2011. május 13.
A húsvét utáni vasárnapok olyan gondolatokat hordoznak, mintha mindegyik egy-egy mozaikdarab lenne. A saját hitében bizonytalankodó Tamás hívővé válik, a szolgálatot tevő kenethozó asszonyok találkoznak a Feltámadottal, s a szamariai asszony is eljut hitének és erkölcsének a megtisztulásához.
A húsvétot követő negyedik vasárnap János evangéliuma a 38 éve beteg meggyógyításán keresztül magyarázza a hit működését. A történet két kiemelkedő gondolata: Jézus kérdése - "Akarsz-e meggyógyulni?" - és a beteg válasza: "Uram, nincs emberem".
Jézus kérdése nevetség tárgya is lehetne! Melyik beteg nem akar gyógyulni? De aki ilyen hosszú időn keresztül beteg volt, az válhat reményvesztetté, fásulttá, érdektelenné is. Krisztus jól érzékeli, hogy az egyéni és nemzeti gyógyulásunk egyik alapeleme, hogy akarjunk egészségesek lenni, hinni a lehetőségben, bízni a gyógyulásban és nem belenyugodni a kiszolgáltatottságba. A lelki szellemi egészségessé válás elsődleges eleme, hogy az ember akarja a gyógyulást.
A beteg válasza: "Uram, nincs emberem!" - egyszerre hordozza magában a gyógyulási szándékot, de a segítség hiányát is. A beteg azt fejezi ki, hogy nincs olyan ember, aki a gyógyuláshoz segítené. Az egyén és a nemzet fejlődése szempontjából tehát a tevékeny, a megfelelő érzékenységgel rendelkező emberek megtalálása a megoldás.
A vágy, az akarat, az elkötelezettség a jónak munkálására és az ezekért való megfelelő tevékenység kell, hogy meghatározza életünket és szellemiségünk alakulását. A hit gyógyító ereje az akaratban és a munkában nyeri el a valóságát egyházunk, nemzetünk és önmagunk számára.
