Egy ígéretes tehetség

Imre Ádám kiállítása

2011. április 1., 10:00 , 533. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rákóczi Napok rendezvénysorozatának keretében mutathatta be a 19 éves Imre Ádám főiskolai hallgató festményeit a nagyközönségnek. A város magyar értelmiségi közössége és a főiskola tanárai, diákjai nagy számban megjelentek a fiatal tehetség első kiállításának megnyitóján. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke mutatta be a jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem beregszászi kihelyezett tagozatán tanuló fiatalembert, majd a főiskola Ladányi Katalin által vezényelt leánykórusának fellépése emelte a rendezvény ünnepélyességét.

Imre Ádám köszönetet mondott édesapjának, a főiskolának és barátainak a segítségért és a közös gondolkodás élményéért, majd a festményei kapcsán elmondta: "Az én képeim szinte soha nincsenek készen. Újra és újra elő lehet őket venni, mindig látok bennük valamit, amit még hozzátennék. Úgymond velem élnek. Lehet, ha egyszer majd beérek, akkor a képeimet is készeknek fogom érezni."

Dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese pohárköszöntőjében elmondta: "Ma egy olyan fiatalember kiállításának megnyitóján lehetünk, aki hisz, mer és tesz is. Sokszor gondoljuk, néha még mondjuk is, hogy bezzeg ezek a mai fiatalok nem olyanok, mint amilyenek mi voltunk. Bezzeg ezek a fiatalok képesek arra is, hogy megalkossák egy ilyen kiállítás anyagát. Én biztos vagyok abban, hogy az itt ma kiállító Imre Ádám pályafutásában lesznek nagyon szép győzelmek..."

A képek befogadását megkönnyítendő az ifjú festő osztálytársai és barátai, Bak Attila és Orbán Gergő elektromos basszus-, illetve szólógitáron játszottak aláfestő zenét. Aki kíváncsi Imre Ádám munkáira, a kiállítást megtekintheti a Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében.

dózsa