit egyébként is tud minden egyes ember, mégsem szomorúság, mégsem bánat kerít a hatalmába minket, versolvasókat. Csak bólintunk: ez így igaz, de mégis arra figyelünk, amit a vers ébreszt fel bennünk: a szépségre, a szeretetre, ragaszkodásra, féltésre...

Penckófer János