Cikkünk után megváltozott a tanügy véleménye

Vira Sztolec kijelentései nem esnek egybe a járási oktatási osztály álláspontjával

2011. október 14., 10:00 , 561. szám

Múlt heti lapszámunkban beszámoltunk róla, hogy Vira Sztolec, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal oktatási osztályának a nevelői munkával foglalkozó tanfelügyelője miként próbálta terrorizálni a magyar és ukrán tagozattal működő Salánki Mikes Kelemen Középiskola magyar pedagógusait. Követelte: az anyanyelvű osztályokban is ukránul írják az osztálysarkot, s a pedagógusok fejéhez vágta, miszerint „ukrán kenyeret” esznek.

Már az is felháborító, hogy ezek a kijelentések olyan falak között hangzottak el, melyek bő tíz évvel ezelőtt a magyarországi érdi Egymásért Alapítvány, valamint az ausztriai Marika Barátai Alapítvány támogatásával, jórészt anyaországunk adófizetőinek a pénzéből épültek fel, mert az ukrán állam képtelen volt rá, hogy új otthont emeljen a több régi, roskadozó, balesetveszélyes épületben működő tanintézet számára. A tanfelügyelő által emlegetett kenyérről pedig kijelenthetjük, hogy a termést és a búzát érlelő időjárást nem államunk, hanem az Isten adja, s különben is, a salánki üzletekben árusított kenyeret helybeli, verbőci, illetve tiszakeresztúri magyar vállalkozók pékségeiből szállítják be a boltokba, így az – akár tetszik az ukrán nacionalistáknak, akár nem – igenis magyar kenyérnek minősül. De mit szólnak az ügyhöz a tanfelügyelő felettesei?

– Vira Sztolec kijelentései nem esnek egybe a járási oktatási osztály álláspontjával – szögezi le Vaszil Beleny, az osztály vezetője. – Az iskolaigazgatók nem bocsáthatják el a pedagógusokat olyan indoklással, hogy nem beszélik tökéletesen az államnyelvet, az osztálysarok pedig nem számít iskolai dokumentumnak, az osztály dokumentációjához tartozik, s a magyar tannyelvű osztályokban az oktatás nyelvén vezethetik. Az a lényeg, hogy a gyermekek értsék, mi van rá felírva.

Megjegyezném, két ízben beszélgettem el az osztályvezetővel a kérdések kapcsán, s ő az első látogatásomkor még hivatalos dokumentumnak minősítette az osztálysarkot, ám amikor másodszor már diktofonnal „felfegyverkezve” kerestem fel hivatalában, jóval enyhébb húrokat pengetett.

Mihajlo Motilcsakot, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal oktatási főosztályának a vezetőjét is megkérdeztem, miként ítéli meg a Salánkon történteket, mire ő azt felelte: a járási oktatási osztályra bízta, hogy tisztázza a helyzetet, s amíg nem kap teljes körű tájékoztatást a kérdésben, addig nem akar véleményt mondani róla.

Annál inkább megvan a véleménye az ügyről Barta Józsefnek, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökének, aki egyúttal elnökként vezeti a Nagyszőlősi Járási Tanács oktatási bizottságát is.

–Megnyugtató számomra, hogy a járási oktatási osztály vezetője ebben a konkrét ügyben és a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználatának a kérdésében a törvényesség oldalán áll, igaz, csak azután, hogy cikkünk megjelent, és bölcsességet tanúsít – fejti ki beszélgetőtársam. – Remélem, a neki alárendelt tanfelügyelőket és iskolai vezetőket is erre az egyedüli helyes útra tereli most és a jövőben – zárja szavait Barta József.

Vira Sztolecnek pedig minimum bocsánatot illene kérnie a salánki magyar tanároktól és több nagyszőlősi járási magyar iskolától is, ahol hasonló kijelentéseket tett, ott azonban nem akadtak bátor tanárok, akik ellent mertek volna mondani, s az elkövetkezendőkben tartózkodnia kellene a soviniszta kijelentésektől, valamint a törvények lábbal tiprásától, míg a feletteseitől minimum egy megrovást kellene kapnia, ha már nem bocsátják el a munkahelyéről mint a nemzetiségi ellentétek szítóját.

Lajos ihály