2011. augusztus 26.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát!” Mt.16. 21-27

Ebben az evangéliumi részben Jézus nyíltan beszél az apostoloknak szenvedéséről. A szenvedés lényegét még a tanítványok sem értették, ők is evilági módon gondolkodtak, és sokszor nem tudtak ettől elvonatkoztatni. A Péterrel folytatott párbeszéd is ezt tükrözi.

Jézus „sátánnak” nevezi Pétert, mert Ő is emberi módon gondolkodik, és az Ő gondolatvilágával is összeegyeztethetetlen, hogy a Messiásnak szenvedni kelljen. Egyetlen út vezet a mennyország felé, és ez nem más, mint a keresztút.

Jézus rámutat az örök élet fontosságára. A hívő ember legnagyobb kincse nem lehet más, mint az örök élet elnyerése. Arról is beszél Jézus, hogy ez komoly erőfeszítéssel jár, nem kapjuk meg csak úgy.

A világi dolgok sokszor mindannyiunkat elvakítanak. Nagy a csábítás, és sokszor e világnak, e világ elvárásainak akarunk megfelelni. Jézus figyelmeztet: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?”

Az ember mindenből kettőt kapott az Istentől: van két szemünk, két kezünk, két lábunk, két fülünk... Ha el is veszítjük ezen testrészeink egyikét, elboldogulunk a másikkal, de lelkünk csak egy van. Vigyázzunk lelkünkre, mert a földi élet mulandó, de a lélek örökkévaló, és az örök életet csak tiszta lélekkel nyerhetjük el. Kövessük mi is Jézust, vegyük fel keresztünket, és így haladjunk az örök boldogság felé.

Rácz István técsői plébános