Megemlékezés a temetőben

„Hősiesen viselték sorsukat”

November 25-én a nagypaládi temetőben, a II. világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékművénél Sőtér Géza, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökét, Illés Katalint, a Nagypaládi KMKSZ-alapszervezet elnökét, Patkós Sándor nyugdíjas pedagógust, az alapszervezet első elnökét, valamint Mecséry Károly helybeli református lelkipásztort. Majd a középiskola diákjai idézték fel a 67 évvel ezelőtti eseményeket, felolvasták a világégésben elesett 19 falubeli honvéd, valamint a Gulagon elhunyt 51 helyi lakos névsorát, továbbá részleteket adtak elő a lágerekben szenvedő férfiak leveleiből, valamint a túlélők idehaza papírra vetett s évtizedekig titokban őrzött visszaemlékezéseiből.

Barta József előadásának elején kifejtette, miszerint mi, magyarok, október és november folyamán olyan eseményekre emlékezünk, melyek szomorúságot, fájdalmat váltanak ki belőlünk: felidézzük az 1848–1849-es szabadságharc, az 1956-os forradalom, valamint a sztálinizmus áldozatait. Miért adták életüket a vértanúk? Saját maguk és a nemzet szabadságáért. Hősök és mártírok voltak. S miért haltak meg a magyar férfiak a sztálini lágerekben? Egyetlen „bűnük” magyarságuk volt. De hát bűn annak lenni, aminek születtünk? – tette fel a költői kérdést, majd felhívta rá a figyelmet, hogy a szovjet kényszermunkatáborokban két és félszer több nagypaládi férfi veszett oda, mint a frontokon, s a kárpátaljai magyarság egészére is nagyobb csapást jelentett a láger, mint maga a háború. De a Gulagon szolgáló fegyveres őrök hiába bántak embertelenül, kegyetlenül a foglyokkal, írásaikból is kiderül, hogy hősiesen viselték sorsukat, egy percig sem adták fel a reményt, hogy hazatérnek szülőföldjükre, családjukhoz, szeretteikhez, s a legszörnyűbb sanyargatás ellenére sem tagadták meg magyarságukat, amivel számunkra is példát mutattak emberi kitartásból, hazaszeretetből, valamint a nemzetükhöz való hűségről. Így a mai rendezvény – amellett, hogy a sztálini terror áldozatairól való megemlékezést szolgálja – a félelemtől való megszabadulást és magyarságtudatunk erősítését is kell, hogy elősegítse. Mindezekre nagy szükség van – szögezte le végezetül.

Mecséry Károly tiszteletes id. Zimányi József túlélő visszaemlékezéseit idézte, aki megannyi sorstársával együtt egy hatalmas gyár falait húzta fel a távoli Szibériában, mely építmény fundamentumába az építtetők belerakatták a kényszermunkatáborban életüket vesztett áldozatok holttesteit is, hogy „takarékoskodjanak” az építőanyaggal. Az erejük végső kimerüléséig, gyakorlatilag rabszolgákként dolgoztatott foglyok az építmény tető alá kerülése után már arra gondoltak, hogy mivel a munkájukat elvégezték, s többé nincs rájuk szükség, megásatják velük a saját sírjukat, s megölik őket. Ám az építkezés befejezésének az éjszakáján – valószínűleg szerkezeti hiba miatt – óriási robajjal összedőlt a szó szoros értelmében halottakra épített üzem, míg az ő életük végül is megmaradt. S akárcsak az a gyár, évtizedekkel később így omlott össze az istentelen kommunista rendszer, mely emberszámba sem vette polgárait. Patkós Sándor pedig beszédében összehasonlította a fasizmus és a kommunizmus bűneit és áldozatait, levonva a következtetést, mely szerint mindkét rendszer egyformán embertelen volt, Isten pedig ítéletet mondott fölöttük.

Az emlékmű megkoszorúzása és a Himnusz eléneklése zárta a rendezvényt.

elem