Igazi nemzetpolitikai fordulat

2010. október 22., 10:00 , 510. szám

Németh Zsolt kárpátaljai programja végén nyilatkozott lapunknak az anyaország kormányzata által az elmúlt hónapokban végrehajtott nemzetpolitikai fordulatról.

- Kárpátaljai látogatása során több alkalommal is nemzetpolitikai fordulatot emlegetett a magyar kormányzatnak az elmúlt hónapokban foganatosított intézkedései kapcsán. Miért?

- Az elmúlt nyolc esztendő mélyrepülése volt a magyar nemzetpolitikának, ezért igen mélyreható fordulatra volt szükség. Alapvetően három fontos dimenziója van ennek a fordulatnak. Az első, hogy Magyarországnak meg kell erősödnie. Ahhoz, hogy segíteni tudjon a határon túli magyarságnak, mindenekelőtt önmagának kell megújulnia. Meglehet, ennek a megújulásnak az eredményei még nem annyira szembeszökők, de nagyszámban történtek már olyan intézkedések, amelyek elvezetnek ehhez a megújuláshoz. Másodszor, szükség van arra, hogy a magyar kormány kinyújtsa a kezét a határon túli magyarság irányába, s így a kárpátaljai magyarság felé is. Ennek a kéznyújtásnak vannak szimbolikus elemei, amilyen például a nemzeti összetartozás napjának elfogadása volt, s vannak gyakorlati elemeket is hordozó intézkedések, mint amilyen a kettős állampolgárság megadásának egyszerűsítése, amely nagyon komoly gyakorlati következményekkel jár, hiszen január 1-jétől megkezdődik a végrehajtása. Kárpátalja vonatkozásában el kell mondanom ezzel kapcsolatban, hogy mi tiszteletben tartjuk Ukrajna törvényeit, s nagyon örülünk annak, hogy Ukrajna is úgy tekint viszonyára Magyarországgal, mint egy felfelé ívelő, gyümölcsöző kapcsolatrendszerre. A harmadik feladat, hogy együtt kell működni a szomszédainkkal, így Ukrajnával is, hogy a magyar nemzeti összetartozás kibontakoztatása, a gazdasági, kulturális, szellemi élet területén még meglévő akadályokat el lehessen hárítani. Miután Ukrajna az Európai Unió külső szomszédja, a magyar-ukrán határ pedig az EU külső határa, különösen sokat kell tennünk azért, hogy ezeket a határokat átjárhatóvá tegyük, megszüntessük a hosszú sorokat a határállomásokon, miközben védelmet is biztosítunk az EU-tagállamok számára a schengeni egyezménynek megfelelően. Ily módon a vízumliberalizáció az egyik legfontosabb együttműködési területe a két országnak.

- Hogyan látja a magyar kormányzat és a kárpátaljai magyarság érdekeinek védelméért küzdő KMKSZ együttműködését?

- Nagy szolgálatot tehet a magyar-ukrán kapcsolatoknak és a kárpátaljai magyarságnak a KMKSZ és a magyar kormány közötti együttműködés. Azt hiszem, mindenféleképpen a javára lehet a helyi magyar közösségnek egy olyan szervezet, egy olyan politikai erő, amely napi szintű, mondhatni munkakapcsolatokat tud fenntartani a magyar kormánnyal. Természetesen mi is arra törekszünk, hogy ez a kapcsolat minél erősebb és mélyebb legyen. Itt szeretném bejelenteni, hogy a magyar kormány a napokban az oktatási-nevelési támogatás ügyintézését is a KMKSZ-nek adta át egészen addig, míg le nem zárulnak azok a vizsgálatok, amelyek az UMDSZ-es visszaélésekkel kapcsolatban, mindenekelőtt a magyarigazolványok ukrajnai kiadása tekintetében zajlanak. Ez a lépés logikus folyománya annak, hogy a közelmúltban a magyar kormány felfüggesztette az UMDSZ jogosultságát a magyarigazolványok kiállítása, illetve a vízumigényléshez szükséges támogató nyilatkozatok kiadása tekintetében is.

- Mi a véleménye arról, hogy az UMDSZ részéről a magyar kormány vizsgálatai kapcsán magyarországi lejárató sajtókampányt emlegetnek?

- Meglátjuk, hogyan kerülhetett nem magyar emberekhez mintegy 50 ezer magyarigazolvány, s ki viseli ezért a felelősséget? Ha majd világosan látunk ebben a kérdésben, az is nyilvánvalóvá válik, hogy megalapozatlan vádakról vagy esetleg nagyon is valós problémákról van-e szó.

- Aggasztó előjelek kísérik Kárpátalján a közelgő önkormányzati választásokra való felkészülést. Miként látják ezt Magyarországon?

- Elvárjuk, hogy Ukrajna biztosítsa a demokratikus választások feltételeit. Az elmúlt években már nem voltak különösebb problémák ezen a téren, korábban viszont igen. Emlékeztetnék arra, hogy Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét 2002-ben választási csalással ütötték el a kijevi parlamenti mandátumtól. Nem örülnénk annak, ha visszatérnének azok az idők, mert az visszavetné Ukrajna és a nemzetközi közösség kapcsolatait, különösen, ami az Európai Uniót illeti. Nem fogunk tudni segíteni Ukrajnának, ha visszalépésre kerül sor a demokrácia területén. Éppen ezért nagyon fontos teszt lesz, miként fogja lebonyolítani Kijev az önkormányzati választásokat.

ntk