Keresztyén orvosok találkozója Nagydobronyban

2010. december 3., 09:00 , 516. szám

A hagyományoknak megfelelően az idén is advent első vasárnapját megelőzően, szombaton tartotta évzáró közgyűlését a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete (KOKE). Az is megszokott már, hogy az eseményre a Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánius Egészségügyi Gyermekotthonban kerül sor.

Bevezetőjében dr. Oroszi Pál, a KOKE elnöke köszöntötte a hitben ezúton is épülni igyekvő orvosokat és megköszönte a lehetőséget Katkó Lászlónak, a jelenleg 73 leánygyermeknek otthont adó intézmény vezetőjének, hogy ismét itt rendezhetik meg a találkozójukat. Ünnepélyes és meghitt mozzanat volt, amikor a gyermekotthon egyik lakója, Katalin meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

Sorrendben Mikulyák László rahói római katolikus plébános, Pősze Roland tiszabökényi görög katolikus áldozópap és Kótyuk Zsolt szürtei református lelkipásztor igehirdetés-előadása hangzott el az orvosi és lelkészi hivatás felelősségteljes szerepéről, az adventi időszak örömteli várakozásáról és Krisztus eljövetelének beteljesüléséről.

A kereken 100 tagot számláló egyesület tagsági díjaiból és személyes adományokból befolyt pénzösszeget a jelenlévők egyöntetűen felajánlották a gyermekotthon lakói számára.

A közös ebéd után az otthon lakói színes előadással kedveskedtek a vendégeknek, majd zárásként Sápi Zsolt badalói református lelkipásztor adott hálát az alkalomért.

(tamási)