A neoszovjet Frankenstein fölénk magasodik

Lapunk január 28-i számában ismertettük Szerhij Hrabovszkijnak a pravda.com.ua internetes portálon megjelent kétrészes esszéjét, melyben Ukrajna társadalmi megosztottságának okait kutatja. A szerző az etnikai ukránok mellett két további társadalmi csoportot különít el és ír le: a délkeleti iparvidék jobbára betelepített, majd saját helyi kultúrát teremtő orosz ajkú, részben birodalmi szemléletű lakosságát, a kreolokat, valamint egy még a kreoloknál is kevésbé ukrán kötődésű kisebbséget, a szovjet birodalom által kitenyésztett szovjet embereket. Hrabovszkij esszéjének nemrég megjelent harmadik részében igyekszik az utolsó ecsetvonásokkal teljessé tenni impozáns társadalomképét.

A Hrescsatik egyik végén a besszarábiai piac és a Lenin-emlékmű, a másikon az Európa tér (az egykori Sztálin tér) az Ukrán Házzal (amelyet a Lenin-múzeumból alakítottak ki), középen a Majdan a Függetlenségi emlékművel, de az ukrán hősök odatervezett Panteonja nélkül. Ez a konfiguráció a késői Kucsma-korszak idején alakult ki, s szemléletesen illusztrálja Ukrajna múltjának és jelenének kreol látásmódját. Ezek szerint az ukrán állam a formáját tekintve nemzeti, a tartalma szerint szovjet, a természetét nézve kompromisszumos, a törekvéseit illetően pedig jellegtelen (leszámítva persze a jó evés-ivást meg mulatozást).

Paradoxon, de mindazt, ami a kétezres évek elején még élénk tiltakozást és megsemmisítő iróniát váltott ki az ukrán értelmiségiek egy jelentős részéből, ma nosztalgiával emlegetik, majdhogynem a tökély netovábbjaként. Hiszen az akkori "szovjetesség" nem volt agresszív (Sztálin nélkül, a totalitarizmus legnagyobb gonosztetteinek legalább szóbeli elítélésével), az állami szintű törekvések határozatlansága pedig lehetővé tette, hogy bizonyos területeken irányultságukat tekintve akár nemzeti projektek is előtérbe kerülhessenek. Például éppen a kései Kucsma-korszakban folyt a legsikeresebben az oktatási rendszer nem csupán formális, de tartalmi ukranizálása is valamennyi szinten. Ezenkívül az akkori hatalmi elit tisztában volt az ukrán szimbólumok és formák fontosságával tevékenysége során, hiszen semmi egyéb nem biztosította legitimitásukat a világ szemében.

Ma - ugyanazon külsőségek mellett - az "új" ukrán állam civilizációs tartalma egészen más: az eurázsiai szovok (szovjet embertípus) a maguk legrosszabb, legprimitívebb megnyilvánulásaiban. Ami a szovjet embereknek nevezett, látszólag teljesen marginalizálódott embercsoportnak a transzformációját és újjáéledését, az ukrán történelem színpadára való újbóli felemelkedését illeti, annak egyik fő oka az ukrán polgárok két másik fő csoportjának (közösségének), mégpedig az ukránoknak és kreoloknak a kölcsönös kiábrándultsága lehet, ami a legutóbbi elnökválasztás lefolyásában, eredményében, s az azóta bekövetkezett eseményekben és folyamatokban egyaránt megnyilvánult.

Valami hasonló előfordult már 1994-ben is, de akkor igen gyorsan helyére tették a szovjet embert. Ma viszont agresszíven igyekszik maga alá gyűrni ez az embercsoport a kreolokat, ami nem is csoda: ilyen erőteljes kremli támogatás mellett csak a bolond nem próbálná meg egyszer s mindenkorra bebiztosítani a maga dominanciáját, s ezzel visszaterelni az ukrán társadalmat a nemzetelőtti - vagy ami ugyanaz -, a polgárosodás előtti állapotba.

Ennek az agresszivitásnak komoly hozadéka van: a társadalom ukrán és kreol szegmenseinek igen jelentős szeletei, beleértve elitjeik egyes csoportjait is, meghallva a régi időkből ismert hangnemet, így vagy úgy igyekeznek kinyilvánítani a lojalitásukat a régi/új gazda iránt. A többiek eközben vagy folytatják az egymás elleni küzdelmet, nemigen törődve azzal a veszéllyel, amit az új rezsim megerősödése jelent, vagy (és ők teszik ki a társadalom meghatározó részét) magánügyeikkel vannak elfoglalva, miután a korábbi években kiábrándultak az úgynevezett emelkedett matériákból.

Ebben a helyzetben aktivizálták magukat azok az értelmiségiek, akik vagy az országnak ukrán és kreol-szovjet részre való felosztását javasolják, vagy a kreol hazafiságon (tehát polgárokon, s nem nemzeten) alapuló állam építését ajánlják, mint szélsőségeket vetve el mind a szovjet, mind az ukrán kulturális hagyományt. Eközben az ukrajnai kreol közösség, mint arról az előző írásunkban már szó volt, történelmileg alakult ki, belülről nem egynemű, de a velük kötött hallgatólagos megállapodások nélkül ma nem létezne független ukrán állam.

A USZSZK idején - igen vázlatosan - így alakult a társadalmi szerepek megoszlása: az ukrajnai tudomány, a termelés, a gazdaságirányítás középső és felső szintjei a kreoloknak jutottak; a szovjet ember elsősorban a pártapparátusban helyezkedett el, illetve közülük kerültek ki az ipari Kelet és a középső országrész nagyvállalatainak dolgozói. Az ukrán a nomenklatúrához tartozó író, esetenként humán tudós lehetett, őrmester a rendőrségnél, vidéki vállalatok dolgozója, kolhozista, képesítés nélküli munkás a nagyiparban.

Az ukránok, és különösen az elitjük (mármint nem a nyilvántartott, hanem az igazi) valóban "éhesek és üldözöttek" voltak az USZSZK-ban. Legfeljebb némelyiküknek engedtetett meg dolgozni a "humanitárius gettóban", az "illetékes szervek" által szigorúan meghatározott keretek között, csak hogy megmutassák a világnak, hogy Ukrajna virágzik a szovjet nap alatt. Az USZSZK-ban a kreol lakosság szinte kizárólag urbánus közegben formálódott. Körükben az ideológia terén, a szó tágabb értelmében, már a hetvenes években a nem hivatalos változat dominált, ha nem is volt nyíltan ellenzéki. Inkább arról volt szó, hogy a kreol közösség igyekezett távolságot tartani a szovjet ideologémáktól, miközben megtartották a domináló nem hivatalos általános szovjet kultúrát.

Az 1990-es évek legelején, meggyőződve arról, hogy lehetetlen átalakítani a birodalmat, s igyekezvén szabadulni a maguk örökösen vidékinek és másodrendűnek tűnő státuszától a Szovjetunióban, az ukrán kreolság egységes frontba tömörült az "őszinte" (azaz tudatos, politikailag meghatározott pozíciójú) ukránsággal a Központ elleni küzdelemben. De míg az őszinte ukránokat és vezéreiket jobbára humán-lingvisztikai problémák foglalkoztatták, a kreolok néhány év alatt magukhoz ragadták az állam- és gazdaságirányítást gyakorlatilag minden szinten. Különösen az üzleti életben.

Nagyban segítette e téren a kreol közösséget a hagyományos-etnikai etika hiánya, s az afféle újkori szülemények elutasítása is, mint amilyen például a kommunizmus építőjének erkölcsi kódexe volt. "A mi emberünk" - ez volt egy üzletember megbízhatóságának legfőbb kritériuma, s nem a nemzeti hovatartozás. És különben is, miért kellett volna megszeretnie azonnal mindent, ami ukrán annak a kreol közösségnek, amely azt szokta meg, hogy birodalmi léptékben gondolkozzék?

A függetlenség első éveiben, melyek az ukranizálás időszakaként maradtak meg legtöbbünkben - holott néhány területen, például a könyvkiadásban ennek éppen az ellenkezője következett be - nyilvánvalóvá vált, hogy az új politikai elit, melynek döntő része a kommunisták köréből toborzódott, nem rendelkezik reális cselekvési programmal. Ráadásul az ország tudományos-műszaki és technológiai potenciálját sem használták ki, sőt egyenesen elkótyavetyélték.

És akkor hatalomra került Kucsma, akinek sikerült egyesítenie a kreol közösség és a szovjet emberek legnagyobb részét. Azzal kezdte, hogy mindjárt elárulta a szovjet embereket, s megpróbált hallgatólagos konszenzust kialakítani a politikailag aktív ukránsággal, amivel megkezdte a kreolság ukránosítását.

A Majdan, a narancsos forradalom nem volt véletlen, a korábbi folyamatok következménye lett, s az eljövendőknek is a katalizátora lehetett volna, ha megkezdődik Ukrajna valamennyi nemzeti társadalmi csoportjának általános deszovjetizációja.

Sajnos másképpen alakult. A folyamatok valósággal a visszájukra fordultak, hiszen "a legnagyobb ukrán elnök" (Viktor Juscsenko - a szerk.) és környezete a gyakorlatban mutatták be a társadalomnak szinte valamennyi negatív vonását mindannak, amit valóban ukránnak tekintettek. Másrészről, hatásosan hiteltelenített mindent, ami ukrán a Julija Timosenko vezette kreol politikai erő, amelynek sohasem sikerült meghaladnia a hangzatos jelszavak elsajátítását.

Így azután ma az ukrán hagyományból és álomból kiábrándult kreolság igyekszik maga kivitelezni az Ukrajna projektet, méghozzá a nulláról indulva, az alapoktól. Az ukránokkal csak mint segédmunkásokkal számolnak és szövetségesül - még ha csak taktikai megfontolásból is - az agresszív szovjet embereket választották. Nos, 200 év talán elég is lenne ahhoz, hogy a projektet sikerre vigyék. Csakhogy a neoszovjet Frankenstein máris fölénk magasodott...

hk