Könyvtári eszközcsomag az izsnyétei iskolának

2011. szeptember 16., 10:00 , 557. szám

Jeles eseményre került sor az Izsnyétei Általános Iskolában szeptember 13-án: a nyíregyházi székhelyű Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány (KMIKA) munkatársai a tanintézmény könyvtára számára értékes eszközcsomagot adtak át. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, aki koordinátorként segítette az alapítvány és az iskola közötti kapcsolatfelvételt.

Az anyaországi delegáció tagjaként Wraukóné Lukács Ilona, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (MZSMVK) igazgatóhelyettese, a KMIKA kuratóriumának titkára mutatta be az alapítványt. Mint mondta, bár az alapítvány neve azt sugallja, hogy csak Kárpátalja felé irányul tevékenysége, valójában ez csupán a fő „csapásirányt” jelenti: megfordulnak Szatmárban, a Partium egyéb területein és Erdélyben is. Az alapítvány rendszeres támogatója a KMPSZ által szervezett Irka-gyermeknapnak, valamint az Irka-karácsonynak.

Az alapítvány működése kapcsán elmondta, hogy igen szerény anyagi háttérrel rendelkező szervezetről van szó, mely részben a magyar adófizetők által felajánlott adó egy százalékából, valamint magánszemélyek pénz- és könyvadományaiból működik. A felajánlott könyveket erős válogatás után továbbítják az érintett településekre. A megmaradó könyveket kiárusítják, s a befolyt összegből új könyveket vásárolnak, igény szerint.

Wraukóné Lukács Ilona elmondta: mindig örömmel támogatnak olyan iskolákat, melyeknek vezetése kiemelt figyelmet fordít a könyvtárra. Ilyen tanintézmény az izsnyétei iskola is.

Az eszközcsomag tartalmát bemutatva elmondta: az eszközöket praktikusan, az iskolai követelmények és a tanulók életkorának figyelembevételével igyekeztek összeállítani. Kötelező szépirodalmi olvasmányok, mesekönyvek, tankönyvek alkotják a könyvcsomag nagy részét. Az izsnyétei iskola igényeit figyelembe véve az adomány részét képezi egy CD-lejátszó, valamint egy tekintélyes CD-kollekció is. A könyvtár megfelelő színvonalon zajló munkájának elősegítéséhez számos segédeszközt is hoztak.

Az Izsnyétei Általános Iskola kollektívájának és diákjainak nevében Gajdos Valentina igazgatónő mondott köszönetet az alapítványnak és Tóth István főkonzulnak. Az elmúlt időszak kapcsán megemlítette, hogy sikerült jelentős felújítást végezni a tanintézményen, s lehetőség nyílt a könyvtárhelyiség kialakítására is, melyben az Orosz Szilvia vezette helyi KMKSZ-alapszervezet pályázata alapján a KMKSZ járási szervezete által adományozott teleház is helyet kapott.

Tóth István főkonzul elismerően szólt az alapítványról, mely szerény anyagi háttérrel is maximálisan igyekszik ellátni azon célokat, melyekért életre hívták, és többek között önzetlenül segíti a kárpátaljai magyar nemzetrészt. Elismerően szólt az alapítvány munkatársairól is, akik a könyvadományok megszervezése és eljuttatása mellett többek között rendhagyó irodalomórák megtartásával, ún. magvető munkát végezve segítik elő az olvasóvá nevelést, a könyvek megszerettetését, valamint az irodalom és a történelem iránti figyelemfelkeltést.

A nyíregyházi delegáció több tagja – Gáspár Ferenc és Cselenyák Imre írók, Hajdú Ágota, a Nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola tanára, Olajos Gábor és Mózer Csaba népzenészek – ezután rendhagyó órák keretében a magyar történelem, néprajz és zene világába kalauzolták a nebulókat. A gyerekek többek között kézbe foghatták a hegedűt, a kobozt, a fuvolát és a citerát, s együtt énekelhettek az alapítvány munkatársaival. Nagy tetszést aratott a Gáspár Ferenc által tartott „élő történelemóra”, ahol a gyerekek megismerkedhettek középkori és kora újkori fegyverekkel. Azon gyerekek, akik Mátyás-mesét tudtak mondani, könyvjutalomban részesültek. Érdemjegy helyett jutalomban részesültek a „tanár úr” kérdéseire helyes választ adó gyerekek is. A történelemóra végén egy királlyá koronázást is eljátszottak a tanulók.

A küldöttség tagja volt még Kocsik Tibor alapítványi önkéntes, aki többek között a könyvtár rendjének kialakításában segédkezett, valamint Máté Ottó, az MZSMVK munkatársa, aki a könyvtár állományának elektronikus formában való feltárását készítette elő.

F.Zs.