Megtalált ősök

Interjú Kulin Zoltánnal, Ekkel György ükunokájával

Október hatodikán a katolikus temetőben Ekkel György 1848-as honvédtiszt sírjánál emlékezett Beregszász magyarsága dicső elődeink hőstetteire. Az ünnepi szónokok között volt Kulin Zoltán is, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság vezérigazgató-helyettese, aki elmondta, hogy bár televíziósként évek óta tudósít Ekkel György sírjának október 6-i megkoszorúzásáról, de csak nemrég tudta meg, hogy a hős katonatiszt az ükapja volt.

Az ismert ungvári televíziós három régi fényképet is bemutatott a hallgatóságnak, amelyekről kérdésünkre a következőket mondta el a Kárpátaljának:

– Mindig szerettem lapozgatni a családi fényképalbumot. Különösen a múlt század első feléből származó fotókat nézegettem szívesen, amelyek Budapest, Munkács, Beregszász ismert fényképészműtermeiben készültek. Az egyiken nagyapám látható, amint féltőn áll felesége, Ekkel Erzsébet mellett. Hasonló fotó készült apósáról is, Ekkel Elemérről és nejéről, báró Vécsey Etelről. De van egy harmadik kép is egy joviális öregúrról, aki karosszéknek támaszkodva, magyaros zsinórozású felöltőben, kissé megfáradtan néz a fényképezőgép lencséjébe. A fénykép hátlapján ez olvasható: "Ekkel Elemér kedves fiamnak emlékül. Beregszász. 1902. szeptember 30-án." Aláírás: Ekkel György.

Sokáig nem ismertem az összefüggést a fényképek között. Egyszerűen tetszettek a beállítások, a kackiás bajuszú, büszke férfiak, az elegáns hölgyek. Csak amikor a lányom, apai mulasztást pótolva, elkezdett családfakutatással foglalkozni, jöttem rá, hogy Ekkel György az ükapám, és én tulajdonképpen éveken át úgy jártam koszorúzni a sírját nemzeti gyásznapunkon, hogy nem tudtam, rokoni szálak fűznek hozzá.

– Mit érzett, amikor megtudta, hogy Ekkel György az ükapja volt?

– Amikor számomra ez világossá vált, az első érzés a szégyen érzése volt, amiért eddig nem tudtam róla. A második a büszkeségé, de idővel ezeket legyőzte a felelősség érzete.

Helytörténészeink pótolhatatlan munkát végeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédsírjainak a feltárásában Kárpátalján. De ki tudja, hány felfedezetlen honvédsír található még évszázados fák gyökereinek ölelésében, mennyi emléktábla rejtőzik vastagon bevakolt házak falán, vagy hány obeliszk hever földbe döngölve, letaposva, felfedezésre és újraavatásra várva. A mi felelősségünk ezek felkutatása, a meglévők ápolása.

– Ön szerint az október hatodikai nemzeti emléknapnak mi az üzenete a ma embere számára?

– Nekünk is meg kell vívnunk hétköznapi forradalmainkat: meg kell védenünk az anyanyelv-használati jogunkat, az oktatási rendszerünket, biztosítani kell a kárpátaljai magyar sajtó működését, ott kell lennünk minden olyan testületben, ahol a sorsunkról döntenek. Ez a mi felelősségünk. Az enyém is. Ha ezeknek az elvárásoknak meg tudunk felelni, akkor talán az ükapáink sem fognak megfáradtan, szomorúan visszatekinteni ránk a családi fényképalbum lapjairól.

dózsa