Budapesten ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia

2010. december 17., 09:00 , 518. szám

2010. december 11-én, Budapesten, az Országgyűlés Delegációs termében, valamint a Budapesti Európai Ifjúsági Központban tartotta 2010. évi második ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen 9 régióból 45 szervezet képviselője vett részt.

A konferencia résztvevőit december 10-én fogadta a Sándor-palotában Schmitt Pál köztársasági elnök. Köszöntőjében hangsúlyozta a magyar nyelv megőrzésének, az élethosszig tartó tanulásnak, továbbá a sportnak a fontosságát. Kiemelte, hogy figyelemmel kíséri a találkozó munkáját, többek között azt, hogyan erősítik az összetartozás élményét.

A magyar kormány által létrehozott intézmény másnap az Országgyűlésben tartotta plenáris ülését. Fontos, hogy a magyar fiatalok találkozzanak egymással, részt vegyenek egymás életében, legyenek közös céljaik és álmaik – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki megnyitotta a ülést. A konferencián megjelentekhez szólva kiemelte: nemsokára részei lesznek a magyar nemzet elitjének, rajtuk múlik a jövő. "Önöknek kell kijavítaniuk a hibáinkat, pótolniuk a mi mulasztásainkat" – fogalmazott. A tizenegy éve dolgozó Magyar Ifjúsági Konferencia olyan közösség, amely munkára szerveződött – emelte ki a házelnök.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy a magyarság fennmaradásának fontos eleme a család és a népesedéspolitika.

Az egyenrangú, konstruktív partnerségen alapuló együttműködést hangsúlyozta a határon túli ifjúsági szervezetekkel a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Magyar Ifjúsági Konferencia ülésén. Répás Zsuzsanna a magyar–magyar kapcsolatokat az online-fórumok és közösségi terek erőteljesebb használatával is erősítené. A helyettes államtitkár fontosnak tartja, hogy a fiatalok ötletei is megjelenjenek a kormányzati munkában.

Ulicsák Szilárd miniszteri biztos kitért a Bethlen Gábor Alap létrehozására is, amely a Szülőföld Alap jogutódjaként, az összes, e célra fordítható, mintegy 13 milliárd forintos forrás fölött rendelkezik majd. Megjegyezte: ez az összeg a magyar költségvetés egy ezreléke, s a feladatok sokaságát tekintve nem sok. A rendelkezésre álló forrásokat a gazdaság jelenlegi helyzetében reálisnak tartotta, de megjegyezte: ha sikerül a gazdaságot talpra állítani, ez az összeg jelentősen bővülhet.

A tanácskozás tagjai egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy a MIK tagjai közé felveszik a Magyar Cserkészszövetséget, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetet, valamint a Vajdaságból a Nagybecskereki Katolikus Püspökséget ifjúsági referensén keresztül.

A Magyar Ifjúsági Konferencia munkájában részt vettek a kárpátaljai tagszervezetek képviselői is. Marosi István a Görög Katolikus Ifjúsági Szövetség, Pataki Gábor a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, Popovics Pál a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, Seremet Sándor a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége illetve Varjú Zoltán a Kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola Hallgatói Önkormányzata képviseletében.

pp