Krisztusban kedves testvérek!

Karácsonyi üzenet

2011. december 23., 09:00 , 571. szám

Az idei karácsony Isten gondviselése által különleges egyházmegyénk számára. Boldog Tódor felszentelt vértanúnak szentelt évünk nagy eseménnyel zárult. Ez év áprilisában emlékeztünk meg Tódor püspök születésének 100., júniusban boldoggá avatásának 10. évfordulójáról, s rendkívüli esemény volt pappá szentelésének 75. évfordulója, amit Rómában ünnepeltünk. A Pápai Russicum Kollégium Szent Antal templomában 1936. december 25-én a Munkácsi Egyházmegye fiatal teológusa az áldozópapi rend szentségében részesült. S íme, idén, a Gergely-naptár szerinti karácsonykor Rómában, a Szent Péter téren a Kárpátokból való karácsonyfa áll, amely Tódor püspök születési helyének, Nagybocskónak a közeléből származik. Ez is boldog püspökünk köztünk való jelenlétének a jele. Jele annak, hogy ő tevékeny közbenjáró még halálával is, ami még inkább összekötötte őt egyházával. A karácsonyfa-állítást a római Szent Péter téren Boldog II. János Pál pápa kezdte el 1982-ben. Ettől kezdve minden évben különböző országokból vagy Olaszország különböző vidékeiről származó karácsonyfákat állítanak fel a téren.

A tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a karácsonyfa, amelyhez úgy hozzászoktunk az ünnepek alatt, hovatovább elveszíti a lényegét. Egy újévi szerencsetalizmánná változik át. De a „karácsonyfa”, mint maga a karácsony is, elképzelhetetlen Jézus Krisztus nélkül. Az örökzöld fa jelképezi Krisztust, aki közénk születik, ebbe a világba jön, hogy legyőzze az emberiség legnagyobb problémáját, a halált. Egyházunk ikonjain, nem ok nélkül, az újszülött Jézust sírhoz hasonló jászolba helyezik. Takarói hasonlóak a halotti lepelhez. Tehát Krisztus eljön, hogy világunkba, amelyet megbélyegzett a halál, örökkévalóságot hozzon. S éppen így a karácsonyfa, amelyről még a gyerekek is tudják, hogy örökzöld, Krisztus szimbóluma.

Kedves Testvérek! Hogyne lennénk hálásak Urunknak, hogy egyházmegyénknek ilyen nagy ajándékot adott? Hisz ebben az évben vidékünkről származó karácsonyfa díszíti a Vatikán terét, az előtt a templom előtt, amely Krisztus egy, szent, katolikus és apostoli egyházának a jelképe. Ezrek és ezrek jönnek karácsony ünnepe alatt ebbe a templomba, és látva a fát, eszükbe jut az a nagy esemény, amelyet az Úr tett megtestesülése által.

Kívánom mindnyájatoknak, kedves testvérek, s minden jóakaratú embernek, hogy örömteli karácsonya legyen, hogy mikor összegyűltök majd karácsonyeste a ti karácsonyfátok előtt, mindnyájatoknak jusson eszébe hálát adni az Úrnak mindazért, amit értünk tett.

Imádsággal és főpásztori áldással:

Milán
munkácsi püspök