A beregszászi konzulátusi gépkocsi balesetéről

2011. július 22., 10:00 , 549. szám

A kárpátaljai információs portálokon az utóbbi napok egyik témája, hogy a magyarországi konzulátus személygépkocsija balesetet szenvedett Kárpátalján, ám a hírek sok esetben pontatlan, megalapozatlan információkat közölnek.

Lapunk kérdésére ifj. Sari József elmondta, hogy 2011. július 14-én a felső-Tisza-vidéki magyar oktatás helyzetéről folytattak tárgyalásokat a magyarországi illetékes hivatalok és a kárpátaljai érdekvédelmi szervezetek képviselői a Rahói járás vezetőivel. A Beregszász felé hazainduló küldöttség egyik gépkocsija Bila Cerkva (Tiszafehéregyház) központjában az egyik kanyarban lecsúszott az útról és felborult, mint kiderült, a gépkocsivezető pillanatnyi rosszulléte miatt. A gépkocsi utasai közül annak vezetője és Tóth István beregszászi főkonzul úr nem sérült meg, míg ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács tagja, könnyebb sérülést szenvedtek. Mindkettejüket a técsői kórházban részesítették elsősegélyben. Sari Józsefnek felrepedt a fejbőre, a sérülését helyben ellátták, azóta is kórházi megfigyelés alatt áll. Brenzovics Lászlónak a bal keze sérült meg. Az eltörött kart meg kellett operálni, a sérült azóta elhagyta az egészségügyi intézményt.

m