Ki fog elszámolni a Beregi Hírlapnál?

Zubánics lemondott, Bíró következik...

2011. június 17., 10:00 , 544. szám

Lemondott a Beregi Hírlap főszerkesztői posztjáról Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökségének tagja.

Vass Ottó, a Beregszászi Járási Tanács "KMKSZ"-UMP- frakciójának képviselője, a tanács oktatási és kulturális bizottságának tagja lapunknak elmondta: a legutóbbi bizottsági ülésen arról tájékoztatták a képviselőket, hogy Zubánics László lemondását kérvényezte a lapalapító Beregszászi Járási Tanácsnál és a járási közigazgatási hivatalnál. Az újság munkatársai főszerkesztő-jelölő ülést tartottak, melyen többségi szavazattal Bíró Lászlót jelölték új főszerkesztőnek, aki korábban már állt a lap élén, de a Határmenti Szociáldemokrata és az Ukrajnai Magyar Krónika, az UMDSZ lapjának főszerkesztőjeként is dolgozott. Döntés Zubánics felmentéséről és az új főszerkesztő kinevezéséről a Beregszászi Járási Tanács június 17-én sorra kerülő ülésén születhet.

Ugyancsak a képviselők elé terjesztik a járási lap pénzügyi támogatási programjának jóváhagyását, jelezte Vass Ottó. Hozzátette: az előterjesztés szerint pótlólagosan 200 ezer hrivnyával kívánják támogatni a lapot 2011-ben a járás adófizetőinek pénzéből. Mint mondta, javasolni fogja a tanácsülésen, hogy a program elfogadása előtt a leköszönő főszerkesztő számoljon be arról, ki a felelős a Beregi Hírlap által felhalmozott tartozásokért.

figyelő/hk