Kovács Miklós: Helyretettem egy elszemtelenedett régiós agitátort

A zöld KISZó már a Régiók mellé állt, mikor követi az UMDSZ?

2010. szeptember 25., 10:00 , 506. szám

A zöld KISZó címlapon "tudósított" az egyik KMKSZ-es konzultációs gyűlésről. Persze nem azért, mert végre tényleg békülni akarnának, hanem mert botrányt szimatolnak. Igaz, újságírójuk nem volt jelen a csapi városházán tartott rendezvényen, de azért igazi bulváros botránykrónikát hozott össze. Megkérdeztük a főszereplőt, Kovács Miklóst, mi történt a KMKSZ csapi konzultációs gyűlésén?

– Semmi különleges, egy elszemtelenedett régiós agitátor – egyébként magyar etnikumú üzletember – sehogy sem bírta abbahagyni pártja dicsőítését és saját polgármesteri kampányát. Helyre kellett tennem, jelezve, ez nem régiós gyűlés, hanem KMKSZ-es. Mi nem megyünk majd el szétverni az ő gyűlésüket, ők is hagyjanak minket nyugodtan dolgozni.

– A KISZó szerint a jelenlévők a régiós polgármesterjelölt pártjára álltak.

– Én minden jelenlévő régióst kiküldtem, de egyedül az említett rendbontó távozott.

– Állítólag ennél vaskosabb kifejezések is elhangzottak.

– Nem voltam trágár. De elismerem, nem tudom, hogy kell valakit finoman árulónak nevezni. Meggyőződésem: a kárpátaljai magyarság túlélése múlik azon, hogy október 31-én a magyarok magyar pártra szavazzanak – aki magyar létére ukrán pártra agitál, az nemzetünk árulója.

– A jelenlévőket, úgy tűnik, mégis sokkolta, hogy városuk egy közismert személyiségét nyílt színen így minősítsék.

– Ezt a sokkot a kárpátaljai magyarok tízezrei fogják még átélni, ahogy éleződik a kampány és az ukrán pártok magyar csatlósai a nemzet testébe vájnak azzal, hogy magyar szavazatokat visznek az ukrán pártoknak. Elvárjuk a KMKSZ-esektől, sőt minden igaz magyartól, hogy szálljanak szembe ezekkel a kártékony elemekkel.

– Akik régi ismerőseik, rokonaik, barátaik lesznek és nem tűnnek fel gonosztevőnek a szemükben. Nem túlzott elvárás ez az egyszerű emberekkel szemben?

– Ha ártatlan csínytevésnek könyvelik el a szavazatrablást, akkor nem marad magyar pártra adott szavazat, a kárpátaljai közösség politikai halotti bizonyítványt állít ki magáról, egy a 2006-osnál is gyengébb választási eredménnyel. Muszáj tehát árulónak nevezni az árulókat, és eszerint is eljárni. Ha szó nélkül hagyom az elszemtelenedett régiós garázdálkodását a KMKSZ-gyűlésen, elveszítem erkölcsi alapomat arra, hogy határozott fellépést várjak el minden igaz magyartól, minden ukrán párt agitátorával szemben október 31-ig.

– Mit szól a zöld KISZó hozzáállásához az ügyben?

– Némi iróniával mondhatnám, örülök, hogy azok szemében, akik ott voltak az eseményen, végképp lejáratták magukat a primitív vagdalkozós hazudozásokkal a témában. Jóval aggasztóbb azonban, hogy egyértelműen egy ukrán párt oldalára álltak egy magyar érdekvédelmi szervezettel szemben. Hogyhogy nem gondolnak arra a szituációra, amikor majd az ő gyűlésüket fogja tönkretenni valamelyik gátlástalan magyarul beszélő régiós, jecás stb. zsoldos?

– Lehet, hogy az UMDSZ egyáltalán nem is akar gyűlést tartani és jelölteket állítani Csapon?

– Egyelőre szervezett munkát – hacsak a zöld KISZó-s KMKSZ-ellenes kampányt nem számítjuk ide – nem lehetett észlelni a részükről. Ha elkezdtek volna dolgozni, már ők is ütköztek volna az ukrán hatalompárttal. Lehet, hogy épp ezt az ütközést akarják elkerülni. Sokáig azonban nem tudják: vagy nekik is árulók lesznek a nasásokon, BJUT-osokon stb. kívül a régiós magyarok is, vagy beállnak hozzájuk pártostul, mindenestül, ahogy a zöld KISZó a csapi ügyben már megtette.

szcs