2011. november 18.

2011. november 18., 09:00 , 566. szám
Pősze Roland

„Ha Isten van, minden van, ha Isten nincs, semmi nincs.”

November közepén Egyházunk nekiindul egy „nagy útnak”. Minden út végén van egy cél, amit szeretnénk elérni. Hosszabb utazásunk elején mindig kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz valójában, kik lesznek azok, akikkel együtt haladunk, végig tudom-e csinálni stb.

Készületünknek, utazásunknak elengedhetetlen velejárója a töltekezés, a cél felé való irányultságunk, amikor Istenben akarunk elmerülni mindazzal a jósággal és irgalommal, amit Ő ad számunkra. Minden készület alapja az akarat. Végig szeretnék menni az előttem levő úton. Hasonlóvá kell válnom a napkeleti bölcsekhez, akik elindultak megkeresni az Üdvözítőt. Keresték, megtalálták és követték a csillagot, amely elvezette őket a betlehemi éjszaka fényességéhez. Ha nem indultak volna el, akkor nem tudtak volna elsőként találkozni és tekintetükkel szemlélni a gyermek Jézust. A döntés a kezükben volt: elindulnak vagy maradnak. Az elhatározás eredményes lett, mert Isten megadta számukra, hogy az utazás fáradalmait legyőzve célba érjenek.

A keresztény ember életében a Jézus Krisztus születésére való készület nem csupán egy esemény, hanem egy olyan ünnep, amelyben benne van a jobbá válásnak a gondolata. Jobb, több lehetek azáltal, ha képes vagyok életemmel, tanúságtételemmel, akaratommal az Istenre figyelni, aki megadja számomra a döntés szabadságát. Isten jelenléte az életünkben azt jelenti, hogy megvan mindenünk, amire igazán szükségünk van. Az Ő jelenlétének a hiánya eltérít bennünket arról az útról, ami hozzá vezet.

Induljunk el az úton, amelynek az elején döntsük el: meg akarom-e látni elsőként a gyermek Jézust. A bölcsekhez hasonlóan már most el kell indulnom ahhoz, hogy Karácsony éjszakáján részesüljek az Isten jelenlétében, és ezáltal életem útja egy nagyobb cél felé haladjon.

Pősze Roland,
tiszabökényi görög katolikus áldozópap