Nemzetközi elismerés a fiatal beregszászi hobbifotósnak

A 23 éves Lizák Alex idén végzett a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola matematika–informatika szakán. Néhány éve hobbiból kezdett fotózni, nemrég azonban értesítést kapott, hogy pályamunkája különdíjat nyert egy budapesti nemzetközi kiállításon.

– Mikor kezdte a fotózást, s milyen indíttatásból?

– Valójában nem én döntöttem a fotózás mellett, hanem a fotózás ragadott meg engem. Napjaink rohanó világában az emberek nemigen figyelnek oda az élet apró örömeire és szépségeire, én azonban szeretek lassabban haladni, alaposan szemügyre venni minden részletet, s ha eközben látok valami rendkívülit, például egy csodálatos naplementét, képes vagyok órákig szemlélődni. Bármennyire szentimentálisan vagy közhelyszerűen is hangozzék ez manapság, de szeretem a szépet, annak minden megnyilvánulását – még a hiányát is, hiszen az is ad egyfajta esztétikai élményt. Két évvel ezelőtt kezdtem fotózni, amikor vettem magamnak egy egyszerű, turistáknak szánt fényképezőgépet. Tavaly második helyezett lettem egy beregszászi fotópályázaton, majd idén beneveztem a Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola által szervezett VII. Nemzetközi Fotókiállításra, amelyre anyaországi és határon túli magyarok is pályázhatnak a világ minden tájáról.

– Mit kell tudnunk erről a pályázatról?

– A pályázatot három különböző kategóriában írták ki, s én a harmadik, a 22 éven felülieknek kiírt kategóriában indultam. Nem volt megkötés, a pályázók bármilyen témakörben nyújthattak be munkákat. Magam három fotóval pályáztam: a Vénuszi domborulat című női akttal, A vándor című fotóval, amelyen egy férfi sétáltatja kutyáját a felkelő nap fényében, illetve az Ami minden ajtót kinyit című kompozícióval, amely két pénzt számláló kezet ábrázol. Ezeket a felvételeket egyébként még mindig ugyanazzal az egyszerű kis géppel készítettem, amellyel fotózni kezdtem.

– Mi lett a sorsa a pályamunkáinak?

– Nemrég érkezett a visszajelzés, hogy A vándor című munkám különdíjban részesült, s meghívót kaptam a beérkezett pályaművekből rendezendő budapesti kiállítás november 12-i megnyitójára a Magyar Kultúra Alapítvány Székházába. Az interneten közzétett információk szerint a kiállításon több mint 120 fotót mutatnak be, a magyarországi fotósok alkotásai és az én díjazott munkám mellett szlovákiai, szerbiai, romániai, németországi pályázók műveit is.

– Elvégezte a beregszászi főiskolát. Hogyan tovább?

– Jelenleg nincs állandó munkahelyem. Korábban sok mindennel megpróbálkoztam már, voltam könyvelő, marketinges, biztosítási ügynök, pénzügyi tanácsadó, de még nem találtam meg a hivatásom.

– Elképzelhető, hogy végül a fényképezés mellett állapodik meg, s hivatásos fotóssá válik?

– Nálunk, Kárpátalján nem látok erre lehetőséget. Nehezemre esik kimondani, de a beregszászi emberek – tisztelet a kivételnek – nem eléggé nyitottak a kultúra, a művészetek iránt. Ez persze érthető, hiszen a mindennapi gondok közepette szinte óhatatlanul elanyagiasodik az ember, mire megszerzi a mindennapi betevő falatot a családja számára, már nem jut elég ideje és energiája a kultúrára. Úgy hiszem éppen ezért, volna mit tenni városunkban, hogy változtassunk ezen a helyzeten.

– Mikor láthatja a munkáit a hazai közönség?

– Egyelőre még nem dőlt el véglegesen, de úgy tűnik, hogy november végén vagy december elején kerülhetnek bemutatásra a munkáim Beregszászban, talán éppen alma materemben, a Rákóczi-főiskolán.

szcs