Magyar állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

2011. március 18., 09:00 , 531. szám
Bacskai József ungvári magyar főkonzul, Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet, Balog Zoltán, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárságának vezetője, valamint Tóth István beregszászi magyar főkonzul társaságában láthatók a kitüntettek: Borbély Ibolya, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanára, a KMPSZ elnökségi tagja, Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök és Bendász Dániel, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar E

Magyar állami kitüntetéseket vehettek át kárpátaljai magyar egyházi és oktatási vezetők múlt pénteken a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából rendezett fogadáson.

Bacskai József ungvári főkonzul az esemény vendégei között üdvözölhette többek között Balog Zoltán államtitkárt, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárságának vezetőjét, Olekszandr Ledidát, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökét, valamint Bayer Mihály kijevi magyar nagykövetet.

Ünnepi beszédében Bayer Mihály arra emlékeztetett, 163 évvel ezelőtt milyen nagy lelkesedéssel vetették magukat a fiatalok Magyarországon és Európa számos fővárosában abba a küzdelembe, amely a szabadságért, a felemelkedésért, a több jogért indult. Nekünk, ma élőknek már nem kell ezért harcolnunk, hisz szabadságban, demokráciában élhetünk, mutatott rá, ami azonban véleménye szerint nem jelenti azt, hogy nincsenek teendőink. A világ úgy alakul, hogy a versenyképességért, a boldogulásért, a jobb életért, a demokrácia építéséért egyre jelentősebb erőfeszítéseket kell tenni, hangsúlyozta Bayer Mihály. Magyarország 2011 első félévében az Európai Unió elnökeként nagy erőfeszítéseket tesz mindezen célok érdekében, jelezte a nagykövet, hozzátéve: országa jó szomszédként azon dolgozik, hogy segítse Ukrajnát az Európai Unióhoz való közeledésében, hogy az keleti partnerként fejleszthesse gazdaságát, demokráciáját, versenyképességét. Közel áll Ukrajna Magyarországhoz azért is, mutatott rá a diplomata, mert Kárpátalján jelentős számú magyar nemzetiségű ukrán állampolgár él. Közös érdekünk tehát, hogy a boldogulást, a közös jövőt építsük - mondta végezetül a nagykövet.

Ezt követően Bayer Mihály és Balog Zoltán nemzeti ünnepünk alkalmából magyar állami kitüntetéseket adott át.

Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke nevében Gulácsy Lajosnak, a Kárpátaljai Református Egyházkerület 86 éves nyugalmazott püspökének a kárpátaljai magyarság fennmaradása és a gyülekezet érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adták át. Megköszönve a kitüntetést, a püspök hangsúlyozta, hogy Isten ajándékának tekinti, amit eddig tehetett. "Ki-ki a maga helyén, ahogy az Úr adja, tegyen meg mindent, amit meg lehet tenni, mert csak akkor érdemes élni, ha az ember azt teszi, amit Isten rábízott" - tette hozzá. Lapunknak nyilatkozva Gulácsy Lajos elmondta: "Örül a szívem, hogy sok minden van a megélt 86 esztendőben. Sok mindenről beszélhetek mint szemtanú, s örülök, hogy elmondhatom: mindenütt tapasztaltam az Isten vezetését, oltalmát. Azt kívánom minden fiatalnak, úgy élje meg az életét, hogy öregkorában legyen mire visszaemlékezni. Megáldott az Isten, örülök, hogy még most is munkálkodhatok. Jelenleg főleg az öregek között dolgozok, mert azt látom a legnagyobb problémának, hogy nem készültek fel az öregségre és félnek a holnaptól. Pedig Szent Pál azt mondja, hogy "Nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség", azaz nem félt a holnaptól. Vajon mi miért félünk? Mert hiányzik Jézus Krisztus! Azt próbálom most megmagyarázni az öregeknek, hogy keressék Vele a kapcsolatot, mert akkor nem fognak félni a holnapi naptól."

A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetésben részesült Bendász Dániel, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének esperese egyháztörténeti kutatásaiért, valamint a külhoni magyarság érdekében végzett, több mint negyedszázados áldozatos munkája elismeréseként.

"Meglepetésként ért a kitüntetés, mert sosem az elismerésért dolgoztam - kommentálta az érdemrend odaítélését az esperes. - Bárhol dolgoztam is, mindig igyekeztem tenni a magam dolgát, ami rám lett bízva, s ma is így teszek." Mint hangsúlyozta, egész életében, papként is igyekezett mindent megtenni a magyarságért. "Az elismerésért elsősorban Istennek, másodsorban édesapámnak mondok köszönetet, akinek egyháztörténeti feljegyzéseit, dokumentumgyűjteményét a mai napig rendszeresen felhasználom munkámhoz" - mondta Bendász Dániel.

A magyar államfő nevében a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést nyújtották át Borbély Ibolyának, a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium nyugalmazott tanárának, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagjának a kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében kifejtett oktatói munkásságáért. "Az Úristen úgy adta, hogy több mint ötven éve oktathatok, s az oktatással egyenlő rangúnak tekintem a felnövekvő nemzedék nevelését. Ameddig engedi az Úr is, meg az iskolaigazgató is, addig teszem a dolgom" - mondott köszönetet az elismerésért Borbély Ibolya. Lapunknak nyilatkozva a kitüntetett elmondta: "Ma már nem sok órám van, viszont igyekszem minél többet foglalkozni a gyerekekkel. Van egy ifjúsági Rákóczi-szervezetünk, amelyet a Nagyságos Fejedelem születésének 321. évfordulójára alapítottunk. Igyekszem bemutatni a gyerekeknek valamennyi kárpátaljai Rákóczi-emlékművet, s a kárpátaljai emlékműveket általában."

Szalipszki Endre konzul az ünnepi fogadáson átadta az ungvári magyar főkonzulátus sajtódíjait. A Duna Televízió kárpátaljai munkatársainak járó oklevelet Tótik Enikő szerkesztő vehette át. Sajtódíjban részesült továbbá Iváncsik Attila, a Magyar Rádió kárpátaljai tudósítója, valamint Jaroszlav Halasz újságíró.

hk