Még egyszer a politikai akaratról

2010. december 24., 09:00 , 519. szám

Az ukrán hatalom egyik jellegzetessége az úgynevezett "politikai akarat" hiánya. Ebben az esetben nem a hatalomra, nagyobb pénzek megszerzésére való törekvésről van szó, hanem a már hatalommal bíró személynek arról a képességéről, hogy éljen ezzel a hatalommal mint eszközzel az átalakulások megvalósítására az országban, a társadalomban - írja az Ukrajinszka Pravda című internetes portálon megjelent esszéjében Irina Pogorelova. Az alábbiakban a szerző eszmefuttatásának főbb gondolatait ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Az ukrán politikusoknál szinte fordított összefüggés mutatható ki a hatalomra való törekvés és az ország fejlesztésére irányuló politikai akarat között. Kucsmában, Juscsenkóban és Timosenkóban túl sok volt az előbbiből és - mint kiderült - túl kevés az utóbbiból. A polgárok erre minden egyes alkalommal egyre gyorsabban ébredtek rá, ám a keveredést a remények és a valóság között még mindig nem sikerült teljesen kiküszöbölni.

Most Janukovicson a sor. Az ellenzék máris buldózernek becézi, kizártnak tartva, hogy az elnök óvatosan forgolódik majd abban a bizonyos porcelánboltban. Nem is remélik, hogy "erősen, de akkurátusan fog ütni". A gyakorlat azonban azt mutatja, nemcsak hogy nem cselekszik akkurátusan, de különösebben erőteljesen se - meghátrált a vállalkozók tiltakozásai előtt az Adókódex elfogadásakor. Még a kormány létszámának csökkentését is titokban vitte véghez éjszaka, félve saját alárendeltjei szabotázsától. Valójában Janukovicsnak mint politikai akarattal bíró vezetőnek az imidzsét saját csapatának számos talpnyalóján kívül leginkább az ellenzék táplálja a maga rosszul leplezett tétlenségével, valamint azzal, hogy félelmetes jelzőket aggat rá.

Viktor Janukovicsot a jelenlegi ellenzék kente fel a hatalomra, mint a legmegfelelőbb jelöltet az egész ukrán elitből a mór szerepére, akinek be kell mocskolnia magát a népszerűtlen reformokkal, majd távoznia kell. Az ellenzék többet tett ezért, mint amennyit bármilyen választóközönség elviselne. Amikor pedig Janukovics végre elnökké lett, s az Alkotmánybíróság visszaadta neki Kucsma jogköreit, az ellenzék még csak a következő parlamenti választások kérdésében sem fordult ugyanahhoz a taláros testülethez. Tökéletes csendben - nem úgy, mint Timosenko és Turcsinov show-ja a Legfőbb Ügyészség előtt - zajlik a bírósági huzavona Katerincsuk úrnak a Központi Választási Bizottság elleni, a tavaszi választásokkal kapcsolatos beadványai ügyében. Hasonló tétlenség tapasztalható a miniszteri kabinetről szóló új törvény elfogadása körüli ügyrendi szabálytalanságok s a vállalkozók tiltakozásai kapcsán.

Milyen furcsa tétlenség! Milyen hamis erőtlenség! Ám nincs ebben semmi titok. Az elnök az uralkodó osztály által egyöntetűen ráruházott küldetést teljesíti: befejezi végre Ukrajnában az átmenetet a szocializmusból a kapitalizmusba, most már a munkaviszonyok és a szociális gondoskodás terén. A cél: még olcsóbbá tett és mobil munkaerővel támogatni a mostanáig meg nem reformált iparágak versenyképességét, amelyekben hatalmas tőke összpontosul.

Mi szükség az éppen hogy csak megszületett középosztály tönkretételére, amely kénytelen feladni függetlenségét s védelemért fordulni a jelenlegi ellenzék populistáihoz? Ami az oligarchákat illeti, nekik végül is mindegy, ki teszi meg számukra ezt a szívességet, azaz szabadít fel olcsó munkaerőt, elfojtva vagy elbeszélve az ellenállást. Ők a narancsosokra is számítottak, szépen gyarapodtak mellettük. Most Janukovicson a sor.

Akkor hát Janukovics politikai akaratának eredménye mindaz, ami történik, vagy úgynevezett ellenfeleinek pozícióharcáról van szó? A kérdés nem szónoki, mivel egyedül láthatóan nem boldogul a feladattal.

Már rég megértek, sőt túlértek a szociális szféra átalakításának objektív feltételei, még Kucsma idején. Mert ez a rendszer már akkor alapvetően ellenkezett az újjáélesztett magántulajdonnal és a nagytőke elsődleges felhalmozásának folyamatával.

De, először is, akkoriban a társadalmi-költségvetési szektorban még jócskán voltak tartalékok az árnyékgazdaság fejlődéséhez, amelynek jövedelmeit félre lehetett tenni az "ínséges napokra". És ezek az ínséges napok csak ma következtek el.

Másodszor, az akkor születő politikai és gazdasági elit, miközben szétprivatizálta a javakat és forrásokat, éppen a kiskereskedelem és a szolgáltatások révén talált módot arra, hogy egyfajta kenőpénzt juttasson a lakosság aktív részének, amely az utcára került a termelésből, a tudományból és az oktatásból, hogy azok eltartsák magukat, gyermekeiket és nyugdíjasaikat, s ne lázadjanak fel. Ez volt a posztszovjet korszak NEP-je.

Ez a rendszer lehetővé tette minden érintett számára, hogy megéljen maga, élni hagyjon másokat, sőt részt vegyen a társadalom strukturálásában, politikai aktivitást tanúsítson. Valójában ezáltal vált az árnyékgazdaság az intenzív migrációs folyamatokkal stb. együtt a "szociális ellátás", azaz az ukránok túlélésének rendszerévé.

Ahogy mostanság a tiltakozó vállalkozók nyíltan mondják, létrejött egyfajta társadalmi szerződés: a társadalmi hierarchiában fent helyet foglalók ellopják a magukét, miközben az alantasabb rétegek semmit sem fizetnek az államnak és önállóan próbálkoznak meg a túléléssel. Egyfajta árnyékmelléklete volt ez az egyébként ugyanazokban az években elfogadott hivatalos Alkotmánynak.

Az élősködők csak később telepedtek rá erre az életet biztosító költségvetési szférára, egyre újabb kedvezményeket gyártva egyre újabb lakossági rétegeknek, iparágaknak, szabad övezeteknek stb. A költségvetésben nevesített kedvezmények és kedvezményezettek révén sajátságos belső offshore-ok alakultak ki. Ezek a törvényekkel és rendeletekkel agyonszabályozott rendszerek összességében egyfajta hivatalnoki és erőszakszervezeti védőernyőt alakítottak ki ezen közönséges maffiák felett, amelyek ebből éltek.

Mindez rengeteg visszásságot, jogtalanságot és erőszakot szült, de ez az állam az államban rendületlenül virágzott, s nem volt politikai akarat ennek a közegnek a megreformálására, különösen Juscsenko és Timosenko részéről, akik éppen neki köszönhették a narancsos forradalmat. E rendszer kiteljesedését a meghamisított 2004-es Alkotmány szolgálta a leginkább, ezért volt, hogy békés és törvényes úton senki sem vállalkozott az eltüntetésére.

Mára azonban kimerültek a forrásai ennek a társadalmi-gazdasági konglomerátumnak, mindenekelőtt annak árnyékgazdasági dimenziójában. Sokat "segített" ebben a világválság, amely ugyanolyan energikusan falta fel a pénzeket az árnyékgazdaságban, mint a legálisban.

Már az ukrán elit legfelsőbb rétegei sem képesek hozzájutni a saját jussukhoz ebből a közös kondérból. Az utolsó politikai hozadékokat a legutóbbi elnökválasztás idején fölözték le. Elfogytak az aranytojást tojó tyúk arany tojásai, nem maradt más hátra, mint levágni... Ez kényszerítette rá végső soron a hatalmi elitet az eddigi társadalmi árnyékszerződés egyoldalú felmondására, ugyanolyan váratlanul, ahogyan hatályon kívül helyeztéka a 2004-es Alkotmányt.

Csak tapsolhatnánk a reformok szerzőinek, ha eltörölnék a költségvetési kedvezmények intézményét, mint a belső offshore-ok rendszerét, és mint a kis- és középvállalkozók maffiajellegű védőernyőjét. A dicső deregulációval együtt ez megnyitná a zsilipeket a magánvállalkozások előtt, nőne az adóalap, ami viszont lehetővé tenné az ifjúság szakképzésének finanszírozását, megteremtve a kádereket a beígért termelésnövekedéshez. Természetesen nem ártana egyúttal bezárni a külföldi offshore-ok kapuit is a nagyvállalkozók előtt a társadalmi igazságosság végett. De a jelek szerint az IMF még nem rendelte el az offshore-ok világrendszerének bezárását, úgyhogy ezt még akár "piacellens" lépésnek is minősíthetik.

A kísérletek az Adókódexszel, valamint a nyugdíjreform tervezetének elemzése azt mutatja, hogy Janukovicsot tervei végrehajtásában ... az ukránok alkotmányos jogai akadályozzák. Azok, amelyeket nem érintett a 2004. évi alkotmányreform, s amelyek máig megkülönböztetik Ukrajnát Oroszországtól.

De Janukovics minden lépése arra vall, hogy ha akad is politikai akarata, az éppen ezeknek az elvi különbségeknek a felszámolására irányul. Ezért nem létezik semmiféle garancia arra vonatkozólag, hogy egy adott pillanatban nem akad 300 szavazat a parlamentben, amivel végre hozzá lehet majd látni az Alkotmány "kiigazításához" az állampolgári jogok vonatkozásában is.

hk