Megemlékezés Szürtében

2011. augusztus 26., 10:00 , 554. szám

Szent István-napi megemlékezést tartott vasárnap a KMKSZ Szürtei Alapszervezete a római katolikus templom udvarán található Szent István-szobor mellett.

Az ünnepség a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a jelenlévők egy perces néma csenddel adóztak a nyáron elhunyt dr. Soós Kálmán emlékének.

Az alapszervezet elnöke Szent István napjának történelmi kialakulásáról és örökségének megőrzéséről beszélt. Szent István műve korokon átívelő, hatalmas és lerombolhatatlan, azt üzeni a ma emberének, hogy lehet jövőbe vetett hittel élni, ha szilárdak az alapok. A közös jövőt csak szilárd alapra lehet építeni, a közös múltra és a közös értékekre. Számunkra anyanyelvünk megőrzése és iskoláink megtartása a legfontosabb feladat.

Kovács Miklós KMKSZ-elnök Szent István művét értékelő beszédében a keresztény elvek alapján szervezett királyságot, a törvények betartását és az igazságra való törekvést emelte ki, majd összehasonlította a keresztény magyar királyságot mostani viszonyainkkal. Ünnepi beszéde végén így fogalmazott: „Nekünk, kárpátaljai magyaroknak, ha meg akarunk maradni, ragaszkodnunk kell az igazsághoz. Akkor lehet a lelkiismeretünk tiszta, akkor hivatkozhatunk dicső őseinkre, István királytól kezdve, ha mi a szükséges cselekedeteket a magunk hitéért megcselekedjük. Adja Isten, hogy legyen hozzá erőnk!”

Kótyuk Zsolt református tiszteletes beszédében megfogalmazta, hogy Istentől minden népnek helye van ezen a világon, de a megtartatás azon is múlik, hogy mi magunk mennyit teszünk, hogy megmaradjunk.

A római katolikus egyháztól Pohareczky Róbert atya rámutatott, hogy Szent István igaz ember volt, aki nemcsak az utat jelölte ki, hanem maga is azon járt.

Az ünnepi megemlékezésen fellépett a szürtei református egyházközség kórusa Fülöp Ibolya vezetésével. A rendezvény a Szózat eléneklésével ért véget.

B.É.