Templombúcsú Csetfalván és Búcsúban

2011. június 17., 10:00 , 544. szám

Pünkösd hétfőn számos római katolikus hitközségben került sor búcsúra: a Beregszásszal már egybeépült Búcsúban, valamint Csetfalván méltatták a hívek templomuk ünnepnapját.

A búcsúi római katolikus templom az egyik legkorábban épült szentegyház Beregszász környékén: 110 évvel ezelőtt emelték a hívek. A szovjet érában, mint oly sok más templomot, a rendszer bezáratta, s a hívek csak 1989-ben kaphatták vissza. Az újraszentelési szertartásra 1990. június 4-én, pünkösd napján került sor, így ennek örömére a búcsút minden évben pünkösd második napján tartják meg.

Idén a szentmisét ez alkalommal Snep Román ráti plébános végezte, aki a Szentlélek egységesítő hatásáról szólt. Az ünnepségen jelen voltak s gyóntattak Bohán Béla és Losák István beregszászi római katolikus atyák, valamint a református egyházközség részéről megtisztelte az alkalmat jelenlétével Iván Gusztáv beosztott lelkipásztor is. A búcsú körmenettel, valamint agapéval zárult.

Csetfalván ezen dátum emlékezetes mind a helyi római, mind pedig a görög katolikus hívek számára: tíz évvel ezelőtt ugyanis pünkösdhétfőn szentelték fel az új templomot. A két egyházközösség felváltva használja: minden hónap első és harmadik vasárnapján római katolikus szentmise, második és negyedik vasárnapján pedig görög katolikus liturgia van a templomban.

A híveket és a meghívott papokat - köztük Lengyel Donát újlaki, Bán Zsolt Jónás nagyszőlősi, Németh Sándor benei római katolikus plébánosokat, valamint Gajdos Attila újlaki görög katolikus parochust - Nádor Albert római katolikus atya köszöntötte. A szentmisét Lengyel Donát atya mutatta be, aki szentbeszédében pünkösd napja kapcsán az ünnep jelentéséről, a Szentlélek eljöveteléről szólt. Jézus élete kapcsán arról szólt, hogyan indította el Urunkat a Szentlélek arra, hogy apostolokat gyűjtsön maga köré. "Ez a Szentlélek által történő indíttatás a jelenkor emberének életében is gyakori, s nagy dolgok megvalósítására tesz képessé" - mutatott rá Donát atya, példaként említve a templomépítés több mint tíz évvel ezelőtti gondolatát. Akkor a Szentlélek által több ember szívében gyúlt elhatározás, hogy templomot építsen, és akárcsak Jézus a tanítványaival, összetalálkoztak, majd közösen megvalósították álmukat. "Ennek bizonyítéka azon templom, melynek ma búcsúját tartjuk, s melyben most kiteljesedhet ránk Istennek Szentlelke" - mutatott rá az ünnep jelentőségére Donát atya.

Fischer Zsolt