Bunkerember kontra Megasztár

2010. november 19., 09:00 , 514. szám

Kárpátaljai magyar színészek nagyszerű alakítását élvezhettük múlt pénteken este. Aki ellent tudott állni a Megasztár csábításának, az a magyar közszolgálati televízió első csatornáján láthatta a Bunkerember című játékfilmet a Jászai Mari-díjas Trill Zsolttal, a szintén Jászai Mari-díjas Szűcs Nellivel, valamint Tóth Lászlóval és Katkó Ferenccel.

Zsigmond Dezső rendező 2009-ben forgatott játékfilmet egyik korábbi dokumentumfilmjének történetéből. A 80-as évek derekán járunk, nem sokkal a csernobili atomkatasztrófa előtt. Árpi (Trill Zsolt), a főszereplő egy kis magyar faluban él, a helyi tsz sertésgondozója. A film esküvővel kezdődik, Árpi felesége, a már terhes Anna szép nagy családi házat remél, mint minden asszony a környéken. Kezdetben nem gyanakszik semmire, hiszen Árpi szorgalmasan tervez, alapot ás, bár közben meglehetősen furcsán viselkedik. Végül előáll a tervével: nem családi házat, hanem atombunkert épít, két méter vastag falakkal. Innentől kezdve fenekestül felfordul a világ körülötte. Felesége, gyermekükkel együtt elhagyja, számára pedig hovatovább csak a bunkerépítés létezik.

"Drámai és groteszk vígjáték egy emberről, aki önmagát és az állandó fenyegetettségben élő, bizonytalan sorsú emberiséget a saját maga építette bunkerben igyekszik átmenekíteni egy atomkatasztrófa utáni világba. Szomorú kisemberi sorsok falazódnak a bunkerbe, ebbe a piramisszerű, lebonthatatlan torzóba" - írja a filmről a port.hu.

A legtöbb kritikus a színészek teljesítményét emeli ki a film kapcsán. "Itt nemcsak azokon látszik, hogy jó színészek, akik már bizonyítottak, hanem a legutolsó mellékszereplő is mindent belead" - olvashatjuk ugyanott.

"Trill Zsolt szenzációsan monolit figurát alakít, miközben minimális eszközökkel, de nagy hatásfokkal jeleníti meg a főhős agyán átcikázó gondolatokat, azonnal helyzetet képes teremteni egy filozófiai következtetésből. A film vége felé, amikor már alig lép ki a bunker falai közül, végleg megszakítja a kapcsolatot a külvilággal, zavarodott szemeiből nem az őrület süt, hanem a világ őrültsége fölött érzett sajnálat és megvetés. ... Hunyadkürti György és Szűcs Nelli kettőse zseniális, ők a legautentikusabbak ebben a környezetben, de Nagy Mari is különleges szépséggel és groteszk eszközökkel formálja meg a vágyódó vénlány alakját" - írja Götz Eszter a kultúra.hu-n.

(pszv)