A kárpátaljai magyar sporttehetségekért

2011. szeptember 2., 10:00 , 555. szám

A sporttehetségek felfedezése és gondozása napjaink egyik fontos feladata. Ebből a megfontolásból kiindulva a Kárpátaljai „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Pro Cultura Subcarpatica civil szervezet, a NIKÉ Sportegyesület, valamint a Somogy Megyei Önkormányzat Dél-Balatoni Kollégiumának Fonyódi Kollégiuma közös együttműködés keretében, a Bethlen Alap támogatásával elindította az Összefogással a kárpátaljai magyar sporttehetségekért c. programot, mely újító erővel kívánja összekapcsolni az iskolai-, a tömeg-(szabadidős-) és versenysportokat. Az eredményes szervezői munkának köszönhetőn első lépésként Kárpátalja 4 régiójából 60 fő vehetett részt a fonyódi sporttáborban, ahol számos sportolási, tanulási és szórakozási lehetőséget biztosítottak az odaérkezők számára a szervezők, a Niké Sportegyesület tagjai. A program a továbbiakban azzal folytatódik, hogy a fent említett szervezetek, a magyar tannyelvű iskolákkal közösen – Kárpátalja különböző régióiban –, szeptember folyamán helyi elődöntőket szerveznek az alábbi sportágakból: kézilabda, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, sakk. A kárpátaljai döntő Beregszászban lesz.