Visk: 35 első osztályossal indult a tanév

2010. szeptember 11., 10:00 , 504. szám

A himnuszok elhangzása után Forgon László igazgató szólt a 35 kis elsőshöz, az iskola diákjaihoz, a szülőkhöz és a kollégákhoz. Az elsős diákok szüleinek megköszönte a megelőlegezett bizalmat. Hangsúlyozta, hogy itt az első lépéseknél is látszik, hogy felelősségteljesen gondolkodó szülőkkel lesz dolgunk, akik lehet, hogy nem az egyszerűbb utat választották, de az biztos, hogy a legjobbat. Hisz célunk eléréséhez két fontos dolog szükséges, amit a gyermekkorban kell megalapozni: ez a tudás és az önbizalom. S mindkettőre igazán csak az anyanyelvén tehet szert a gyermek. (...) A szülőknek, nevelőknek kötelességük arra törekedni, hogy a kezeik között felnövekvő generáció olyan alapokat kapjon, hogy felnőtté válva stabil alapköve legyen nemzetünknek.

Szajkó Károly polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: "Örülök, hogy ezt az iskolát választották, és minden tévtanítás ellenére az anyanyelvű műveltséget részesítették előnyben".

Jenei Károly tiszteletes úr 2Tim 1,7 alapján szólt a jelenlévőkhöz: Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (...) A fiatal csak akkor válik erőssé, ha a megszerzett tudását mérlegre teszi, s összeveti az idősebbek tapasztalásaival.

Az élet élni akar minden körülmények között - s ezért nem lehet megtörni kívülről semmilyen eszközzel. Az életet elpusztítani akkor lehet, ha a romlás belülről fakad. Különösen igaz ez az ember életére. Akinek élete az erő, a szeretet, a józanság hármasán áll, azt nem söpri el semmilyen történelmi vihar. Megtépázhatja anyagi-egzisztenciális küzdelem, sebeket szerezhet, de tovább él, mert élete a jövő ígéretét hordozza. (...) A tisztességes felkészülés, a befektetett munka hozza meg a várt sikert. A rakéta akkor emelkedik a magasba, s akkor állítható pályára, ha van energiája - mondta a tiszteletes.

A hagyományokhoz híven az első csengőt követően a kis elsősök a 11. osztályosok kíséretében ellátogattak a református és a katolikus templomba, s virágot helyeztek el a '44-ben elhurcoltak emléktáblájánál, valamint az első és második világháborús emlékműnél.

Sari József