Beregszászi járási magyar objektumokra nem jut pénz

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

2011. március 4., 09:00 , 529. szám

Múlt pénteken került sor Ungváron a hatodik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács harmadik ülésszakának ülésére, amelyen többek között költségvetési pénzek elosztásáról is döntöttek.

A képviselők egyebek mellett elfogadták a 2010. évi költségvetés zárszámadását, módosították az idei büdzsét, továbbá különböző ágazati és szakmai programokat fogadtak el, valamint elosztották a tavalyi költségvetés felhasználatlan maradványpénzeit, amelyek több mint 20 millió hrivnyára rúgtak. A dokumentumokból kiderül, hogy a kárpátaljai költségvetés módosítása, a tavalyi maradványpénzek elosztása során a Beregszászi járás egyetlen számottevő magyar vonatkozású beruházása sem részesült támogatásban, nem jutott pénz többek között sem a Beregszászi Magyar Gimnázium új épületére, sem a rafajnaújfalui óvodára.

A testület változásokat eszközölt a megyei tanácsi állandó képviselői bizottságok összetételében. Így eldőlt, hogy Brenzovics László a jövőben a költségvetési bizottság elnökeként folytatja munkáját, míg Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke megyei tanácsi képviselőként az oktatási bizottságban, Milován Sándor alelnök pedig az etikai bizottságban folytatja munkáját.

Elvi kérdéssé vált az ülésen a megyei erdészeti főhivatal vezetőjének beszámolója. Jelzésértékű lehet megfigyelők szerint, hogy miután a hivatalnok nem jelent meg az ülésen, a testület a tanácsi többséghez tartozó Régiók Pártjának támogatása ellenére sem fogadta el a beszámolót.

szcs