Kárpátalján is támad a szmog!

2011. november 18., 09:00 , 566. szám

A szomszédos Magyarország mellett Kárpátalja városainak lakosait is hetek óta fojtogatja az egészségre rendkívül káros szmog, melytől csak az időjárás csapadékossá vagy szelessé fordulása esetén szabadulhatunk meg.

Vaszil Lobko, a Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ légszennyezettség-méréssel foglalkozó laboratóriumának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy másfél hónapja, amióta beállt a mostani, csapadék- és szélmentes időjárás, gyakorlatilag szmogfelhő borítja Kárpátalja nagyobb településeit. Tájékoztatása szerint városainkban a levegő portartalma több mint 10 százalékkal magasabb a szokásosnál. A szmog egyik összetevőjének számító, a falevelek és a szemét égetése során keletkező, a kipufogógázban, a légkörben is megtalálható metánból és egyéb szénhidrogénekből, napfény és oxigén hatására keletkező, rákkeltő formaldehid mennyisége a levegőben 2,5-3-szor magasabb a megengedettnél. A formaldehid a szem irritációjának kiváltója lehet, asztmás embereknél a tünetek erősödését, fulladást, valamint fejfájást okozhat. Ezenkívül számos más, egészségre ártalmas, mérgező anyag, többek között a szén-dioxid koncentrációja is jelentős mértékben meghaladja a megengedett értéket. Vaszil Lobko felhívja a városi lakosság figyelmét, ne égessen faleveleket, szemetet, mert ezzel csak fokozzák a légszennyezettséget.

Tájékoztatása szerint a laboratórium folyamatosan továbbítja a nyugtalanságra okot adó mérési eredményeket az illetékes szolgálatokhoz, hatóságokhoz, ám senki nem tesz semmit a szmog megszüntetésének érdekében.

Vele ellentétben Vaszil Petricsko, a Kárpátaljai Megyei Köztisztasági és Járványügyi Állomás (KÖJÁL) köztisztasági-higiéniai osztályának vezetője lapunknak nyilatkozva azt állította, hogy Kárpátalján nincs mitől szmognak keletkeznie, mert már nem működnek a levegőt erősen szennyező nagy gyárak, a járművek pedig nem bocsátanak ki olyan mennyiségben káros anyagot, hogy abból szmog keletkezzen. Azon kérdésre, mit tesz a KÖJÁL abban az esetben, ha szmog keletkezik, azt a választ adta, hogy a szmog kialakulása esetében nem a KÖJÁL hatáskörébe tartozik az intézkedések meghozatala.

Baráth József