A toronyban szólt a tárogató

Hazahívogató Falunap Szalókán

2010. augusztus 20., 10:00 , 501. szám

1996-ban, a millecentenárium évében határoztak úgy a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének vezetői, hogy az esemény méltó megünnepléseként hazahívják a községből elszármazott és a nagyvilágban szétszóródott szalókaiakat. Az akkori rendezvényre olyan sokan eljöttek, hogy a helyiek eldöntötték: minden év augusztusának harmadik vasárnapján "hazahívogató" falunap lesz Szalókán.

Idén augusztus 15-én már tizenötödik alakalommal rendezték meg a Hazahívogató Falunapot, amely mára élő hagyománnyá vált a községben.

A rendezvények sora szombaton reggel horgászversennyel kezdődött a Tisza-parton, amelyre 30-an érkeztek. A versenyt a szalókai Mező István nyerte, de hozzá hasonló jó eredményt ért el a szürtei Bodák János és a tiszaújfalui Ferkó Tamás.

Vasárnap Orosz Kálmán, a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének elnöke nyitotta meg a falu múltját felidéző néprajzi kiállítást, melynek anyagát ezúttal Ráti Éva és lánya, Karolina gyűjtötte és állította össze. A község múltját bemutató fotókiállítás mellett muzeális értékű bútorokból, szőttesekből és hímzett terítőkből láthattunk sok míves, szép darabot. A kiállítás bemutatta a kender megmunkálásának legfontosabb eszközeit, valamint a XX. század elején használt iskolai eszközöket és sok más régi tárgyat.

Az ünnepi istentiszteletre hívogató harangozás szüneteiben a régi kuruc hagyományoknak megfelelően tárogatómuzsika szólt a templomtoronyból, ifj. Fekete Miklós jóvoltából. A templomban Balogh Attila ungi református esperes hirdetett igét. Majd a hagyományoknak megfelelően a temetőkertben megkoszorúzták a sztálinizmus áldozatainak emlékművét, valamint az első világháború áldozatainak erre az alkalomra felújított emlékművét és a község egykori lelkészének, Ruszka Eleknek a sírját. A megemlékezésen Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke hangsúlyozta: "Ez a kezdeményezés Szalókáról indult el, és mára elterjedt Kárpátalja-szerte. Isten házából mindig a temetőbe vonulunk, hisz itt vannak azok is, akik nem lehetnek már velünk...De nem elég az, hogy emléküket megőrizzük. El kell mondani másoknak is, hogy a magyar férfiakat elvitték, hogy ilyesmi ne történjen meg még egyszer. Hajtsunk fejet most azok előtt az áldozatok előtt, akiket a Gulagra vittek."

A kultúrházban Biró Sándor polgármester nyitotta meg az ünnepi műsort. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke üdvözlő beszédében elmondta: "Falunap volt korábban is, de amiben Szalóka kezdeményező volt, az az, hogy legyen ez a falunap hazahívogató. Hívjunk haza minden egykori szalókai lakost, emlékezzünk a hagyományainkra, erősítsük a közösséget – ennek jegyében képzelték el a rendezvényt az akkoriak. Ebben a tekintetben valóban az összes hasonló tematikájú falunap a szalókaival kezdődött." Az október 31-i önkormányzati választásokról is beszélt a KMKSZ elnöke, kiemelve: "Fontos, hogy minden kárpátaljai magyarnak – ezen belül a szalókaiaknak is – helyén legyen a szíve és az esze, vagyis magyar ember szavazzon magyar pártra, annak a jelöltjére." Végül mindenkinek jó szórakozást kívánt a Hazahívogató Falunapon.

Andrij Juhász, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese is köszöntötte a XV. jubileumi falunap résztvevőit, majd átnyújtotta a járási közigazgatás elismerő oklevelét Orosz Kálmánnak, a KMKSZ Szalókai Alapszervezete elnökének, a helyi tanács képviselőjének a falu érdekében kifejtett közéleti tevékenységéért.

Szalóka polgármestere köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, Nagy Anikót, Mester Andrást, Kricki Imrét és Szilvási Zoltánt, Asztély, Mezőgecse, Szerednye és Nagydobrony polgármestereit, Őr-Hidi Lászlót, a Nagydobronyi KMKSZ-alapszervezet elnökét, valamint Hidi Endre nagydobronyi keramikusművészt és másokat, majd oklevéllel és virágcsokorral köszönte meg a település intézményvezetőinek áldozatos munkáját.

Az óvodások vidám műsora után gyermekszépségversenyre került sor. A lányok között Szántai Barbara, a fiúk között pedig Antal Viktor Máté lett a győztes, de minden résztvevő kapott ajándékot. Fellépett a Szalókai Reménység Református Énekkar, a Szalókai Nyitnikék Alapítványi Zeneiskola növendékei, akik többek között a budapesti Zurgó együttestől kapott ritka népi hangszereken, általuk betanított moldvai magyar zenét is játszottak. Nagy sikert aratott az asztélyi Kék Ibolya Hagyományőrző Néptánccsoport, akik karikázót, szüreti, mezőségi és modern táncot is előadtak. Ugyancsak nagy tapsot kapott a Szalókai Kultúrház Tánccsoportja, akik dunántúli táncokat mutattak be. A tavalyihoz hasonlóan idén is óriási sikere volt az ungvári Rapszódia kvartettnek, akik virtuóz játéka alatt ütemesen tapsolt a közönség.

Közben az autóforgalom elől lezárt Eszenyi utcában a gyerekek póniháton lovagoltak, az idősebbek pedig megcsodálhatták a Kárpátaljai Erős Emberek Ligája bajnokainak emberfeletti testi erejét, akik például két, egyenként 130 kilogrammos "vasbőrönddel" sétálgattak, 300 kilogrammos gumiabroncsot forgattak időre, illetve bizonyítandó állóképességüket hosszú ideig tartottak egymáshoz szorítva tíz téglát a levegőben, gyorsaságukat és ügyességüket 75 kilogrammos ballonok és nagy fatönk cipeléséből álló váltó bizonyította. Akadtak vállalkozó kedvű helybéliek is, akik kipróbálták erejüket, például Bacskai Béla féltávig el is cipelte a két, összesen 260 kg súlyú vasbőröndöt, Tóth Ferenc pedig a leggyorsabban tudott haladni kezében két 75 kg-os palackkal. De a versenyt azért nem tudták felvenni Szergej Oleolenkóval, aki powerliftingben kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, valamint többszörös Kárpátaljai Medve-bajnok. Hihetetlen testi erejét bizonyította a többi Medve-bajnok is: Ivan és Miron Grigorovszkij, valamint Varga Szergej.

A falunapi hangulatot az esti vihar sem mosta el, a kultúrház előcsarnokában reggelig táncoltak a legkitartóbbak.

Badó Zsolt