Orbán Viktor Kijevben

2010. november 19., 09:00 , 514. szám

A magyar-ukrán kapcsolatok fejlesztéséről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek magyar támogatásáról tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnök ukrán kollégájával, Mikola Azarovval múlt pénteken Kijevben. A magyar kormányfőt fogadta Viktor Janukovics ukrán államfő is, aki a 2012-es labdarúgó-Eb társrendező országának vezetőjeként 63-as számú (Orbán Viktor születési éve) névre szóló kék-sárga mezt és egy EURO-2012 szimbólumokkal ellátott focilabdát ajándékozott a magyar miniszterelnöknek.

A tárgyalásokat követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor a jövő évi magyar EU-elnökség kapcsán kifejtette: a jövő útja Ukrajna felé vezet, hiszen az uniónak nagyobbodni, erősödni kell, s ez csak Ukrajna felé lehetséges.

Az MTI tudósítójának kérdésére, hogy a megbeszéléseken szóba került-e a kárpátaljai magyarok helyzetének javítása, Orbán Viktor kifejtette: kijevi tárgyalásain központi helyen szerepelt a kárpátaljai magyarság ügye. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai magyar kisebbséget illetően több kérdésben egyetértés volt közte és az ukrán elnök, valamint miniszterelnök között. A legfontosabb kérdés, hogy a kárpátaljai térséget fejleszteni kell, hiszen a régióban külön potenciál van, így a gazdasági vegyes bizottság külön fog foglalkozni ezzel a kérdéssel - mutatott rá. Az ukrán kormány hozzáállását a kisebbségekhez ígéretesnek mondta. Gondok vannak, de nincs olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani - idézte az MTI a kormányfőt.

A kisebbségi kérdésről szólva Mikola Azarov ukrán miniszterelnök elmondta: kérte Orbán Viktort, hogy Magyarország támogassa a területén élő ukránok nyelvhasználatát, kultúrájának fejlődését, az ukrán nyelvű tévéadások folytatását. Hozzátette: nagyon imponál neki az a határozottság, ahogyan magyar kollégája viszonyult ezeknek a problémáknak a megoldásához.

Az Ukrajna és EU közötti vízummentesség elérésének magyar támogatására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta: "Azt akarjuk, hogy a törvénytisztelő emberek szabadon, akadály nélkül közlekedhessenek az országok között, ezért a magyar EU-elnökség alatt komoly lépéseket tehetünk a megfelelő irányba" - zárta kijevi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor. (hk/MTI/nol.hu)