Természetesen együtt!

Ajánló: Európa Nap Nagyszőlősön

2011. május 6., 10:00 , 538. szám

A 2011. első félévében az EU-tagállamok mindegyike a soros elnök Magyarországra figyel, amely május 8-át, az Európa Napot egy rendhagyó és kiemelkedő kezdeményezésként a szomszédos országokat bevonva fogja megünnepelni. A "Hét országban hét város" névre keresztelt, a programoknak otthont adó települések és a hozzájuk tartozó régiók lakosságát megszólító rendezvények a Magyarországgal határos országok magyarlakta vidékeinek a múltját, jelenét és jövőjét hivatottak bemutatni.

A tervek szerint a hét település saját identitása válik láthatóvá az építészet, az urbanisztika és a közösségi terek, a gasztronómia, a kulturális gyökerek kreatív bemutatásával. A programba olyan településeket vontak be, amelyeken több nemzetiség él harmóniában egymás mellett és formálja az adott közösség kulturális életét. A programokon keresztül lehetőség nyílik a kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd bemutatására többféle aspektusból, miközben cél az egymás mellett élő nemzetiségek közötti kölcsönös megértés erősítése. A Duna Televízió által élő, egyenes adásban közvetített egész napos fesztiválokról, programokról Papp-Váry Borbálát, Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának kormányzati kommunikációért felelős helyettes-államtitkárát kérdeztük.

- Mit lehet tudni a május 8-ra tervezett Európa Nap rendezvénysorozatról?

- Az Európa Napon hét városban mutatkoznak be a települések művészei, a hagyományőrzőktől a képzőművészeken keresztül a népszerű könnyűzenei sztárokig; gyerekprogramok, gasztronómiai rendezvények és sportesemények szórakoztatják egész nap az érdeklődőket. A Duna Televízió élőben közvetít a hét városból, így adva ízelítőt a programokból, melyeken keresztül bemutatják a hét város életét, az együttélés hétköznapjait.

- A hét helyszínen milyen konkrét programokat terveznek? Kik lesznek a fellépők?

- Az Európai Unió soros magyar elnökségi prioritását szem előtt tartva a szomszédos országok hét településén, Alsó- és Felsőőrön, Eszéken, Lendván, Magyarkanizsán, Nagyszőlősön, Párkányban és Sepsiszentgyörgyön egész napos program várja az érdeklődőket az Európa Nap keretében.

Sepsiszentgyörgyön például éppen a Szent György Napok utolsó napja lesz, ott lesz a Háromszék Táncegyüttes, és bemutatkozik a Székely Nemzeti Múzeum, Eszéken villamoson érkezik, majd az asszonykórus, és régi lovas kocsik, illetve régi csendőrruhába öltözött személyek járják a települést.

A kárpátaljai Nagyszőlősön megmutatjuk a termet, ahol Bartók Béla először adott koncertet, és csatlakozunk a helyi borfesztivál rendezvényeihez. Bemutatkoznak a falusi udvarházak, de lesz még íjászbemutató is. Lendván megtudjuk, mi köze a városhoz Zala György szobrászművésznek és mi a Hadik Vére, valamint bemutatkozik a lendvai borkultúra, és megtekinthetők Horvát Margit jellegzetes muravidéki hímzései is. Alsóőrön szoboravatásba kapcsolódunk be, majd megnézhetjük a pompás lovas kocsikból, huszárokból, néptáncosokból és művészeti csoportokból álló felvonulást. Magyarkanizsán kiderül, mi és mire jó a vajalja, és megnézhetjük legalább öt féle szerb folklór tánccsoport bemutatóját. Párkányban a családi úszó- és futóverseny után gyerekműsorral, főzőversennyel és koncertekkel várjuk a családokat. Este a Ghymes együttes zenél.

- Mit remélnek a programtól?

- A Természetesen együtt! szlogen jól szimbolizálja az esemény filozófiáját: természetesen együtt ünnepelünk, hiszen mindannyian Európa része vagyunk, és természetesen együtt élünk, magyarok, horvátok, osztrákok, románok, szerbek, szlovákok, szlovének és ukránok.

A Duna TV közvetítésén keresztül azok is bekapcsolódhatnak a színes forgatagba, programokba, akik személyesen nem tudnak a helyszínekre elutazni, így népszerűsítve az egyes nemzetek kultúráját, hagyományait, gasztronómiáját.

Badó Zsolt

A Nagyszőlősi Európa Nap programjából

9.00-11.30Kulturális és családi programok a Nagyszőlős főterén (Béke tér) felállított szabadtéri színpadokon (eső esetén a közeli művelődési házban). Közreműködnek: a nagydobronyi Hímes néptáncegyüttes, a péterfalvai óvodások néptáncegyüttese (kísér a Kokas banda), a Cók-Mók Bábszínház, a Street Dance moderntánc-együttes, a Beregszász Dixieland Band. Rövid bemutatókat tartanak a Salánki Íjászkör tagjai. Köszöntőt mond Tóth István, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulja és Bocskay István, Nagyszőlős polgármestere.

11.35-12.00 Az Európa Nap fellépői, nézői csatlakoznak a hagyományos nagyszőlősi borfesztivál ünnepi menetéhez és együtt vonulnak a borfesztivál, illetve az Európa Nap másik helyszínére, a Perényi parkba. A borfesztivál hivatalos megnyitó ünnepsége a Perényi park szabadtéri színpadán. Tóth István főkonzul és Rezes Károly, a Nagyszőlősi Járási Közigazgatási Hivatal elnöke köszönti a borfesztivál és az Európa Nap résztvevőit.

13.15-14.30Fellép a péterfalvai Kokas banda, a derceni Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes és a Técsői Banda (EU-nap).

14.30-17.00 A borfesztivál kulturális programja.

17.00 Eredményhirdetés (borfesztivál), benne az EU-különdíj átadása.

A Perényi parkba tervezett programok:

a) Falusi udvarházak versenye (borfesztivál).

b) A Salánki Íjászkör bemutatója: jurta, lovaglás, célbalövés, íjászat, hadászati bemutató, közös fotózás (folyamatos délutáni program a Perényi parkban, EU-nap).

c) A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tárlata. Megtekinthető a Perényi-kastély kiállítótermében (EU-nap). Megnyitó 2011. május 8., 9.00 óra

Kulináris program: mangalicasütés nyárson, mangalicából készült ételek kínálása (EU-nap).

Európa napi programok más helyszíneken:

Bartók-emlékkoncert. Helyszín: Perényi Zsigmond Középiskola (nagyszőlősi és anyaországi előadóművészek közreműködésével). Kezdete: 15.00 óra.

Rajz- és fotókiállítás. Helyszín: Perényi Zsigmond Középiskola.

Színházi előadás. Karnyóné - a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) előadása. Helyszín: Nagyszőlősi Művelődési Ház. Kezdete: 18.00 óra.

Az időpontok közép-európai idő szerint értendők.