2011. október 28.

2011. október 28., 10:00 , 563. szám

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet. Máté 5.5.

A mai ember szótárában még előfordul az a szó, hogy szelídség, alázat, de annál ritkábban az életvitelében. Napjainkban, amikor az ököljog érvényesül, az alázat nem tekinthető erénynek. Sőt, ma megvetett az alázatos ember. A gyengeség jelének tekintik az alázatot. Meghajlásnak az erős előtt. Holott az alázat irányított, kordában tartott erő. A Biblia szerint csak két ember volt szelíd: Jézus és Mózes, de egyikről sem mondhatjuk, hogy gyáva lett volna. Ez a krisztusi erény kiveszőben van, és ez a mai „keresztyén” társadalom vesztét is jelentheti. A totalitárius rendszerekben nincs helye az alázatosnak, annak csak az igazi keresztyénségben van helye. Különbséget kell tenni ugyanakkor a keresztyén alázat és a képmutatás között. Amikor másnak akarunk látszani, vagy a mások bizalmába férkőzni, sokszor nem más, mint képmutatás, amit a Biblia elítél. Az alázatos ember nem keresi a maga hasznát tetteiben.

Az alázatos ellentéte az uralomra törekvőnek. Az édenkertben az ember függetlenné akart válni az Istentől és fellázadt ellene. Saját akaratát akarta érvényesíteni. Ezt teszi ma is a világ. Valósítsd meg magad! – üzenik a mai jelszavak. Az alázatos ember ezzel szemben lemond akaratáról, és Isten szolgálatára rendeli magát. „Legyen meg a te akaratod!” – imádkozzuk az úri imádságban. Tehát a Szentírás az Isten akaratának elfogadását, a feltétlen engedelmességet fogadja el mint alázatot. Pál mindig úgy mutatkozik be, mint Isten szolgája. A mai ember nem akar Isten szolgája lenni. De lesz a munka, a pénz, a luxus, a testi élvezetek szolgája. És bár úgy érzi, ő irányítja életét, mégis külső dolgok irányítják. Az Isten uralma ott kezdődik, ahol lemondok az „én”uralomról, ami az alázatban mutatkozik meg.

Az alázat példája Jézus, aki lemond isteni dicsőségéről és megjelenik tesben egy alantasabb világban, megalázván magát, vállalván a szenvedést és a halált. Az alázat a kereszténynél az önismeretből taplálkozik, mert az ember beismeri, hogy nincs benne semmi, ami Isten előtt érdemként értékelhető. Tehát kárhozatra és ítéletre méltók vagyunk. Aki gőgös, mert büszke magára, annak nincs igazi önismerete hianyosságaival szemben, és így nem is keresi Istent, mert nem érzi ennek szükségét. A Biblia szerint a hívő ember ismertetőjele az alázat. És bár a mai világban az ember úgy érzi, nem érdemes alázatosnak lenni, a Biblia a következő jutalmat helyezi kilátásba az alázatosok számára: „A szelídek öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.” Mária énekében olvassuk: „Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosokat magasztalt fel” (Luk 1. 52). Ahhoz, hogy valaki pozitívan lássa az alázatot, Istenben hívő embernek kell lenni.

Héder János, a KRE főjegyzője, református lelkész