Jött pénz útjavításra, nem rövidül a posták nyitvatartási ideje

Megyei tanács

2011. március 25., 09:00 , 532. szám

Kedden Ungváron közös ülést tartott a Kárpátaljai Megyei Tanács költségvetési, valamint a termelési infrastruktúrákkal, banki tevékenységgel és beruházásokkal foglalkozó állandó bizottsága, melynek napirendjén két fontos kérdés szerepelt: az útjavításra fordítható állami támogatás elosztása, valamint a postahivatalok munkaidejének esetleges változása.

Mint dr. Brenzovics László, a költségvetési bizottság elnöke, a KMKSZ alelnöke lapunknak elmondta, Kárpátaljának 20 millió hrivnya jutott a központi keretből útjavításra, ezen kívül további 4,583 millió áll rendelkezésre a tavalyi maradványpénzekből, ám ez az összeg még mindig lényegesen elmarad a megye szükségleteitől. A képviselő éppen ezért külön is felvetette a támogatás tervezett felhasználásáról beszámoló Vaszil Markovicsnak, a kárpátaljai megyei közút-üzemeltető szolgálat vezetőjének a kamionforgalom miatt igen rossz állapotban lévő Munkács-Beregszász-Nevetlenfalu útvonal felújításának egyre égetőbb kérdését. A szakember elmondása szerint az útvonal felújítása szerepel a 2012-es ukrán-lengyel labdarúgó-Európa-bajnokság kapcsán elvégezni tervezett munkálatok között, ám egyelőre nincs rá pénz. A költségvetési bizottság elnökének javaslatára a képviselők úgy határoztak, hogy ez ügyben levéllel fordulnak az illetékes kormányhatóságokhoz.

Megtárgyalták a bizottságok a postahivatalok munkarendjének megváltoztatására vonatkozó javaslatot is, melyet Mikola Rosztov, az Ukrposta kárpátaljai igazgatója terjesztett a testület elé. A vezető a vállalat működésének optimalizálásával magyarázta a változások szükségességét. A javaslat értelmében az ezer lakosnál kisebb településeken a helyi postahivatalok háromnapos munkahétre tértek volna át, míg az ezer főnél nagyobbakon heti négy napot dolgoztak volna. A képviselők azonban végül elvetették az elképzelést, azzal indokolva döntésüket, hogy Kárpátalján, ahol egyébként 296 ezer léleknél kevesebb lakosú település van, a nyitvatartási idő csökkentésének következtében a nyugdíjasok késve kapnák meg a nyugdíjaikat, nehézségeket okozna a kommunális szolgáltatások díjainak időben történő befizetése, s nem utolsósorban a postai dolgozók számának csökkenését eredményezné az intézkedés.

hk