Jótékonysági bál Visken

A magyar óvodáért

2011. március 11., 09:00 , 530. szám
A nemes cél rengeteg érdeklődőt vonzott

A második világháborút követően a jelenleg 8800 főt, köztük 4000 magyar nemzetiségű polgárt számláló Visken is felszámolták az addig működő magyar óvodát, s csak a rendszerváltás időszakában, 1989-1990 táján indították be a magyar csoportot az ukrán nyelvű állami gyermekintézményben, ami azonban természetesen nem elégíti ki az igényeket, s szükségessé vált az önálló magyar óvoda létrehozása.

– 1989-ben a KMKSZ helybeli alapszervezete elérte, hogy a nagyközségi tanács adja át nekünk az állami iskola egyik régi, s már használaton kívül álló épületét, mi ugyanis célul tűztük ki, hogy magyar óvodát alakítunk ki benne. Pályázatot nyújtottunk be az Illyés Közalapítványhoz a szükséges munkálatok elvégzésére, melynek eredményeként 1993-ban támogatást kaptunk az építkezés céljára – emlékszik vissza id. Sari József, a KMKSZ nagyválasztmányának a tagja.

– A munkálatok során emelettel bővítettük ki a földszintes épületet, s új tetőszerkezettel zártuk le az építményt – fűzi hozzá ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének az elnöke.

– Emellett kicseréltük az ajtókat, az ablakokat, felújítottuk a villanyvezetékek hálózatát, kialakítottuk a kazánházat, s minden helyiségben felszereltettük a radiátorokat, melyeket viszont a közeljövőben új, gazdaságosabb fűtőtestekre fognak felcserélni – veszi vissza a szót id. Sari József. – A KMKSZ-alapszervezet 2010 elején odaadományozta az épületet a helyi református egyházközségnek, ráruházva a feadatot is, hogy fejezze be az óvoda kialakítását, de a nagyközségi tanácshoz hasonlóan, természetesen a továbbiakban is teljes mellszélességgel kiállunk a gyermekintézmény ügye mellett, s támogatjuk annak létrehozását.

– A Győr-Moson-Sopron megyei magánerdőtulajdonosok egyik csoportja "fogadta örökbe" az óvodánkat, s az ő segítségükkel lendült ki a holtpontról az építkezés ügye – tájékoztat Jenei Károly viski református lelkész. – Azután a Győri Református Egyházközség is bekapcsolódott a támogatásunkba, emellett tekintélyes összeget kaptunk Gárdai Györgytől, a Pakson évenként megrendezett gastrobluesfesztivál főszervezőjétől, s ezenkívül – ugyancsak a múlt évben – nyertünk a Szülőföld Alap pályázatán. Elvégeztettük az épület statikai vizsgálatát, beszereztük a fundamentum és a falak megerősítéséhez szükséges cementet, illetve az építmény szilárdságát növelő vasszerkezeteket, folyamatban van a falak újravakolása, s ránk vár még a lépcsők cseréje, a víz bevezetése, valamint a csatornarendszer kiépítése. Most, március 5-én pedig a KMKSZ-alapszervezet, a református és a római katolikus gyülekezet, valamint a nagyközségi tanács közös szervezésében, jótékonysági bált rendeztünk, hogy további összegeket fordíthassunk az építkezésre.

A település művelődési házában lebonyolított rendezvény bevezetőjében Szajkó Károly polgármester szólt az üléstermet zsúfolásig megtöltő közönséghez, röviden felvázolva az óvodaépítés eddigi történetét, kiemelve, hogy a munkálatokat a KMKSZ helyi alapszervezete indította be s végezte – nagyobbrészt – el.

A megnyitó beszédet követően ünnepi műsorra került sor, melyen egyházi énekekkel lépett fel a helybeli református gyülekezet kórusa, míg Lator Enikő, Takács Dóra és Kicsula Kornélia, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola diákjai előadták a költőként is ismert viski helytörténész, magyar nyelv- és irodalomtanár, Czébely Lajos verseit (Gyökérszakadás előtt, Dal a viski Várhegyről, Magántörténelem kéréssel). A középiskola két tánccsoportja szatmári, modern és palotás tánccal mutatkozott be, végezetül pedig Keresztúri József és felesége, Tatjana, a helybeli művészeti iskola tanárai s egyúttal a református templomi kórus karnagyai szereztek örömteli perceket a klasszikus zene kedvelőinek, hegedűn és zongorán előadva Rudolf Sieczynski, valamint Andre Verchuren két keringőjét.

Az ünnepi műsor után kezdetét vette a batyubál, melynek során a vendégszerető viskiek ízletes ételekkel és finom italokkal kínálgatták nemcsak egymást, de a kirendelt tudósítót is, Czébely Károly együttesének a muzsikájára pedig táncra perdültek a résztvevők, a legkitartóbbak hajnalig ropták a táncot, a kihelyezett perselyekben pedig tekintélyes összeg gyűlt össze az óvoda javára.

Lajos Mihály