"Tarka tehén"-körzetek a magyarlakta területeken

Választmányi ülés a KMKSZ-ben, jelöltállítás a „KMKSZ” – UMP-nél

2010. október 8., 10:00 , 508. szám
Beregszászi járás, 17-es körzet

Döntött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei tanácsi választásokon induló jelöltjeiről a szövetség választmánya múlt csütörtöki beregszászi ülésén.

A Rákóczi-főiskola Esztergom termében Kovács Miklós elnöki beszámolóját egy sokunkat érintő jó hírrel kezdte: miután megérkezett az anyaország hozzájárulása, rövidesen megkezdi munkáját a KMKSZ által működtetett új irodahálózat, indulhat a kapcsolattartási támogatás folyósítása. Mint a KMKSZ elnöke rámutatott, e hír is jelzi, hogy a magyar kormányzat magasabb fokozatra kapcsolt, s megkezdte a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos elképzeléseinek a megvalósítását a korábban meghirdetett elvek mentén. Hozzátette: a tapasztalt visszásságok miatt már korábban elvették az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől (UMDSZ) az úgynevezett státusirodák működtetésének jogát, s várható, hogy a vízumigényléshez szükséges támogatói nyilatkozatok kiadása ügyében is komoly bejelentések történnek. A magyarországi kormányzattal ápolt kapcsolatok átalakulását jelzi, hangoztatta a szónok, hogy október 6-án Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet a KMKSZ-nek az aradi vértanúk tiszteletére rendezendő hagyományos megemlékezésén a nagyszőlősi Perényi-szobornál, október 23-án pedig Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, a magyar Országgyűlés alelnöke lesz a Szövetség beregszászi ünnepségének díszvendége.

Ami a közelgő helyhatósági választások előtti ukrajnai politikai helyzetet illeti, Kovács Miklós szerint az nagyon súlyos. A szónok ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a territoriális választási bizottságok megalakításakor a KMKSZ egyetlen jelöltjét sem sorsolták be ezekbe a testületekbe, miközben az UMDSZ gyakorlatilag minden magyar vonatkozású bizottságban képviseltetheti magát.

A legújabb kedvezőtlen előjel, hogy "nagyon szemtelenül emberek alá (értsd: a Régiók Pártja jelöltjei alá – a szerk.) szabták ki a megyei tanácsi választási körzeteket", jelezte a szónok. A legkirívóbb esetek az Ungvári és a Beregszászi járásokat érintik, ahol a hagyományosan magyar többségű választókörzeteket sem kímélték, hogy azokat egyes régiós jelöltek számára előnyösen, ugyanakkor jól ismert, a győzelemre esélyes KMKSZ-jelöltek rovására alakítsák át, hangzott el az ülésen.

Ami a KMKSZ önkormányzati választási kampányát illeti, a Szövetség elnöke szerint az a terveknek megfelelően halad. Lefolytak a konzultációs gyűlések, megtörtént a jelöltek kiválasztása, s folyamatban van bejegyzésük. Döntő fontosságú, hogy a kampány a továbbiakban is precízen és pontosan folyjék, mutatott rá végezetül.

A beszámolót követő vitában számosan a KMKSZ politikai ellenfelei részéről várható támadásoktól, a szabálytalan választási praktikáktól óvtak. A KMKSZ feladata ebben a helyzetben az, hogy tisztességgel végigcsinálja az elkezdett választási kampányt, s a lehetőségekhez mérten felkészüljön az esetleges választási csalások kivédésére, illetve dokumentálására, fogalmazott válaszában Kovács Miklós. Mint rámutatott, sok múlik majd az egyéni körzetekben induló jelöltek s a párt által delegált megfigyelők helytállásán a választások napján.

A továbbiakban a testület Brenzovics Lászlónak, a KMKSZ alelnökének előterjesztésére megvitatta és elfogadta a megyei tanácsi választásokon a Szövetség pártja, a "KMKSZ" – Ukrajnai Magyar Párt (KMKSZ – UMP) színeiben egyéni körzetekben és pártlistán induló jelöltek névsorát.

Utolsó napirendi pontként a választmány tagjai tájékoztatót hallgattak meg a KMKSZ közeljövőben esedékes rendezvényeiről. Mint elhangzott, október 16-17-én kerül sor Tiszacsomán a Szövetség hagyományos honfoglalási emlékünnepségére. Október 23-án a KMKSZ a korábbi évekhez hasonlóan Beregszászban tartja meg központi rendezvényét nemzeti ünnepünk alkalmából. Október 24-én kerül sor Técsőn a XXI. Arany Ősz nemzetközi kórustalálkozóra. Végül novemberben, előreláthatóan a helyhatósági választásokkal összefüggő teendők végeztével, a KMKSZ megrendezi alapszervezeti elnökeinek éves konferenciáját.

A KMKSZ választmányának ülését követően, szombaton a "KMKSZ" – UMP kárpátaljai megyei szervezete döntött a kárpátaljai megyei tanácsi választásokon induló jelöltjeiről. A Rákóczi-főiskola Esztergom termében megrendezett gyűlésen dr. Brenzovics László, a párt megyei szervezetének vezetője ismertette a jelenlévőkkel a szövetség választmányának a képviselőjelöltek személyére tett javaslatát, amelyet a résztvevők változtatás nélkül elfogadtak.

Így eldőlt, hogy a "KMKSZ" – UMP színeiben a megyei tanácsi választásokon az ungvári járási 50. számú választókörzetben Kovács Miklós főiskolai tanár, a KMKSZ elnöke indul, míg az 51. számú körzetben Valkócz Tamás vállalkozó, a KMKSZ választmányának tagja.

Csap járási jogú városban a 13. számú választókörzetben Komonyi Lajos pedagógus, a 14. számúban Balogh Lívia főiskolai tanár, a KMKSZ Csapi Városi Szervezetének elnöke, a 15. számúban pedig dr. Szabó Miklós ungvári járási főbelgyógyász indul a párt színeiben.

A Beregszászi járásban a "KMKSZ" – UMP-t a 16. számú választókörzetben dr. Izsák Tibor főiskolai tanár, a 17. számú körzetben dr. Fodor Gyula főiskolai tanár és a 18. számú körzetben dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke, a KMKSZ ügyvezető alelnöke képviseli.

Beregszász járási jogú városában az 1. számú választókörzetben Bárdos István pedagógus indul a "KMKSZ" – UMP képviselőjelöltjeként, a 2. számú körzetben dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke száll harcba a képviselői mandátumért a párt színeiben, míg a 3. számú körzetben dr. Kertész Árpád mentőorvosnak szavaztak bizalmat a pártban képviselőjelöltként.

A jelölőgyűlésen született döntés értelmében a nagyszőlősi járási 23. számú választókörzetben Milován Sándor, a KMKSZ általános alelnöke indul a megyei tanácsi képviselői mandátumért, míg a huszti járási 54. számú választókörzetben ifj. Sari József pedagógus, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke a "KMKSZ" – UMP jelöltje.

Döntés született az ülésen a párt választási listájáról is: 1. Kovács Miklós, 2. Milován Sándor, 3. Brenzovics László, 4. Orosz Ildikó, 5. ifj. Sari József, 6. Gulácsy Géza, 7. Balogh Lívia, 8. Bárdos István, 9. Szabó Miklós, 10. Izsák Tibor, 11. Komonyi Lajos, 12. Kertész Árpád, 13. Fodor Gyula, 14. Valkócz Tamás. hk