Tovább bonyolódik a Csornovil-ügy

2011. június 17., 10:00 , 544. szám

Tarasz Csornovil, a kormányzó Régiók Pártjának parlamenti képviselője szerint Olekszij Pukacs volt rendőrtábornok is érintett lehetett apja halálában, és szorgalmazta kihallgatását az ügyben folyó eljárás során - írta a Gazeta po-kijevszki című lap internetes kiadása.

Vjacseszlav Csornovil, az Ukrán Népi Mozgalom (RUH) elnöke 1999 márciusában - fél évvel az elnökválasztás előtt - vesztette életét. Szövetségesei szerint a politikus, aki az egyik potenciális elnökjelölt lehetett volna a választásokat végül ismét megnyerő Leonyid Kucsma akkori államfővel szemben, bérgyilkosság áldozata lett. A halál okának megállapítására több vizsgálat is indult.

Csornovil holttestét a kijevi főügyészség két hete hantoltatta ki a család tudta nélkül. Előzőleg Viktor Juscsenko korábbi elnök pártjának (Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem) két képviselője, Jaroszlav Kendzor és Ivan Bojko azt hangoztatta, hogy bizonyítékaik vannak a gyilkosságra. Szerintük a politikus és sofőrje nem autóbaleset következtében hunyt el, hanem agyonverték őket.

Olekszij Pukacs volt rendőrtábornok egy másik nagy visszhangot kiváltó ukrajnai gyilkosság - Georgij Gongadze, az Ukrajinszka Pravda című hírportál alapítójának és vezetőjének 2000-ben történt meggyilkolása - ügyében gyanúsított.

Viktor Psonka ukrán főügyész a Podrobnyoszti.com hírportál szerint egy kijevi sajtótájékoztatón kijelentette: nem ellenzi Pukacs kihallgatását a Csornovil-ügyben, az elhunyt fiának jogában áll kérni a kihallgatást a vizsgálatot vezető nyomozótól.

Az ügyészség azt ígéri, hogy néhány hónap múlva teszik közzé a Csornovil maradványain elvégzendő szakértői vizsgálat eredményeit. Lapértesülések szerint ugyanakkor a rendvédelmi szervek kétségbe vonják, hogy eredménnyel jár-e majd a RUH vezérének exhumálása, hajlanak arra, hogy az intézkedésre csupán az ügy mielőbbi lezárásának megkönnyítése végett került sor. Közben, sajtóértesülések szerint, a RUH egykori vezérének kortársai máris a vizsgálati eredmények meghamisításának előkészítésével vádolják az ügyészséget. (MTI/Kárpátalja)