KMKSZ: Folytatódik a tisztújítás

2011. március 11., 09:00 , 530. szám

Az elmúlt hét is a tisztújító közgyűlések jegyében telt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségben, melyek legtöbbjén részt vettek a középszintű szervezetek elnökei is: az Ungvári járásban Soós Kálmán, a Munkácsi járásban Gulácsy Géza, a Nagyszőlősi járásban Milován Jolán, a Beregszászi járásban Sin József, a Felső-Tisza-vidéken pedig ifj. Sari József.

Gyulán Csetneki Katalin beszámolójával kezdődött a közgyűlés: az alapszervezeti elnök vázolta a támogatói nyilatkozatok kiadásával kapcsolatos munka menetét, valamint szólt az elmúlt évi választásokról is. Mint megállapította, az alapszervezet eredményei elmaradtak a kívánalmaktól, nagy volt a passzivitás. Az elnök a közismert mondást idézte: "Megmérettünk és könnyűnek találtattunk." A tisztújítás során Csetneki Katalin kérte a tagságot, fogadja el lemondását. Kérését tiszteletben tartva az alapszervezet élére Hevesi Miklós addigi alelnököt választotta, akinek posztjára Dánics Istvánt választották meg.

Kisszelmencen Mitro Ambrus az egyik fő problémájukként említette a művelődési ház hiányát, valamint szó esett a vízumkérelemmel kapcsolatos ügyintézésről és a választásokról. A tagság újra elnökké választotta Mitro Ambrust. A jövőben az alapszervezet kétnyelvű falutábla avatását tervezi.

Palágykomorócon Andrejcsák-Tóth Anetta elnöki beszámolójában szólt a vízumkérelmekkel kapcsolatos munkáról. Megemlítette, hogy a tagság létszáma 290 fő. Az alapszervezet tevékenységét illetően megemlítette, hogy hozzájárultak a helyi kultúrház két szobájának restaurálásához. A közeljövőben játszóteret szeretnének avatni. A közgyűlésen szóba került még a település határában tervezett szemétfeldolgozó üzem kérdése. Végezetül a tagság egyhangúlag újraválasztotta Andrejcsák-Tóth Anettát

Koncházán Végső Sándor elnök a tavalyi választások kapcsán úgy fogalmazott: a kis létszámú alapszervezet tudta a dolgát, szép eredményt értek el. A tisztújítás során a tagság ismét Végső Sándornak szavazott bizalmat.

Nagydobronyban Őr Hidi László tartotta meg beszámolóját, melyben kiemelt helyet kapott a két legutóbbi választás kérdése. Az elmúlt évben javítási munkálatokat kezdeményeztek a református templomkertben álló I. világháborús emlékművön is. Mint elhangzott, hamarosan elkészül ifj. Hidi Endre szobra, melyet a faluban fognak felállítani. Az alapszervezet mind anyagilag, mind közmunkával részt vállal ezekben a programokban.

A tagság újraválasztotta Őr Hidi Lászlót.

Kisdobronyban Szigeti Séra Natália elnöki beszámolójában a választásokról volt szó, valamint arról, hogy a Szülőföld Alap támogatásával tavaly decemberben emlékművet avattak a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak. Szó esett a szervezeten belüli változásokról, melyek érintik a tagfelvételt is. Kisdobronyban havi rendszerességgel tartanak elnökségi ülést, ahol megtörténhet a tagok felvétele. A tagság nyár elejére honismereti kirándulást tervez. Tekintve, hogy az alapszervezet két éve alakult újjá, tisztújításra a jövő évben kerül sor.

Csapon Balogh Lívia elnök számolt be az elmúlt időszak munkájáról. Szólt a lebonyolított rendezvényekről, a tavaly októberi választásról és annak eredményeiről, a közös programokról, valamint információval látta el a tagságot a magyarigazolvánnyal, az oktatási-nevelési támogatással és a schengeni vízum kiadásával kapcsolatban. Soós Kálmán a KMKSZ tevékenységét vázolva arról szólt, hogy a kulturális szövetség mind az anyaországban, mind pedig helyben a kárpátaljai magyarság érdekvédelméért munkálkodó szervezet. A közgyűlés végén a tagság újraválasztotta Balogh Líviát.

Barkaszón a művelődési házat megtöltő tagság előtt az alapszervezet elnöke, Séra Gyula számolt be, majd Gulácsy Gézával együtt az érdeklődők kérdéseire válaszolt. A legtöbb kérdés a kettős állampolgársággal, valamint az oktatási-nevelési támogatással volt kapcsolatos. A tagság egyöntetűen állapította meg, hogy szükség van a fiatalok nagyobb arányú bevonására az alapszervezet munkájába. A tagság a tisztújítás során ismét Séra Gyulának szavazott bizalmat.

Szernyén Horkay Mária elnök számolt be a közgyűlésen, akit a tagság újraválasztott. Zsidik Sándor, Szernye polgármestere megköszönte a KMKSZ-nek a település házasságkötő termének felújításához nyújtott anyagi támogatást, melyet a szövetség pályázat útján nyert.

Benében Molnár László alapszervezeti elnök vázolta az idén tíz éve újjáalakult alapszervezet életében történt eseményeket. A tagság által feltett kérdések kapcsán a kárpátaljai magyarlakta települések többségéhez hasonlóan Benében is a magyarigazolvánnyal és a kettős állampolgársággal kapcsolatos dolgok voltak a középpontban. A közgyűlésen jelen volt Sin József is, aki a tavalyi választásokról szólva elmondta: sajnos az anyagiasság erősebb volt a nemzeti érdekeknél, ami azt eredményezte, hogy a megye helyhatósági szerveinek többségében gyenge a magyar érdekképviselet. Az elnök hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a hibákból tanuljunk. Végezetül a tagság ismét Molnár Lászlónak szavazott bizalmat.

Nagymuzsalyban Vidnyánszky József alapszervezeti elnök számolt be az elvégzett munkáról. A tavaly októberi választások kapcsán Sin József megköszönte a tagságnak a KMKSZ melletti kiállást: a helyi alapszervezet az erős nyomás ellenére is a legjobb eredményt érte el pártlistán. Jakab Erika alelnök, járási tanácsi képviselő értékelte az elmúlt év eredményeit, egyben vázolta a jövőbeli terveket. Szóba kerültek a települést érintő gondok - az ivóvízprobléma, a kamionforgalomnak a lakóházak állapotára gyakorolt negatív hatása,az aranybánya ügye -, melyekhez hozzászólt Sin József járási elnök is. A tisztújítás során a tagság Jakab Erikát választotta az alapszervezet élére, alelnökké Salánki Erzsébetet, az alapszervezet tiszteletbeli elnökévé pedig Vidnyánszky Józsefet. A közgyűlés után vidám hangulatú farsangi bált tartott a tagság kiszebábu-égetéssel, rigmusénekléssel, valamint hajnalig tartó zenés mulatsággal.

Borzsován Buzási István alapszervezeti elnök beszámolójában szólt a lebonyolított rendezvényekről és megemlékezésekről, többek között kiemelve a tavaly augusztus 20-án szervezett Borzsa-parti pikniket, melyet a tagok még most is emlegetnek az ott főzött bográcsgulyás ízével együtt. Az elnök a magyar oktatás fontosságáról és megtartásáról is szólt, egyben ecsetelte a kulturális szervezet munkáját és tevékenységének fontosságát. A közgyűlés végén a tagság újraválasztotta Buzási István elnököt.

Kőrösmezőn Franc Ignác elnök beszámolójában értékelte a szervezet elmúlt évi munkáját. Elmondta, hogy az alapszervezetnek kétszáz tagja van. Új tantermekkel bővült az iskola és az óvoda, elsősorban holland önkéntes diákok segítségével. Hangsúlyozta: erőnk a közösségünkben van, érdekérvényesítő képességünkben fontos szerepe van a szavazás eredményeinek. A közgyűlésen jelen lévő ifj. Sari József megköszönte az aktív részvételt a választásokon, valamint válaszolt a kérdésekre. A tagság ismételten Franc Ignácnak szavazott bizalmat. Ezt követően a 6-9. osztályos tanulók farsangi hangulatot teremtettek, a 8. osztályos tanulók pedig jól megkomponált lakodalmas jelenetükkel menyasszonytáncra invitálták a közönséget, ami egyben a gyűlést követően a farsangi mulatság kezdetét is jelentette.

Nagyszőlősön a KMKSZ városi szervezetének tisztújító közgyűlésén jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke és Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke. Nagy Klára, a városi szervezet elnöke beszámolójában kitért a tavaly októberi választásokra, melynek eredményeként két képviselőt sikerült bejuttatni a városi tanácsba. Párhuzamot vonva a 2006-os választással, elmondható, hogy a tagság tavaly nagyobb aktivitást mutatott, mivel az előzőnél többen szavaztak a KMKSZ városi listájára. Nagy Klára beszámolt a KMKSZ-irodában zajló munkáról, a támogató nyilatkozatok kiadásáról. A lebonyolított rendezvények között megemlítette március 15-ét, a májusi zenei napokat, valamint az október 6-ai megemlékezést. Idén május 8-án Európa-napot tartanak Nagyszőlősön, melynek kapcsán vázolta a tervezett programokat is. A közgyűlésen szólt a tagsághoz Kovács Miklós és Milován Sándor is, majd a tisztújítás következett, melynek során a tagság a leköszönő Nagy Klára helyett Kudron Zoltánt választotta elnökévé, alelnökké Fábián Istvánt, s megválasztásra került a tizenegy tagú választmány is.

Forgolányban Vass Mária leköszönő elnök beszámolt a szervezet eddigi munkájáról, a kezdetektől napjainkig. A fórum végén átadta helyét az újonnan megválasztott elnöknek, Tóth-Molnár Emőkének, aki köszönetet mondott elődje odaadó munkájáért.

Kovászón a helyi művelődési házban Szviscsu László elnök számolt be az alapszervezet életéről, kiemelve a tagságot érintő legfontosabb kérdéseket, így a vízumtámogatás ügyét. Majd Sin József a különböző nemzetek békés együtt élésének mozzanatairól beszélt a Vereckei-hágón történt emlékműgyalázás kapcsán, és a magyar történelmi tudat elmélyítéséről. Végezetül néhány jelentkezőt vettek fel a KMKSZ soraiba, majd újból Szviscsu Lászlót választották meg az alapszervezet elnökévé.

Csetfalván Czapp József alapszervezeti elnök tartott a tagság előtt beszámolót. A közeljövő kapcsán elmondta: idén nyáron ünneplik Csetfalva megalapításának 800. évfordulóját, melyre a KMKSZ a községi tanáccsal közösen nagyszabású rendezvényekkel készül. A tisztújítás során személyi változás nem történt: az alapszervezet vezetésére ismét Czapp József kapott bizalmat.

Orosziban Cséke Ilona alapszervezeti elnök elmondta: minden évben rendszeresen megemlékeztek március 15-éről, október 6-án az aradi vértanúkról, novemberben pedig a sztálini lágerekbe elhurcoltakról. Rangos eseménynek számít az alapszervezet által minden évben megrendezésre kerülő mesemondó verseny, melyet a helyi általános iskolában tartanak. A tisztújítás során az alapszervezet új elnöke Hiába András lett. A közgyűlésen jelen volt Sin József járási elnök, aki tájékoztatót tartott a politikai helyzetről, illetve válaszolt a tagság kérdéseire, végezetül ígéretet tett egy, még az idén átadásra kerülő teleházra.

Tiszaágteleken Jávorszky Beáta elnök tartott beszámolót, majd a tagság feltette kérdéseit a jelen lévő Soós Kálmánnak. A tagokat a kettős állampolgárság érdekelte leginkább. Megfogalmazódott, hogy a települést érzékenyen érinti egy Csappal összeköttetést biztosító buszjárat hiánya, mely probléma megoldásában az alapszervezet is közbenjárna. A tagság újraválasztotta Jávorszky Beátát.

Szürtében Braun Éva beszámolt az utóbbi évek munkájáról és eseményeiről, ezen belül a választásokon való részvételről. A közgyűlésen jelen volt Soós Kálmán, aki a választási eredményekről szólt. A tisztújítás során a tagság újraválasztotta Braun Évát. A közgyűlést színesítette a Braun Éva által szervezett, az alapszervezet életének fontosabb mozzanatait bemutató kivetítés.

Bustyaházán Franc András elnök beszámolójában szólt a hagyományos rendezvényekről, a farsangi ünnepségről, március 15-e megünnepléséről, a sztálini lágerekbe elhurcoltakra történő megemlékezésről. Szólt továbbá a vízumkérelmek kiadásáról, illetve értékelte a választások eredményeit és tanulságait. A beszámoló után került sor az elnökválasztásra: a tagság ismét Franc Andrásnak szavazott bizalmat, alelnöknek Fedorisin Máriát választották. A közgyűlés munkájában részt vett ifj. Sari József.

Gyertyánligeten Eiben Éva elnök elmondta, hogy az alapszervezetnek 158 tagja van. A választásokon a KMKSZ-UMP-re 149-en szavaztak. Hangsúlyozta: fontosnak tartja a hagyományos ünnepek, megemlékezések, rendezvények szervezését, és az azokon való részvételt. Az ellenőrző bizottság beszámolóját követően került sor az alapszervezeti elnök megválasztására. A tagság egyhangúlag szavazott bizalmat Eiben Évának. Ifj. Sari József megköszönte a választásokon való aktív részvételt, majd válaszolt a kérdésekre. Ezt követően az iskola magyar fakultatív oktatásban részt vevő tanulói hangulatos farsangi előadást tartottak.

Terebesfehérpatakon a tagságnak Varga Júlia elnök tartott rövid beszámolót. Többek között arra kérte a jelenlévőket, hogy fogadják el lemondását, és új, lehetőleg fiatal elnököt válasszanak. A tagság megköszönte eddigi tevékenységét. Ezt követően került sor a választásra, az alapszervezet elnökévé Hebler Klárát választották.

Beregújfaluban Tóth Ferenc alapszervezeti elnök számolt be röviden a tagságnak, majd Sin József tartott politikai tájékoztatót. Megvitatásra kerültek olyan kérdések, mint a tavaly októberi választások, a magyarigazolvány, a támogatói nyilatkozatok kiállítása, teleház megnyitása, valamint a lebonyolított és megszervezésre váró rendezvények, melyek közül a legközelebbi március 15-e megünneplése lesz.

A tisztújítás során Tóth Ferenc elnök lemondott, és a tagság élére Heé Rolandot, a Beregszászi Járási Tanács képviselőjét ajánlotta, amit az alapszerevezet egyhangúlag elfogadott és megszavazott, majd az újonnan megválasztott elnök javaslata alapján megerősítették alelnöki tisztségében Puskás Zsigmondot, és megalakították a tíztagú választmányt. A leköszönt Tóth Ferencet az alapszervezet tiszteletbeli elnökévé választották.

Nagyberegen Vas Bertalan alapszervezeti alelnök beszámolóját követően Sin József járási elnök tartott politikai tájékoztatót a kulturális szervezet munkájáról. A felmerülő kérdések között a tagságot leginkább az egyszerűsített honosítási eljárás folyamata érdekelte, egyben megvitatták az ukrán nyelvű médiának a kérdés kapcsán kifejtett ellenprogramját is. A tagság Vas Bertalant választotta elnökké.

Kígyóson Kész Elemér alapszervezeti elnök számolt be az elvégzett munkáról. Mint elmondta, nagyon fontos, hogy aki egy közösségért dolgozik, az felelősségteljesen döntsön. Ilyen felelősségvállaló érdekképviseleti szervezet a kulturális szövetség is. Szó esett még az oktatási-nevelési támogatás folyamatáról is. A gyűlésen több helyi problémát is megvitattak, mint pl. az állami támogatások, az utcai világítás problémája, az utak rossz állapota stb.

A tagság ismét Kész Elemérnek szavazott bizalmat.

halász