Ha Kovács Miklós lejáratásáról van szó - mindent lehet!

A csukcs és az olvasás

2010. október 1., 10:00 , 507. szám

A címben megfogalmazott benyomás alakult ki bennem olvasva Kőszeghy Elemér UMDSZ-alelnöknek saját lapjában, a Kárpáti Igaz Szóban Az olvasás tudatlansága címmel megjelent írását (KISZó, 2010.09.25.), amely egy Kovács Miklós-interjút állít célkeresztbe. A politikai publicisztika szerintem jó dolog, és ilyenkor, választások előtt egészen biztosan helye van a kárpátaljai magyar lapokban is. Ideális esetben ugyanis fontos érveket fogalmazhat meg, érdekes szempontokat vethet fel a szerző, amelyek az olvasót arra késztethetik, hogy végiggondolja, kit is támogasson szavazatával. Sajnos, az önmagát és lapját hangsúlyozottan függetlennek, objektívnek és főleg etikusnak nevező politikus-főszerkesztő írása nem ilyen. Az általa idézett szakállas - tegyük hozzá: szovjet - viccnek és az azt követő zavaros magyarázkodásnak két célja van: elsősorban az, hogy politikai ellenfelét lejárassa, másodsorban, hogy megmagyarázza, miért is írt a Kárpáti Igaz Szó címlapján a csapi KMKSZ-alapszervezet konzultációs gyűléséről, amely írás a politikában járatlanok számára is nyilvánvalóan az objektivitásra csöppet sem törekvő címlapsztori. Hisz maga a szerzője a gyűlésen nem is volt jelen, és a forrásként megnevezett tudósításból csak a Kovács Miklóst elítélő részeket ragadta ki.

Kőszeghy Elemér írásában személyesen érintve vagyok én is, az UMDSZ alelnöke szerint ugyanis miközben Kovács Miklós Csapon elzavarta a Régiók Pártjának polgármesterjelöltjét, addig én írásomban védelmembe vettem egy "magyarul beszélő nasaukrajinás zsoldost". Nos, ez a körülírás Cseresznye Máriát, a salánki középiskola igazgatónőjét takarja, akiről valóban megírtam, hogy tizenöt társával együtt elbocsátották a Nagyszőlősi járás hatalompárti vezetői. Nos, szerintem a párhuzam nem a legjobb: elképzelhető, hogy Cseresznye Mária iskolaigazgatóként belépett egy ukrán pártba, de korábban sem indult és most sem indul a magyar szervezetek jelöltjeivel szemben a választásokon. Ráadásul minden érintett kiáll mellette, konkrétan: a tantestület, a polgármester, a szülők, a tanácstagok, a járási képviselők pártállástól függetlenül. A hatalompárt önkényes, nyilvánvalóan szakmai alapokat nélkülöző, politikai döntése ellen harcba szállt például Albók Ödön is, Kőszeghy Elemér salánki párttársa, az UMDSZ helyi alapszervezetének elnöke, járási képviselője. Kőszeghy Elemér viszont annyira "bele akart kötni" Kovács Miklósba, hogy a helyi emberével is elfelejtett konzultálni, mielőtt véleményt mondott a salánki iskolaigazgató leváltásának ügyében. Én viszont ígérhetem - ha a helyi magyar közösség akarata ellenére, a hatalommal visszaélve elmozdítanának akár egy régiókpárti iskolaigazgatót, azt is védelmembe venném. A kérdés csak az, mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy Cseresznye Mária Régiók Pártjába belépő kollégái is sorra kerüljenek.

Badó Zsolt