A Szent Péter téren felállították a kárpátaljai karácsonyfát

2011. december 9., 09:00 , 569. szám

Felállították hétfőn a Szent Péter tér közepén, az obeliszk jobb oldalán a vatikáni karácsonyfát, amelyet idén Ukrajna adományozott a pápai államnak, a karácsonyfán december 16-án kapcsolják fel ünnepélyesen a fényeket.

November végén vágták ki a kárpátaljai erdőben azt a több mint harminc méter magas lucfenyőt, amely egész Európán végigutazva kamionnal tette meg a Szent Péter térig tartó ezernyolcszáz kilométeres távolságot. December elsején érkezett meg a Vatikánba és most már csak a feldíszítésre vár.

A gyertyagyújtásig még kétezer-ötszáz arany és ezüst színű díszgömböt, a Vatikán színei szerint fehér és sárga lámpásokat kell feltenni a több mint hétszáz ágú, öt tonna súlyú, ötvenhat centiméter törzsi átmérőjű fenyőre. A feladat a Vatikáni Kormányzóság embereire vár, akik daruval helyezik majd el a fenyő tetején fénylő csillagot is.

A karácsonyfa-avatásra népes ukrajnai küldöttséget várnak. Tetyana Izsevszka, Ukrajna szentszéki nagykövete a sajtónak elmondta, hogy az ukrán katolikus és ortodox egyház képviselői is jelen lesznek. A szertartást szokás szerint a pápa a Szent Péter térre néző lakosztálya ablakából követi majd. További negyven ukrajnai fenyőt állítanak fel az apostoli palotákban is.

II. János Pál 1982-ben vezette be azt, hogy ne csak a Vatikán falain belül, hanem a Szent Péter téren is karácsonyfát állítsanak az itt épített betlehem oldalán. Ez az első alkalom, hogy a fát Ukrajna ajándékozta.

(Kárpátalja/MTI)