Abacus Matematikatábor Beregszászban

2010. augusztus 6., 10:00 , 499. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) augusztus 2-ától ismét megrendezte a számok világát szerető fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Abacus Matematikatábort, melynek rendezvényei a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajlottak. Az ünnepélyes tábormegnyitóra a főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának filmklubjában került sor.

Az egyhetes táborozás résztvevőit Kulin Judit főiskolai matematikatanár, a tábor vezetője köszöntötte, vázolva a hétre tervezett programokat. Mint elmondta, az idei költségvetés korlátozott volta miatt a táborlakók a megszokottnál valamivel kevesebben vannak. Meghatározó szerep jutott annak a szintfelmérő tesztnek, melyet a szervezők az évenkénti táborozás első napján mindig megíratnak, hogy a diákok itt elért eredményei alapján osszák őket csoportokra.

A tábor napirendje kötelező és szabadon választott programokból állt. Az előbbiek közé sorolandók a délelőttönkénti matematikai tárgyú csoportfoglalkozások, valamint a délutáni plenáris foglalkozások. Azonban mint Kulin Judit elmondta, a "tábori élet" nemcsak a tanulásról, hanem a kikapcsolódásról is szól, amit számos fakultatív program biztosított. Az elmúlt évek "népszerűségi indexe" alapján idén csak azon versenyeket szervezték meg, melyek a legközkedveltebbeknek számítanak a táborozók körében.

A hagyományos kártya- és táblajátékok mellett lehetőség nyílt képzőművészeti foglalkozásokra, focizásra, kosárlabdázásra és pingpongozásra, valamint számítógépes játékokra is. A főiskola kollégiuma a tavalyi évhez képest egy biliárdasztallal is gazdagabb lett, így erre a játékra is lehetőség nyílt. Az első előadás éppen ezért a biliárd történetével és szabályaival foglalkozott. Akik alaposabban el akarták sajátítani a játékok szabályait, feliratkoztak az ezeket ismertető csoport(ok)ba. A tábor programjában szerepel még táncház és esténkénti filmvetítés, valamint egy Técsőn szervezett városi akadályverseny. A legutolsó program egy, a hét folyamán tanultakra épülő záróvetélkedő.

F.Zs.