A legfontosabb: a magyar közösség megmaradása

Falutábla-avatás Császlócon

2010. október 15., 10:00 , 509. szám

Vasárnap az ungvári járási Császlóc lakói ünnepélyes keretek között felavatták a település új, kétnyelvű falutábláját, melyet a KMKSZ Szülőföld Alap által támogatott programjának keretében kapott a község.

Roják Mária, Császlóc polgármestere köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, majd elmondta: "Úgy gondolom, falunk méltó falunévtáblát kapott. Aki hozzánk látogat vagy áthalad Császlócon, az tudni fogja, hogy ebben a faluban magyarok is élnek. A falutábla kétnyelvű, a község címere is rajta van, az 1333-as évszám pedig arra emlékeztet, hogy mai ismereteink szerint akkor említették először írásban településünk nevét."

Az ünnepségen jelen lévő Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke ugyancsak azt hangsúlyozta beszédében: fontos feladat jól láthatóan jelezni, hogy hol élnek magyarok Kárpátalján. Ez különösen olyan helyeken fontos, mint Császlóc, amely a tömbmagyarság szélén van, illetve ahol jelentős számú szláv lakosság is él. De a látható jelnél is fontosabb, hogy itt is megmaradjon a magyar közösség – hangsúlyozta Kovács Miklós, majd a jelen feladatai kapcsán kiemelte: "Ahhoz, hogy az érdekeinket meg tudjuk védeni, jól kell szerepelnünk a közelgő önkormányzati választásokon. A magyar szavazatoknak az a feladata, hogy a magyar érdekvédelmet erősítsék és nem pedig az, hogy egy-egy politikai vállalkozónak legyen belőle haszna...Kívánom, hogy ez a falunévtábla azt juttassa eszükbe, hogy Császlócon a magyar közösség megmaradásáért a most élő nemzedéknek is mindent meg kell tennie."

Kerekes Miklós, a magyarországi Ajak község polgármestere, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának vezetője köszöntő beszédében a fiatalok nemzettudatra nevelésének fontosságát hangsúlyozta: "Abban a hitben fejezem be mondandómat, hogy záloga lesz az itt megismert mai fiatalság a település fennmaradásának, és annak is, hogy még több ezer évig ki legyen írva ennek a településnek a névtáblájára magyarul, hogy Császlóc. Ehhez kívánok önöknek jó egészséget, és hogy helyén legyen a szívűk, amikor szavazni mennek a közelgő választásokon. Magyarok a magyarokra szavazzanak!"

A táblaavató ünnepség zárásaként a Tóth Nándor klubvezető által felkészített helyi fiatalok adtak elő fergeteges táncot.

Jelen volt az ünnepségen a helybeliek mellett tizenkét ajaki és egy erdélyi fiatal is, akiket három napon keresztül láttak vendégül a császlóciak.

A program a kultúrházban folytatódott szüreti bállal, amely a polgármester asszony köszöntő szavaival és a csőszök táncával vette kezdetét. A bál elején a Császlóci Bentlakásos Iskolában nevelkedett, tehetséges árva gyerekek mutatták be énektudásukat, akik nagy sikert arattak.

Badó Zsolt