Falunap településnévtábla-állítással

Verbőc és Feketepatak ünnepe

2010. szeptember 4., 10:00 , 503. szám

A gyakorlatilag egybeépült ugocsai községekben, Verbőcön és Feketepatakon 2010. augusztus 29-én tartották meg a két település közös falunapját, melyet a KMKSZ-nek a Szülőföld Alap által támogatott falunévtábla-programjának köszönhetően felállított címeres, kétnyelvű településnév-táblák felavatása tett emlékezetessé.

A himnuszok elhangzása után Orbán László helybeli történész köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a meghívott vendégeket: Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Milován Sándort, a KMKSZ alelnökét, megyei tanácsi képviselőt, Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökét, járási tanácsi képviselőt, Füzesi Klárát, a KMKSZ verbőci és feketepataki alapszervezetének elnökét, valamint Daróczi Györgyöt, a szomszédos község, Salánk polgármesterét. Majd Stul Pál, Verbőc és Feketepatak polgármestere köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, akik elősegítették a falunap megszervezését, s külön megköszönte a KMKSZ megyei vezetésének a falunévtáblákat. Ezt követően pedig Orbán László idézte fel a két település múltját, megismertetve a hallgatóságot Verbőc és Feketepatak nevének az eredetével, megalapításuk időpontjával, illetve azzal, mely földbirtokos famíliák uralták hajdan a településeket. Szólt a községek XVI. századi reformációjáról, a helybeliek részvételéről a Rákóczi-szabadságharcban, valamint az 1848 – 1849-es forradalom és szabadságharcban, majd kifejtette, hány áldozatot követeltek az 1944 őszi sztálini deportálások.

A történelmi áttekintést követően Kovács Miklós lépett a hallgatóság elé, megtartva ünnepi beszédét, melynek bevezetőjében megjegyezte, milyen jó érzés a sok, falunévtábla nélküli község után megérkezni két olyan helységbe, melyek nevét ilyen szép, címeres, kétnyelvű településnév-táblák őrzik. Beszéde további részében pedig a KMKSZ nevében hívta fel a figyelmet a közösségek megmaradásának, megtartásának, valamint a közügyekkel való törődésnek a fontosságára. Mint kifejtette, foglalkoznunk kell a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésekkel, s összpontosítsuk erőinket a legaktuálisabb problémák megoldására. Tartsuk meg iskoláinkat, érjük el, hogy továbbra is látogassák azokat a gyermekek. És készüljünk fel a legközelebbi nagy politikai megmérettetésre, az október 31-i helyhatósági választásokra, hisz’ igen sok minden múlik azon, hogy a magyar választópolgárok a magyar pártokra, azok képviselőjelöltjeire adják le voksaikat. Nemzetrészünk sorsa, jövője attól függ, milyen képviseletünk lesz a különböző szintű tanácsokban.

A felszólalások után Kovács Miklós és Stul Pál leleplezték a falunévtáblát. Majd következett a kulturális program, melynek keretében szatmári verbunkost és friss csárdást játszottak a Verbőci Művészeti Iskola zenetanárai, táncbemutatókkal szórakoztatták a közönséget a Verbőci Középiskola diákjai, köztük a szólóban fellépő Fóris Barbara, illetve Kun Anikó, míg Palácsik Emese, Tóth Adriána és Gönczy Kitti táncdalokat adott elő. Közben forgott a körhinta, s ugyancsak a legkisebbek szórakoztatásáról gondoskodott a légvár, míg a nagyok jóféle sörökkel olthatták szomjukat, s hogy ne csak igyanak, hanem egyenek is, finom bográcsgulyással, illetve saslikkal csillapíthatták éhüket. Természetesen a tombola sem maradt el – a fődíjat, egy kerékpárt Kun Béla verbőci lakos vihette haza –, végezetül pedig hajnalig tartó utcabál zárta le a falunapot.

Lajos Mihály