Harc a DAI ellen

2010. november 19., 09:00 , 514. szám

A gépjárművezetők szervezett küzdelmet indítottak jogaik védelmében a közlekedésrendészet (DAI) ellenőrei ellen. A harcnak már áldozatai is vannak a botos emberek körében.

Minap kiderült, hogy a DAI ellenőrei még Olekszandr Jefremovnak, a Régiók Pártja parlamenti frakciója vezetőjének is az idegeire mentek. No, nem azért, mintha a rendőrök olyan gyakran állítanák meg a képviselő méregdrága, speciális rendszámmal ellátott személygépkocsiját. Inkább azért, mert a honatya a közlekedésrendészeket tartja majdhogynem a legfőbb vétkeseknek a burgonya drágulásáért, ami pótlólagos kiadást jelent a lakosságnak szinte az egész luganszki régióban. Akik nem fedezték fel mindjárt az összefüggést a burgonya, e népszerű zöldség és a kevésbé népszerű DAI között, azoknak Jefremov megmagyarázta, hogy az utak íratlan törvényei szerint a burgonyát szállító tehergépkocsiknak egy meghatározott összegű járadékot kell fizetnie a közlekedésrendészeknek. Ezáltal természetesen nőnek a szállítási költségek, ami óhatatlanul megmutatkozik a burgonya fogyasztói árának alakulásán is. "Hát van lelkiismeretük azoknak a gaisoknak, akik így tesznek?" - kérdezte a felháborodott honatya.

A választ e merőben költői kérdésre pontosan ismeri minden gépkocsivezető, köztük Hrihorij Linnyik is, aki egy KAMAZ volánja mögött keresi a kenyerét. Egy évvel ezelőtt az ő burgonyával megrakott tehergépkocsiját is megállították a rendőrök, s félreérthetetlenül célozgattak rá, hogy neki is fizetnie kellene a szállítmányáért. Belefáradva az állandó sarcolásba, Linnyik közölte, hogy nem hajlandó fizetni, amiért azon nyomban meg is bűnhődött: a DAI munkatársai bírságot szabtak ki rá azért, mert méréseik szerint gépkocsija szélesebb lett annál, mint ami a jármű műszaki jogosítványában szerepel. A helyzet abszurditása szélsőséges lépésekre kényszerítette Linnyiket. A járművezető a bírósághoz fordult, s bebizonyította az ártatlanságát. Linnyik most azért küzd, hogy az őt jogtalanul megbírságoló ellenőröket bocsássák el, közben pedig minden érintkezését a közlekedés-rendészet munkatársaival az állandóan magánál tartott fényképezőgéppel rögzíti. "Meguntam félni ezektől a váll-lapos istenektől, akik azt hiszik, hogy mindenki tartozik nekik" - jelentette ki Linnyik a kijevi Korreszpondent hetilap beszámolója szerint.

Napról napra többen vannak a járművezetői és polgári jogok harcosai az országban. A DAI munkatársainak faragatlanságába és törvénytelen intézkedéseibe belefáradt gépkocsivezetők egyre-másra civil szervezeteket hoznak létre, tematikus kézikönyveket jelentetnek meg, videotanfolyamokat és speciális szemináriumokat tartanak. "A vezetők fokozatosan megszabadulnak az áldozatkomplexusuktól, s mi ebben segítünk nekik" - mondja Artem Babelin, aki Hogyan kerüljük el a bírságot címmel szervezett tanfolyamot.

Ennek ellenére még messze a végső győzelem a korrupt vagy egyszerűen csak faragatlan ellenőrök felett. Az idei esztendő első kilenc hónapja során a közlekedésrendészet forró vonalára a DAI munkatársainak jogellenes intézkedései kapcsán beérkezett 1238 panaszból mindössze 45-öt ismertek el teljesen vagy részben megalapozottnak, s csupán a közlekedésrendészet 29 munkatársa ellen indult fegyelmi eljárás.

Augusztusban az internet segítségével az egész világot bejárta az a videofelvétel, amelyen egy Vinnyica megyei közlekedésrendészeti ellenőr az igazolványa felmutatása helyett fityiszt mutatott az igazoltatott járművezetőnek. Néhány hónap leforgása alatt a felvételt több mint 175 ezren nézték meg a YouTube-on, felháborodott kommentárokkal reagálva a fityiszt mutató ellenőr produkciójára. Az inkognitóját megőrizni igyekvő közlekedésrendész kilétét végül sikerült megállapítani, s a DAI új vezetése demonstratívan elbocsátotta vétkes munkatársát.

A konfliktusok ilyen kedvező kimenetele azonban egyelőre inkább csak kivételnek tekinthető. Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb számban készülő hasonló videofelvételek a közlekedésrendészet ellenőreinek intézkedéséről általában semmiféle következménnyel nem járnak. Jobb esetben a legtöbbször mobiltelefonjaikkal filmező járművezetőknek sikerül megúszniuk a szabálysértési bírságot, a goromba ellenőrök felelősségre vonására azonban rendszerint nem kerül sor. Sőt, sajtóbeszámolók szerint volt már példa arra is, hogy a felvétel készítője húzta a rövidebbet. Egy alkalommal például úgy próbálták bosszúból bírság megfizetésére kényszeríteni az intézkedő ellenőröket filmező járművezetőt, hogy a korábban szabálytalanságon ért vezetőket kényszerítették tanúvallomásra ellene, írja a Korreszpondent. Ez az eljárás egyáltalán nem tekinthető újdonságnak, állítják a tapasztalt sofőrök. Más gépjárművezetők is beszámolnak arról, hogy azok az emberek, akiktől az ellenőrök előzőleg elvették az okmányaikat, kényszerűségből kitöltetlen tanúvallomásokat írnak alá.

A jogvédők azt állítják, a DAI-nál végbemenő vezetőváltásokkor megszokott tisztogatások nem elégségesek a jelenlegi állapotok megszüntetéséhez, az egész rendszert át kellene alakítani. Míg a DAI ellátja jelenlegi kettős feladatát, azaz a megemelt bírságok révén az ellenőrök megtöltik az államkasszát, az egyre nagyobb összegű csúszópénzekkel pedig a saját és vezetőik zsebeit, addig nem remélhető változás. A bírságok összegének emelése és a szabályok szigorítása a közelmúltban alig változtatott a helyzeten, mutatnak rá a szakértők. Az utakon uralkodó állapotok nem változtak számottevően, az 50 hrivnyás csúszópénz viszont ma már sértésnek számít, teszik hozzá.

Ma már a járművezetők s a kormányzat részéről egyaránt érzékelhető a szándék a tarthatatlan állapotok megszüntetésére, gyors megoldásban azonban senki sem reménykedik. A hatóságok és a politika részéről a korrupt ellenőrök azonnali és következetes eltávolítása a legfontosabb feladat, mutatnak rá. Ugyanakkor a civil jogvédők szerint a megoldás részeként a járművezetőknek jobban kellene ismerniük jogaikat, s az ellenőrökkel való találkozáskor ki kellene állniuk azok mellett. Mint mondják, ha valaki ahelyett, hogy szó nélkül kifizetné a csúszópénzt, áldoz némi időt a jogszerű eljárás lefolytatására, azaz kiáll a saját jogai mellett, hosszú távú befektetést eszközöl, mert csak így lehet előbb-utóbb elfogadtatni a törvények betartását az utakon. Csak legyen elég türelmünk ehhez a harchoz, teszik hozzá a szkeptikusok. (Kárpátalja/Korreszpondent)

Jó tudni közúti ellenőrzéskor

A gépjárművezetőnek, akit megállított a közlekedésrendészet ellenőre, jogában áll:

- Csak azon a helyen megállni, ahol azt a közlekedési szabályok engedélyezik számára.

- Követelni az intézkedő ellenőrtől igazolványa felmutatását, amelyből minden szükséges adat átírható.

- Jogában áll megtudni megállításának okát. Amennyiben azt a választ kapja, hogy speciális műveletről van szó, felhívhatja a közlekedésrendészet forróvonalát, s ellenőrizheti, hogy valóban létezik-e ilyen művelet.

- Jogában áll nem megfújni az alkoholszondát, hanem átesni a véralkoholszint-mérésen a narkológiai osztályon, ahová az ellenőrnek kell őt beszállítania.

- Nem köteles kinyitni a gépkocsija csomagtartóját vagy kesztyűtartóját, amennyiben nem vesznek fel jegyzőkönyvet az adminisztratív őrizetbe vételről két tanú jelenlétében.

- Jogában áll a jegyzőkönyvhöz csatolni a saját véleményét, s jelezni az ellenőr által elkövetett esetleges szabálytalanságokat.