A Tiszától elzárt falu

Szalóka természetföldrajzi fekvését tekintve Tisza-parti község. A szájhagyomány szerint a folyón közlekedő tutajosok szálltak meg itt, s ezért is nevezték a települést eredetileg Szállókának. Talán nem ez az igazság, de annyi bizonyos, hogy az 1270-es évekből származó oklevelekben is megtalálták már a falu nevét Zaloka formában. Az ungvári járási falu 780 lakójának 99%-a ma is magyar anyanyelvű, néhány családot leszámítva mindenki református. Viszont az utóbbi hatvanöt évben a Tiszához az ott élőknek vajmi kevés köze van.

Évszázadok mérföldkövei

Egykor a Szabolcs vármegyéhez tartozó község lakói döntően szarvasmarhatartásból és azt kiegészítő szántóföldi gazdálkodásból éltek. Híresek voltak az itt nevelt nagy szarvú bikák és a folyót övező gyümölcsöskertek. A Tisza-parti földeket ma is "falukert"-nek nevezik a helyiek, annak ellenére, hogy ma hiába keresnénk ott gyümölcsfákat. Ugyancsak fontos bevételi forrása volt évszázadokon keresztül a szalókai jobbágycsaládoknak a szénégetés, bár erre ma már csak a Szénégető nevű dűlő neve utal. Az eladásra szánt állatokat még a debreceni vásárra is elhajtották a helybéliek, a gyümölcsöt, aszalványt és a faszenet tutajokon juttatták el az alföldi városok piacaira. Mindez biztos megélhetést jelentett évszázadokon át, de 1920 februárjában román csapatok szállták meg a községet, majd jöttek a csehek, és Szalóka egy szempillantás alatt határ menti faluvá vált. Nagy volt az öröm 1938 őszén, amikor a I. bécsi döntés értelmében újra Magyarországhoz került a település. Az 1944 novemberi szovjet megszállást követően megtörtént, amire korábban még gondolni sem mertek volna a szalókaiak: dupla drótakadályrendszerrel zárták el a megint határfolyóvá vált Tiszát a közvetlenül mellé épült falutól. Ezen a szigorú rendszeren itt máig nem sikerült jelentősen enyhíteni, bár a helybeliek, a polgármesterek, a járási és megyei képviselők újra és újra felvetik egy strand létesítésének lehetőségét, de az ukrán határőrség illetékeseinek ezt még mindig sikerült megakadályozniuk. Így az egykori szalókaiak mai utódai csak a televízióból vagy a lexikonokból tudhatják, mit jelent a Tisza virágzása...

1944 őszén a kis faluból 108 férfit hurcoltak szovjet haláltáborokba, akik közül 58-an soha többé nem tértek haza. Az új hatalom a családokat gyorsan megfosztotta vagyonától és bekényszerítette őket a kolhozba. A Marx Károlyról elnevezett szalókai kolhoz jó termelési eredményeket produkált, ezért 1975-ben egyesítették a veszteséges eszenyi Avangard és a tiszaásványi Engels Kolhozzal. A szovjet kommunista pártnak hosszú és fáradságos munkával, de végül sikerült kolhozparasztokat nevelni a szalókai gazdákból. Az 1991-es összeomlásig az Avangard Kolhoz volt a faluban a legnagyobb munkaadó, azóta megoldhatatlannak tűnő gond a munkanélküliség. Helyben kevés munkalehetőség van, és a földművesek által művelt 2,4 hektáros földterületekből nem lehet megélni.

A fiatalok közül sokan Magyarországon kezdtek új életet. Ez sajnos demográfiai válsághoz vezet. Pedig posta, felcserközpont, könyvtár van helyben, a klub 300 férőhelyes. A településen 2002-ben a magyar kormány és a KMKSZ támogatásával Teleház nyílt.

A községben több mint 40 porta áll jelenleg üresen. Lakóik az elmúlt évek során haltak meg. Az elhagyott otthonok közül egyelőre keveset vásároltak meg. Más településekről nem szívesen költöznek ide, mivel mind az 1998-as, mind a 2001-es árvíz elöntéssel fenyegette a helységet. Jórészt az itteniek és a segítségükre siető környékbeliek kitartásán és rátermettségén múlt, hogy a község megmenekült.

A falu lakói híresek összetartásukról, a hazahívogató falunapok, a vőfélytalálkozók és számos más itt megrendezett rendezvény ismertté tette egész Kárpátalján a kis falu nevét.

Határátkelőhelyre és munkahelyekre lenne szükség

– Szalóka lakóinak legnagyobb problémája, hogy helyben nem tudunk elegendő munkahelyet biztosítani – mondja Biró Sándor polgármester. – Közel száz helybeli az Ungvár melletti Minajban működő Jabil és Yazaki cégek gyáraiban dolgozik. Viszont ezek a gyárak nem nálunk fizetnek adót. A jövőnkre nézve veszélyes, hogy az alacsony gyermekvállalási kedv és a fiatalok elvándorlása miatt folyamatosan fogy falunk lakossága. Minden évben nagyobb a halálozások száma a születésekénél. Ugyanakkor az ukránok lakta társközségünk, Petrivka népessége nő, jelenleg 450-en élnek ott.

Szalókán a szovjet rendszerben a kolhoz gazdasági épületein kívül nem épült semmi. 1993-ban adták át a kultúrháznak, a könyvtárnak, a postahivatalnak és a községi tanácsnak helyet adó épületet. Egyházközségünk gondnokának, Bátori Józsefnek és egy hollandiai református gyülekezet támogatásának köszönhetően 2008-ban épült fel falunkban a mai kor igényeinek megfelelő orvosi rendelő. Százéves régi épületekben működik az általános iskolánk, ahol a korábbi évek 110-120 diákja helyett ma már csak kevesebb mint 80 tanul. De az oktatás színvonalára nem lehet panasz, hisz a tanárok lelkiismeretesen végzik munkájukat, a mi gyerekeink közül a járás átlagához mérten sokan mennek továbbtanulni, akik megállják a helyüket bármilyen intézményben. A tanács egyeztetve a tantestülettel már tavaly ajándékkal lepte meg a legjobb előmenetelű tanulókat. Helyi intézményeink közül az óvoda ugyanakkor maximálisan kihasznált. Húsz gyermek jár az óvodába, több jelentkező is lenne, de az épület méretei miatt csak egy csoportot nyithatunk.

Dr. Soós Kálmán járási képviselőnk kezdeményezésére kezdtük el rendbe hozni a templomunk mögötti parkot, amely nyári szabadtéri rendezvények lebonyolítására ideális. Idén már ott szerveztük az anyák napi ünnepséget. Sikerült leaszfaltoznunk a napokban a Tisza utca egy részét, amire nagyon régóta készülünk.

Nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy Szalóka határában közös ukrán–magyar szabad gazdasági övezet létrehozását tervezték. Mára azonban eldőlt, hogy azt Beregdéda és Beregdaróc között alakítják ki. Szalókán is ideálisak lennének a feltételek, de sajnos nem minket választottak a befektetők.

Régóta szeretnénk, ha községünk mellett egy határátkelőhelyet nyitnának Magyarország felé. A korábbi tervek szerint 2012-ig öt újabb határátkelőhelyet szeretnének nyitni Magyarország és Ukrajna közös határszakaszán. Nálunk erre két lehetőség is kínálkozik: Kislónya irányában lehetne szárazföldi átkelő, illetve a vasúti Tisza-hidunkat is át lehetne alakítani a dunai hidak példájára, le lehetne aszfaltozni és a közúti forgalom előtt megnyitni. Egy határátkelőhely óriási lehetőséget jelent egy település számára, ezt bizonyítja például Kisszelmenc gyors fejlődése. Komoly gondot okoz nekünk, hogy a beregszászi járási Nagybakos felé vezető, megyei fenntartású út gyakorlatilag járhatatlan. Ennek a rendbehozatala a területi útkarbantartó vállalatnak lenne a dolga, tavaly kaptunk is rá ígéretet, de nem lett belőle semmi. Egy hat kilométeres útszakaszról van szó, amit mi, helyi lakosok saját költségen próbáltunk rendbehozatni, de azóta az óriási teherautók megint tönkretették. Most a bátyúi vasúti terminálhoz hordanak földet Szalókáról, s a vállalat ígéretet tett arra, hogy rendbehozza a tönkretett utat.

A legrégebbi műemlék a református templom

Szalóka népe nagyon büszke történelmi múltja máig fennmaradt emlékeire. Ezek közül a legrégebbi a református templom, amelyet egy korábbi szentegyház helyett a XVIII. században építettek közadakozásból a hívek, erre utal a kőkeretes bejárat feletti kőtáblába vésett felirat: "DITSŐSSÉG ISTENNEK, FELSÉGES ELSŐ FERENTZ KEGYELMES KIRÁLJUNK ENGEDELMÉBŐL A NEMES SZALÓKAI EKLÉZSIÁNAK TULAJDON KÖLTSÉGÉN ÉPÜLT ISTENNEK SZ. HÁZA Ao 1793 ESZTENDŐBEN." A templom építészetileg a barokk és a klasszicizmus közötti átmeneti stílust tükrözi. A nyugati homlokzat előtti, kétszintes torony íves oromzattal kapcsolódik a hajóhoz. A templomot művészettörténeti szempontból a festett kazettás síkmennyezet teszi értékessé. A kivételesen gazdag motívumkincset őrző mennyezet a rajta olvasható felirat szerint 1797-ben készült. Több tudományos munka és útikönyv is említi, ami miatt sok szakember és turista is útba ejti Szalókát kárpátaljai utazása során. Az épített örökségünk megmentéséért dolgozó – pár éve megszűnt – budapesti Teleki László Alapítvány munkatársai látogatásukkor arra kérték a presbitériumot, hogy mindent tegyenek meg a rendkívül értékes festett famennyezet megmentéséért. Papp Gábor művészettörténész szerint a festett kazetták jelentéstartalmának elemzésével érdemes lenne foglalkozni a szakembereknek.

Bátori József a Szalókai Református Gyülekezet gondnoka, egyben az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka és a "KMKSZ"–UMP járási képviselője, őt kérdeztük a gyülekezeti életről.

– Falunk lakóinak túlnyomó többsége tagja a református gyülekezetnek. 450 felnőtt egyháztag szerepel a névjegyzékünkben, akiknek körülbelül 30 százaléka rendszeresen jár a templomba. Idén hét konfirmandusunk volt. Lelkészünk Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese, aki a szomszédos Eszenyből jár be. Segédlelkészünk Stefán Zoltán. Tíz presbitere van egyházközségünknek. Eszennyel közösen ingyenkonyhát üzemeltetünk, az egyedülálló idős embereknek hetente egyszer, szombaton meleg ebédet viszünk. Tavaly ezt a missziót anyagilag a holland Ars Longa Alapítvány támogatta, idén pedig egy holland házaspár.

Visszakerült egyházközségünk tulajdonába a parókiánk, amelyben korábban kolhoziroda és községháza, valamint orvosi rendelő is működött. Ebben az épületben a gyülekezeti célokra szolgáló termek mellett az alapítványi Nyitnikék Zeneiskolának is helyet tudtunk biztosítani. Visszakaptuk az egykori egyházi iskola épületét is, amit a gyülekezet vezetése egy vállalkozásnak bérbe adott 18 évvel ezelőtt.

2009 nyarán sikerült felújítanunk a templomunkat. Sajnos a falak salétromosodását nem tudtuk megállítani, ez fontos feladat a jövőre nézve. Most a parókia udvarán álló raktárépületet szeretnénk még rendbehozni. Folyamatban van a parókia nyílászáróinak cseréje is.

Vőfély és farmer egy személyben

A falu egyik legismertebb lakója Bacskai Béla Kárpátalja-szerte népszerű nagyvőfély, aki egyben a helyi KMKSZ-alapszervezet alelnöke, aki egyik szervezője a nagysikerű kárpátaljai vőfélytalálkozóknak. Hogyan lett nagyvőfély? – kérdeztük tőle.

– Egy meggondolatlan ígéret miatt lettem vőfély. Igaz, mindig szerettem mulatni, mulattatni, és egyszer egy lány megígértette velem, hogy ha férjhez megy, én leszek a lakodalmában a nagyvőfély. Nem vettem a dolgot komolyan, de a lagzi előtt aztán szólt, hogy készüljek. Nem tudtam, hogy mit is vállalok. Nehezen tudtam beszerezni a verseket, nagyon nehezen ment az első három lakodalom, de egyre több helyre hívtak. Lassan belejöttem, és három éven keresztül folyamatosan gyűjtöttem Szalókán és környékén a régi lakodalmas rigmusokat. Az öregek közül sokan kezdetben nem szívesen segítettek, hogy el ne vegyem a tudományukat. Kb. 20 év összegyűjtött anyagából jelent meg aztán 2008-ban a KMKSZ gondozásában a lakodalmas népszokásainkat bemutató könyvem.

2003-ban Nyíregyházán részt vettem egy vőfélytalálkozón, ami nagyon megtetszett, ötleteket, verseket lestem el, barátokra tettem szert, s attól kezdve a Gyönyörű Zsigmond által Földesen szervezett Kárpát-medencei vőfélytalálkozókra rendszeresen kaptam meghívást. Innen jött az ötlet, és igyekeztem felkeresni azokat az idősebb, Kárpátalján működő vőfélyeket, akik őrzik még a településükre jellemző lakodalmi szokásokat, az ő verseik archiválása céljából szerveztem meg a KMKSZ támogatásával az első, majd a második vőfélytalálkozót itt, szülőfalumban, és az idén a harmadikat Császlócon.

Bacskai Béla és felesége, Anikó egyébként farmergazdák, 15 hektáron gazdálkodnak. Meg lehet élni Szalókán a földből? – kérdeztem a családfőt.

– Röviden: Szalókán és környékén nem. Nálunk nagyon kevés a jó minőségű föld. Tizennyolc éve van farmergazdaságunk, azóta nem tapasztaltunk semmi támogatást az állam részéről. A tavalyi esős évben 70%-os volt a ráfizetésünk, például 1,5 hektár burgonyát vetettünk, a termés pedig 50 ár bevetéséhez is kevés volt. A szemesek és a kukorica is gyengén fizetett, ami miatt az állattartás is visszaszorult. Most pedig a takarmány drága, de a hús továbbra is olcsó, és kereslet sem mutatkozik rá. Megmondom őszintén, ha nem lennék benne, most biztosan nem kezdenék bele a farmerkedésbe, de még ezelőtt öt évvel sem kezdtem volna még egyszer bele. De mivel be van jegyezve a farmergazdaságunk és megszüntetni költségesebb lenne, mint annak idején bejegyeztetni, évről évre tovább csináljuk, bízva abban, hogy jövőre jobb lesz a helyzet.

A hazahívogató falunapoktól a mobil Mikulásig

Orosz Kálmán, a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének elnöke elmondta:

– Szalókán az elsők között alakult meg a KMKSZ-alapszervezet. Az első elnökünk Soós Kálmán volt, ő jelenleg a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének az elnöke. Ugyancsak az elsők között állítottunk emlékművet a sztálini lágerekben elpusztult és a II. világháborúban hősi halált halt falubelijeink emlékére. Az emlékmű alapkőletételekor itt volt a Magyar Televízió forgatócsoportja is Pálfy G. István vezetésével, akkor az emlékmű talapzatában egy bronzurnát helyeztünk el mindazok nevével, akiket elhurcoltak.

Ugyancsak az első évben állítottunk kétnyelvű falunévtáblát, a közintézményeink falán magyar nyelvű cégtáblákat helyeztünk el. Fontos az alapszervezetünk történetében, hogy 1996-ban, a millecentenárium évében hazahívogató falunapot rendeztünk. Igyekeztünk minden községünkből elszármazott, egykori szalókait hazahívni erre az eseményre. Az első hazahívogató falunap jól sikerült, nagyon sokan hazalátogattak közelről és távolról, ezért az alapszervezetünk választmánya úgy döntött, hogy ezentúl minden évben megszervezzük. Idén augusztus 14-én tizenhatodik alkalommal lesz falunap Szalókán, ahová mindenkit nagy szeretettel várunk. Bacskai Béla alelnökünk jóvoltából nálunk szerveztük meg az első két kárpátaljai vőfélytalálkozót, a szalókai mobil Mikulással is sok gyereknek okoztunk örömet több mint egy évtizeden át. Részt vettünk és veszünk a KMKSZ által szervezett programok – a Zöld Program, a ’44-es elhurcoltak kárpótlásával kapcsolatos ügyintézés – bonyolításában. A mi községünkben megalakulásától meghatározó szerepe volt a KMKSZ-alapszervezetnek, itt mindig a szövetségünk által támogatott jelöltek nyerték a választásokat.

Nagyon fontosnak tartom a hagyományőrzést, de sajnos ezen a téren vannak hiányosságaink. Nagyon szeretném, ha lenne egy tájházunk, ahol a már összegyűjtött, múltunkat idéző tárgyakat állandó kiállítás keretében tudnánk bemutatni a Szalókára látogatóknak.

Badó Zsolt