Szoboravatás Tiszasalamonban

Augusztus 20-án délelőtt, a tiszasalamoni református templom szépen zengő harangjainak hívogató szavára, a határ menti kis falu sok-sok lakosa gyűlt egybe a szentegyház kertjében, hogy tanúi legyenek a helybeli református gyülekezet, valamint a KMKSZ-alapszervezet által az államalapító király ünnepén felállított Szent István-szobor leleplezésének. A fából faragott gyönyörű műalkotást, Dalnoki István magyarországi képzőművész alkotását Hegedüs Ferenc Nógrád megyei, rétsági vállalkozó adományozta a Tiszasalamoni Református Egyházközségnek.

Az ünnepség nyitányaként Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a meghívott vendégeket, Orosz Kálmánt, a szalókai KMKSZ-alapszervezet elnökét, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete elnökségi tagját, a római katolikus egyházat képviselő Pogány István munkácsi plébánost, valamint a Tiszasalamonban is szolgáló Kótyuk Zsolt szürtei református lelkészt.

Pogány István Szent Máté Evangéliuma alapján arról beszélt, hogy Szent István tudatában volt Isten iránti felelősségének, annak, hogy csak kölcsönbe kapta az Úrtól az uralkodás lehetőségét. Fiához és örököséhez, Imre herceghez írott Intelmeiben – egyebek mellett – kijelentette: a korona legszebb ékkövei a király jó cselekedetei, s Isten akaratát teljesítve, templomokat és kolostorokat épített, egyházmegyéket alapított, szerte az egész országban. Végezetül pedig arra hívta fel a megjelentek figyelmét, hogy ne csak hallgatói, hanem megtartói is legyünk az Úr üzenetének.

Palkó Katalin beszédében feltette a kérdést: velünk ellentétben miért tűntek el a történelem sodrásában a hozzánk hasonló, keleti, nomád vagy félnomád hunok, avarok, besenyők, noha pusztai államuk semmivel sem volt rosszabbul megszervezve, mint a honfoglaló magyar törzsszövetségé, s katonáik sem voltak gyengébb harcosok eleinknél. Ők mégis semmivé lettek, mi viszont megmaradtunk, de csak azért, mert Szent István a kereszténység sziklafundamentumára építette a magyar nemzet katedrálisát. S művében az a zseniális, hogy miközben országunkat a keresztény Európa részévé tette, egy pillanatig sem tűrte el a magyar szuverenitás kétségbevonását, úgy lettünk keresztények és európaiak, hogy nem váltunk a velünk határos nagyhatalmak, a Német-római Császárság vagy a Bizánci Birodalom provinciájává.

Az elnök asszony felszólalását követően Kovács István, a Tiszasalamoni Református Egyházközség gondnoka, valamint Kovács Ferenc presbiter leleplezték a szobrot.

Orosz Kálmán beszédében emlékeztetett arra, hogy a szovjetrendszer évtizedei alatt kárpátaljai magyarok nemzedékei nőttek fel nemzeti történelmünk ismerete nélkül, ám reményét fejezte ki, hogy az újabb generációk egyre nagyobb mértékben elsajátítják azt, s mind jobban megismerik Szent Istvánt is.

Kótyuk Zsolt református lelkész leszögezte: a mostani ünnep kapcsán hálát adhatunk Istennek az ezeréves államiságért, illetve a kétezer éves kereszténységért, melynek szellemisége ott él István király törvényeiben.

A felszólalások után a római katolikus plébános és a református lelkész megáldotta a szobrot, részletek hangzottak el Szent István Intelmeiből, illetve – helybeli fiatalok előadásában – az István, a király című rockoperából, fellépett a helybeli református gyülekezet kórusa, s két, az alkalomhoz illő verset is meghallgathatott a közönség.

Lajos Mihály