2010. november 12.

"Kitartástokkal mentitek meg lelketeket" /Mal 3,19-20a; 2Tessz 3,7-12; Lk 21,5-19/

Az egyházi év utolsó napjai következnek, s közel van már az Ádvent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus biztosan eljön a világ végén, nagy hatalommal és dicsőséggel. Aki ezt nem veszi komolyan, nem mondhatja magát kereszténynek. De az sem mondhatja magát kereszténynek, aki az Úr jövetelére várakozás címén átadja magát az emberi személyt romboló semmittevésnek, mondván, ha bármelyik nap lehet a jelen világ utolsó napja, akkor minek fát ültetni, házat építeni, bármilyen munkába fogni. Ezt a fajta hozzáállást keményen elítéli Szt. Pál: "Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék."

Az áhítatnak igenis megvan a helye és szerepe a munkavégzésben, mert az igaz vallásosságnak, mely várja az új eget és az új földet, át kell hatnia mindennapjainkat, életünk minden területét. Aki nem szeret dolgozni, annak az Istennel való kapcsolata nem lehet elmélyült, az a szeretetben sem lehet odaadó, mert a munkában való helytállás a szeretet kifejezése és próbája is. Munkálkodva kell készülnünk az Úr második jövetelére és várni arra az új hazára, mely az igazság és szeretet otthona lesz.

Keresztény ember hivatásához az is hozzátartozik, hogy gondolkozó ember legyen. Hogy észre tudja venni az idők jeleit, s benne értse az Úr üzenetét. Egyáltalán nem könnyű feladat ez a mai társadalomban, amely egyre jobban távolodik el az igazságtól és a szeretettől. Az Úr figyelmeztetését teljesen átjárja az Ő szeretete. Keresztény embernek naprakésznek kell lennie a világ kihívásaival szemben, hogy ne veszítse el Istentől felajánlott üdvösségét. Ezért csak az Úr melletti kitartással menthetjük meg lelkünket.

Losák István